Mióta főzök
Egészen pontosan 37 éve főzök. Soha nem tanultam főzni, nem időztem a konyhában, csak jóízűen megettem édesanyám főztjét. Nagyon jól főzött és remek, -mert édesapám az édeset nem szerette- főleg sós süteményeket sütött. Tizennyolc éves voltam, amikor szüleim három hétre Mongóliába utaztak. Ketten maradtunk otthon a nővéremmel, aki ekkor már dolgozott. Én még tanultam és éppen nyári szünet volt. Gondoltam, megpróbálok valami meleg ételt készíteni, mire hazajön a munkából. Megpróbáltam emlékezetből, az otthoni ízeket felidézve kitalálni, hogy mi lehet a hétköznapi magyar ételekben. Főztem minden nap, főzelékeket, leveseket, húsételeket, amiket nővérem jóízűen megevett. Azon a napon, amikor szüleink hazaértek, gondoltam, meglepem őket valami igazán magyarossal, 1 kg disznóhúsból pörköltet készítettem. Este értek haza, a repülőgépen ettek, így eltettük másnapra, mondván úgy is lesz ezer más dolog, legalább főzni nem kell. Másnap délben édesanyám nem találta a hűtőben a pörköltet. Pedig én odatettem, mondtam. Édesapám megkérdezte, mit kerestek? Mondtuk, hogy a pörköltet. Ja, azt én megettem reggelire, olyan jó volt, csak úgy kenyérrel, mondta édesapám. Hát ez az én történetem. Azóta is, ha valahol eszem valamit újat, többnyire az ízek alapján el tudom készíteni.
Ars poetica a konyhában
Főleg a magyaros ételeket kedvelem, de vallom, hogy amerre jár az ember a világban, amit lehet, mindent meg kell kóstolni és ha ízlett, itthon is el kell készíteni.