HIRDETÉS

Nosalty_praktika

Csatlakozott
'15 Nov 19
Utolsó válasz
'17 Sep 27
Aktív
'17 Nov 13
Megbízhatósági szint
véleményvezér

Ha maradna előző napról burgonyapürénk, gyorsan és egyszerűen feljavíthatjuk. Annyi tejet öntünk hozzá, hogy megfelelő állagú legyen, majd összeforraljuk. Kész is!!

Olcsóbb tésztafőzés!? Igen, bár ezen sokan mosolyognak. Szóval, úgy tudunk spórolni a tésztafőzésen, hogy a vizet feltesszük főni sóval és olajjal, természetesen fedő alatt. Amint felforrt a víz, belerakjuk a tésztát, megkeverjük. Amíg a víz újra fel nem forr, kevergessük meg néha a tésztát, majd f…

Gulya őrzőinek levese paszulyból Végy két kotlát amiben szándékozul főzni. Tégy egyikbe Juliska paszulyát, melyet tegnap bő vizibe áztattál. Sót véletlenül se tegyí bele, mert kemíny lesz tűle, mint a vizet kapott bőrszíj. Kend ki másik bográcsodat jóféle orrtúró zsírjával, tedd tűz fölé és piríts r…

Mézes krémes Dacotától: "Nagymamámmal (most a másik) közösen kifundált recept. Szegényem imád sütni meg főzni, de világ életében nagyon ügyelt a vonalaira - így aztán férjet, gyereket, unokát, vendéget töm rendületlenül. Sajnos nehézségek így is akadnak - a nagypapának a cukrára kell vigyáznia, a…

Ezeket mindenképp próbáld ki! Anyukám mondta – Encs Kistücsök – Balatonszemes Platán – Tata Viator – Pannonhalma Sparhelt – Balatonfüred Susogó – Pécs Első Mádi Borház – Mád Gusteau Kulináris Élményműhely – Mád Villa Medici Mild – Veszprém Percze – Mád

Legfontosabb szabály: vízzel SOHA ne öntsd le! A megoldás egy darab fedő – minél masszívabb fémfedő. És azt sem akárhogy kell rárakni ám: a lényeg, hogy minél kevesebb oxigént kapjon a tűz, ami ugye táplálja, így ha felülről rakjuk rá, az nem megfelelő, mert újra levéve újabb erőt kap – zseniál…

A nyár legfrissebb gasztrodilije a frozé, azaz a rozéból készült jégkása [kép]

A recept igen egyszerű: Egy és egy negyed pohár kristálycukrot keverjünk össze fél pohár kókuszolajjal, majd adjunk hozzá két evőkanálnyi citrom- vagy lime-levet. Az így kapott keverék körülbelül három alkalomra elegendő. A keveréket tároljuk hűtőben, mert noha a kókuszolaj nehezebben avas…

Stika A Stika a "romkocsma-negyedben", a Klauzál téren van, és egész nap várja a vendégeket, a reggel ébredőket, a déli ebédmenüre éheseket, és az este lazulni vágyókat. Telep A Telep egy összművészeti bemutatótér, a városi dzsungel egy kis tisztása Budapest szívében, a Madách-téren. Konyha Ez a…

Két alap szósz: Salsa 2 paradicsom 80 g paradicsomszósz fél lime leve 1 kis cukor chili Voltaképpen mindent felkockázol és összekeversz. Nem számít a sorrend. Ez egy alaprecept, ha savanyúbban szereted, mehet több lime lé, ha keserűbben szereted, kevesebb cukrot tegyél. A chili fakultatív,…

Ezzel a habfelfogóval nem kell félni attól, hogy kifut a forrásban lévő víz az edényből. [kép][kép]

Kényelmesebb a serpenyőt csak úgy bedobni a mosogatógépbe, de sokkal hosszabb életű lesz, ha kézzel mosod el.

Érdemes minden használat előtt lesikálni a grillrácsot, mert ki tudja, mit sütöttünk rajta előtte, és nem örülnénk neki, ha elrontaná a friss étel ízét.

A darálót, legyen az kávé-, vagy másmilyen, mindig érdemes alaposan kimosni, mert maradhatnak benne még apró részecskék, morzsák, amik utána a kellemetlen ízt adják.

Bedagasztjuk a kelt tésztát, majd két egyforma gombócban duplájára kelesztjük. A kelesztési idő végén az egyik gombócból kerek lapot nyújtunk és - FONTOS! - már ekkor áthelyezzük a tepsibe (a formázást követően már nem lehet ide-oda rakosgatni, tönkremegy a minta!).A kinyújtott lapot egyenletesen…

A szárított zöldfűszereket használat előtt morzsoljuk-dörzsöljük össze az ujjaink között, hogy felélesszük az aromákat.

Eredmény 3 cm vastagság 5 cm vastagság angolos (rare) 2 perc 3 perc oldalanként közepesen angolos 2,5-3 perc 3,5-4 perc oldalanként közepesen megs…

Ha csokoládéhoz felolvasztás közben adunk egy csipet sót, akkor előhozhatjuk "rejtett" aromáit. Sokkal intenzívebb lesz az íze.

A tortaszeletet (itt: csokoládés-marcipános) egy tányérra tesszük, több darabra vágjuk, locsolunk rá brandyt, kanalazunk rá két gombóc fagylaltot, melyekre teszünk egy-egy kanálnyi narancsjam-et. [kép][kép]

Nagyon sok leves alapja a vöröshagyma, a fehérrépa, a sárgarépa és a zellergumó. Egy müzlis tálnyi kis kockára vágott keverékük elegendő 3-4 fő részére készítendő leveshez. A vöröshagyma a magyar konyha elengedhetetlen fűszernövénye, tehát feltétlenül a levesek alapját képező zöldségek között ke…

Nagyon olcsó, de egyben hatásos is. Nem szárítja ki a szánkat, mint a mesterséges szájöblítők, de még reggelre is friss érzetet hagy. A só fertőtlenítő hatású, a zsálya vérzéscsökkentő. A receptet a Readers Digest: Trükkök és tippek a régi időkből angol nyelvű könyvében találtam. Szükségünk lesz…

Gombát vagy más apróbb darabos zöldséget, húscsíkokat egyenként panírozni türelemjáték. Ha viszont tetővel rendelkező műanyag (pl. jégrémes) dobozokba töltjük a lisztet, tojást, prézlit, akkor ötösével-hatosával panírozhatjuk a darabokat. Bepakolunk a panírozni valóból annyit, hogy legyen helye …

Ne szabadítsuk ki azonnal a muffinokat a formákból! Legalább 5 percig hagyjuk hűlni a süteményeket! Ahhoz, hogy a tészta igazán jó legyen, hagyjuk, hogy a muffinokból elpárologjon a felesleges nedvesség még a formában.

Ne az előírt sütési idő határozza meg, hogy mikor vesszük ki vagy ellenőrizzük a süteményt! Fogvájóval, fém pálcával ellenőrizzük, hogy ragad-e még a sütik közepe.

Mossuk el a muffinsütőnket használat előtt. A mélyedések belső felét töröljük szárazra, a sütőforma aljáról viszont ne itassuk fel a nedvességet. Finoman elpárolog majd a maradék víz sütés közben, és a gőz jó hatással van az emelkedő sütikre. Finom ropogós lesz a muffinok teteje.

"Nyáron anyósom sok sok petrezselyemmel örvendeztetett meg, és nem tudtam mitévő legyek, hogy ne száradjon el. Ezt a praktikát igazából én találtam ki, bár igen egyszerű, és biztos más is ismeri, de gondoltam feltöltöm hátha.:smile: A petrezselymet megmosom, és akkora adagokra tépkedem, amekkorára szü…

Szárított levendulából főzzünk egy erős teát, kb. 1,5 dl-t, majd hűtsük le. További hozzávalók: 10 csepp sárgabarackmag olaj 5 csepp gránátalmaolaj nyers aloe vera zselé kb. 6 cm-es levélből Ezeket keverjük össze alaposan a levendulateával, öntsük egy üres flakonba, és már használhatjuk…

Fahéj, szegfűszeg, citromsav, cukor és vaníliás cukor a forralt bor alapfűszerei. Friss citromlével is lehet készíteni. Akkor a citromsavat elhagyjuk. Egy-egy teáskanálnyi ledarált mennyiséget összekeverünk a fahéjból, szegfűszegből. Majd cukrot és citromsavat, vagy citromot adunk hozzá.

A gránátalmát megmossuk, éles késsel félbevágjuk. Ezután egy nagy tál fölött érdemes elvégezni a további műveletet, így nem festjük át a konyhát. :smile: A fél gránátalmát megfogjuk, és kicsit megnyomkodjuk, mintha citromot csavarnánk - így kinyerjük a levét és pár magot. Ezután a vágott felével félig …

Ha krumplifőzeléket, babfőzeléket, esetleg toros káposztát vagy olyan ételt szeretnénk készíteni, amelyhez babérlevelet kell használni, érdemes előtte megpörkölni a gáz felett a szélét, és úgy dobni az ételhez, mert sokkal-sokkal intenzívebb az étel íze tőle!

Ne dolgozzuk össze túlzott alapossággal a hozzávalókat! Robotgépre sincs szükség, csak fakanálra. A csomókkal sem kell bajlódnunk.

A hűtőszekrényt hosszútávra fertőtleníthetjük és szagtalaníthatjuk teafaolajjal. 2 liter meleg vizet engedjünk egy edénybe, és csepegtessünk bele 6 csepp teafaolajat. Keverjük át, és már használható is. Bármilyen konyhai felület tisztítható így, a vágódeszkákat is beleértve.

Íme a praktika: A megtisztított és alaposan kiszárított diót egy tiszta, száraz üvegbe rakjuk, új fedővel lezárjuk és vízben kidunsztoljuk, csak épp, hogy rákapja a tetőt.

Bundázás előtt dugjuk fagyasztóba a sajtszeleteket, hogy jól lehűljenek, majd gyors panírozást követően azonnal süssük. Itt is választhatunk: akadnak, akik a bundázást követően mélyhűtik a sajtot.

Jelentősen felfrissíti és simává teszi az arcbőrt az eperpakolás.1 teáskanálnyi natúr joghurtot elkeverünk, 1-2 db összetört eperrel. Felvisszük az arcra, 25-30 perc elteltével lemossuk.

Ne szitáljuk a lisztet!

Keleten a szezámmag az egyik legfontosabb energiaforrásnak számít, napi eledelként fogyasztják. Sokkal intenzívebb ízt kap, ha szárazon világosra pirítjuk, viszont ügyeljünk arra, nehogy megégjen, mert keserű lesz! Darálva pedig rengeteg ízletes natúr ételt, krémet készíthetünk belőle. Tartsuk h…

Az oregánót vagy magyar nevén szurokfüvet teaként elsősorban köhögéscsillapításra, nátha ellen használják. Remek meghűlés elleni izzasztó teakeverék a következő: 1-1 csomag oregánó, bodzavirág, hársvirág, kamillavirág, majoránna keverékéből 2-3 evőkanálnyit adunk egy liter vízhez. 1-2 perces f…

A sót mindig az uborka súlyának megfelelően adagoljuk a kovászos uborka levébe: 1 kg uborka - 1 evőkanál só. A praktikát köszönjük Gevi1931 felhasználónknak.

Sót nem szükséges tenni a párolóvízbe, inkább zöldfűszereket használjunk az ízesítésre, aromája kellemesen átjárja az ételt párolás közben, és egészségesebb is így.

A tv-nézés sok családnál egyet jelent a nasizással is. Nyári estéken a különböző sós vagy édes kekszek és egyebek helyett tegyünk az asztalra gyümölcsfalatkákat, amivel már semmi más teendő nincs, mint falatonként megeszegetni. Sokkal olcsóbb és egészségesebb. Csábítóbb, ha néhány színes, ehető …

A forró olvasztott vajat soha ne zúdítsuk rá a többi hozzávalóra azonnal! 5 percig hűtsük, mielőtt felhasználnánk. A liszt, a tojás és a sütőpor (vagy egyéb tésztaemelő anyag) is "örülni" fog; a muffinunk pedig szép nagy lesz.

Rövid szezonja miatt a friss medvehagymát csak rövid ideig élvezhetnénk, azonban a mélyhűtőben tárolva, sokáig megőrzi ízét és értékes hatóanyagait. Ledarálva nagyon összeesik, kis helyen elfér, érdemes még a tömött mélyhűtőben is találnunk neki egy pici helyet. Alapos mosás után a levélkéket …

A petrezselyem számtalan ételhez illik, de a krumpli-, borsó- és húsleves elképzelhetetlen nélküle.

Azt tudjuk, hogy az izzadtság és a smink nem jó barátok. Ha elmegyünk otthonról, nem biztos, hogy van nálunk mattító kendő, amivel fel tudjuk itatni a bőrünk által termelt zsírréteget. Ilyenkor jön jól egy műanyag bevásárló táska (mondjuk a tescós legolcsóbb fajta), ez is megteszi, gyönyörűen fe…

Ha több napig nem tudjuk fagyasztani ételeinket a hűtőben: Húst: ecetes vízbe mártott ruhába csavarjuk be, és hűvös helyre tegyük. Vajat: vízzel telt tálban kell tartani. Zöldségfélét: kőedénybe tesszük, és nedves ruhával leborítjuk. Palackos italt: nedves ruhával körültekerjük, a ruha egy r…

A megbarnult banán sokunk számára már nem kívánatos, de süteményt sincs mindig időnk készíteni belőle. Kidobni mégis vétek lenne, ugyanis ha felkarikázva lefagyasztjuk, később kiváló fagylaltokat készíthetünk belőle: Kókuszcsók banánfagyi, vagy Banánfagyi gyümölcsdarabokkal. A fagylaltkészítés …

Az almát úgy lehet egyszerűen felvágni, hogy fogjuk az almát (a magház két végénél fogva - ahol a bemélyedések vannak, odatesszük az egyik mélyedésbe a hüvelyk, a másikba a középső ujjunkat, mert így könnyen tudjuk majd forgatni az almát), hogy a hüvelykujjunk van felül, majd ferdén belevágunk a…

Ez a fénykép mondhatni elég rossz fényviszonyok mellett, délután 3 után, már majdnem szürkületben készült. De ilyenkor van segítségünkre a digitális technika, ami a fényképezőgépekben rejlik. Szinte minden digitális fényképezőgépben - nem csak többszázezer forintosokban - van motívumprogram men…

3/4-ig töltsük csak a mélyedéseket! Az üres mélyedésekbe kerüljön víz!

Ahhoz, hogy igazán könnyű muffintésztát kapjunk, érdemes a tojások sárgáját és fehérjét külön hozzákeverni a masszához. Jöjjön előbb a sárgája, ott ahol a recept a tojás hozzáadását írja. Később pedig óvatosan adjuk a tésztához a felvert fehérjét. Ez a lépés a száraz hozzávalók hozzáadása után k…

A sütőt mindig melegítsük elő! Legalább 15 perccel a sütés előtt kapcsoljuk be a sütőt! Ez pont elegendő idő arra, hogy összedobjuk a tésztát.

A megmaradt piskótatésztát darabokra tördeljük. Megszárítjuk, majd diódarálóval ledaráljuk. Jól záródó dobozban tároljuk. Használhatjuk torták oldalának morzsázására, gyümölcsös piték, lepények tésztájának szórásához.

Ha darázsfészket, kakaós kalácsot vagy valami hasonlót készítünk, szeletelésnél a felcsavart tészta alá csúsztassunk vastagabb cérnát, majd keresztezzük és húzzuk meg. Ha így vágjuk fel, a tészta nem fog benyomódni és eldeformálódni, mint mikor késsel szeleteljük fel.

A félbevágott citrom friss marad, ha bedörzsöljük ecettel vagy sóval, s a vágott oldalát lefordítva, kistányéron hűtőbe tesszük.

Fokhagymát egyszerűen pucolhatunk durvább dörzspapírral (smirglivel): kb. 10 x 20 cm-es dörzspapírból hengert formálunk és meggurgatjuk benne a fokhagymgerezdeket. Fadörzspapírt vegyünk (piros színű). Apróbb gerezdekből többet is pucolhatunk egyszerre.

Az avokádó magjába szinte csak beleejtjük a kést, oldalirányba elforgatjuk, és kiemeljük a magot.

Az erős szagok (pl. hagyma- vagy halszag) úgy távolíthatók el a vágódeszkáról, hogy fél citrommal bedörzsöljük, és utána hideg vízzel jól lemossuk.

A tojás mindig legyen szobahőmérsékletű a felhasználás előtt! 15 perccel a felhasználás előtt vegyük ki a tojást a hűtőből. Ha sietünk, és erre nincs időnk, tegyük a tojásokat 5 perce szobahőmérsékletű vízbe. A hideg tojás csökkenti a sütőpor hatását, és a muffinnak nem lesz szép magas kalapja.

HIRDETÉS