Ha az ördög főzőcskézne a pokolban, valószínűleg sokan azt gondolnák, pont jó a hőfok odalenn ahhoz, hogy gyorsan elkészüljön egy-két hawaii pizza. Az ananászos-sonkás pizzát a világ egyik fele ugyanis pokoli, a másik fele viszont mennyei eledelnek tartja. Én vállalom, hogy a rajongók táborát erősítem, és gyors közvélemény-kutatásom alapján a szerkesztőség többsége szintén szereti ezt a kaját. Olyanok is akadnak, akik egyszerűen utálják az ananászt, rajtuk nem lehet segíteni, őket örökre elvesztettük. A hawaii pizza iránti általános ellenszenv azonban, ahogy én látom, egy jóval összetettebb kérdés, ami túlmutat az ízlelőbimbók "szféráján".

Íme, így készíti Kárai Dávid a hawaii pizzát:

"A hawaii pizzának igenis van létjogosultsága, persze csak akkor, ha jól és jó hozzávalókból készül. Fontos a feltétek sorrendje: először a paradicsomszósz, erre megy a sonka (legjobb valami füstölt változat), majd utána a sajt, végül az ananász. Így a sajt megvédi a sonkát és sütés közben, azaz nem fog kiszáradni és felpöndörödni sem. A sajttal egyébként nem kell túlzásba esni, annyi épp elég, ami befedi a pizzát, ha túl sokat pakolunk rá, akkor el fog ázni a tészta. Legvégül jön az ananász, ami így kicsit meg is pirul. A paradicsomszószt persze csinálhatjuk magunk is, nekem is van itt egy receptem hozzá, de simán lehet kapni jó minőségűt boltban is, így csomó időt spórolunk az elkészítésnél. Ami még nagyon fontos, hogy ne konzerv ananászt használjunk, ezerszer jobb lesz friss gyümölcsből!" A receptet itt találjátok.

A vékony tésztájú, hihetetlenül finomra őrölt liszttel készült, forró kemencében sült paradicsomos lepény a nápolyiak igazi büszkesége, jóval több, mint egy finom, de pokolian egyszerű étel.

2017-ben ez az étel felkerült az UNESCO szellemi és kulturális örökségi listájára, így már senki sem nevezhet önkényesen valami tákolmányt nápolyi pizzának.

Egyértelmű, hogy a nápolyiak, sőt az olaszok kulturális, nemzeti identitásának fontos eleme a konyhaművészetük. Erre az is jó példa, hogy több, mint 10 éve a londoni olasz nagykövet valóságos háborút hirdetett a hazája gasztronómiáját lejárató, magukat „olasznak” nevező, silány minőségű ételt kínáló brit éttermek ellen. Luigi Amaduzzi haragja leginkább a hawaii pizzára irányult, ez a fogás volt a szimbolikus gonosz az érvelésében, szerinte ennél mélyebbre már nem lehet süllyedni.

A nagykövetnek igaza volt: a hawaii pizza nem olasz fogás, és a rossz minőségű alapanyagokból, nem hozzáértően készített pizza valóban rettenetes kaja. Azt hiszem, a hawaii pizza rehabilitációját érdemes ennél az utóbbi gondolatnál elkezdeni. A rossz ananászos pizza semmivel sem rosszabb, mint a rendelésre, robogón érkező íztelen-szagtalan társainak nagy része. A valódi probléma tehát az, hogy a legtöbb, világszerte kapható pizza sajnos rossz, és az, hogy kukorica, ananász vagy gomba, vagy bármilyen nem olasz alapanyag van rajta, ehhez képest másodlagos. Tegyük fel, hogy van egy jól elkészített hawaii pizzánk, ami jó minőségű alapanyagokból készült, nem konzervananász van rajta, ízletes, friss és ropogós.

A világ egyik legjobb séfje, Magnus Nilsson is ilyen finom ananászos pizzát süt a stábjának vacsira.

Semmi más sincs rajta, csak paradicsomszósz, jó sonka, kemény sajt és friss ananász. Nilsson nem sok hibát követ el a konyhában, valószínűleg ez a fogása is klassz. És a séf nem hibázik egy másik fontos kérdésben sem: nem nevezi olasznak az ananászos pizzát, ami pedigvalójában - és itt jön a csattanó - egy kanadai specialitás. Ennek a pizzának azonban nápolyi rokonához hasonlóan vannak saját hagyományai.

1962-ben a kanadai Ontario tartományban valahol Toronto és Detroit között egy görög bevándorló, Sam Panopoulos úgy döntött, kis étkezdéjében konzervananászt szór a sajtos-sonkás pizzára. Ez a húzás kétszeresen is meglepő volt. Ekkoriban még a manapság népszerű pizza is nagyrészt ismeretlen volt Észak-Amerikában, nemhogy az ananászos verzió. A háború utáni nyugati világot elárasztották a konzervélelmiszerek, a világégés alatt felfuttatott gyárak ontották az új termékeket. A konyhakész levesek, szószok, zselésítő anyagok és az ételfestékek korszerűnek és divatosnak számítottak akkoriban. Panopoulos döntése így tökéletesen beleillett saját korának gasztronómiai világába. A hawaii pizza neve sem az egzotikus, trópusi szigetvilágra utal, hanem a felhasznált ananászkonzerv márkájára. Számosan vannak olyan kanadaiak , akik hazafias identitásuk részeként tekintenek erre a találmányra, és ezért látványosan rajonganak érte – nameg az ananászos pizzát az erős ellenszél miatt „tökös” dolog megdicsérni.

Justin Trudeau, Kanada „rocksztár” miniszterelnöke a Twitteren adott hangot annak, hogy büszke erre az ízig-vérig ontariói kajára.

Azt hiszem, a jó hawaii pizzának van helye a villánk hegyén. Ne kérjük számon rajta az „olaszságot”, hanem tekintsük rá úgy, mint ami átértelmezi a talján paradicsomos lepényt, és új fejezetet nyit a műfajban. A minőséghez azonban nyugodtan ragaszkodjunk, és ne féljünk elszakadni az eredeti kanadai recepttől - bátran tegyünk friss ananászt a tetejére!

Ezt olvastad az ízHUSZÁR magazinon?

Micsoda nő, micsoda konyha! Lesd meg, hol főz Julia Roberts!