Vajon mit tudhat egy 27 ezer forintos délutáni tea? Londoni gasztrocsavargás interaktív térképpel! - 1.rész

Ugyan London elképesztően drága, azonban ha már ott vagyunk, csak ki kell próbálni a helyi ízeket. Fontos azonban betartani az aranyszabályt: semmit se váltsunk át forintba!

Kollégánk, Petra kalandozott egy kicsit Londonban, és gasztroújságíró lévén a helyi finomságokat vette leginkább célba. Most elmeséli, ő mit kóstolt meg az angol fővárosban. Petra két cikkben osztja meg veletek az élményeit - a sorozat első részében reggelizik, teázik és vacsizik is egyet. Útját interaktív térképen is követhetitek, amit a cikk végén találtok.

Fald fel Londont egy nap alatt!

Angol reggeli, délutáni tea, fish&chips – talán ezek az angol konyha legtipikusabb fogásai, amiket akkor is érdemes kipróbálni, ha csak rövid idő áll rendelkezésünkre. Mi is belevetettük magunkat a londoni forgatagba, és kipróbáltunk néhány klasszikust.

Angol reggelizz a Regency Café-ban!

Cuki kis étkezde Westminster szívében, ahol még érezhetően a helyiek vannak többségben a turistákkal szemben - ez pedig nagyon ritka. Itt még délben is a reggeli a legnépszerűbb, bár hétköznaponként napi menüvel is várják a látogatókat. Előbbi egyébként azért is jó, mert tapasztalatom szerint sokkal lassabb a tömegközlekedés, mint Pesten, így az elsőlondonozó úgysem ér oda sehová a tervezett időben.A reggeli pedig tényleg kiadós: a sztenderd tükörtojás, kolbász, bacon, vajas pirítós és paradicsomos bab mellé tea és kávé közül választhatunk. Pro tipp: bővítsük ki villásreggelinket a britek hírhedt black puddingjával, majd mulassunk jót a felfedezésen, hogy a világ által furcsállt ételkülönlegesség gyakorlatilag olyan, mint a mi véres hurkánk.

Egy fullos angol reggeli után garantáltan bírni fogjuk az egész napos városnézést!

Teázz délután, mint egy 19. századi nemes!

Ehhez persze nem feltétlenül kell 5-ig várni, a legtöbb helyen már kora délutántól szolgálnak fel teát. Ugyanakkor ajánlatos éhesen menni, mivel a teázás szinte teljes értékű étkezésnek minősül – gyakorlatilag ezért is találta fel Viktória királynő barátnője, a bedfordi Anna hercegnő, aki túl hosszúnak tartotta az ebéd és a vacsora közötti időt. Általában "cream tea" és az "afternoon tea" névre keresztelt menük közül lehet választani, a különbség annyi, hogy míg előbbihez csak scones (édes pogácsa) és lekvár jár, addig az utóbbihoz szendvics és sütemény is.

A Barbecoa Picadilly sajnos pár hete bezárt, de ezen túl is rengeteg helyen van módunk teázni.

A délutáni teázással a legnagyobb probléma az ára: puccosabb helyeken egészen döbbenetes módon 70-80 fontot - igen, jól olvastad - is elkérhetnek az élményért, és szinte sehol se megy 10 Font alá az ára.

Mi januárban a Picadilly Circus-nél lévő, azóta sajnos bezárt Barbeoca-ban ittunk tejes teát, hogy aztán a szomszédban bevessük magunkat Európa legnagyobb könyvesboltjába, a hatemeletes Waterstones-ba.

Fish&chips, a brit gyorskaja

Gyakorlatilag a londoni hamburger, aztán meg mégsem, mert Londonban a burgereknek is nagy divatja van. Híres bundázott halukat, nem meglepő módon, számtalan helyen lehet kapni, de mi egészen Camden Town-ig mentünk, hogy a Hook nevű étteremben próbálhassuk ki. Magát a helyet csak a Google streetview funkciójának hála találtuk meg, ugyanis épp felújítás után érkeztünk, így nem volt sem cégér, sem felfestett üzletnév, de még csak egy ablakban elhelyezett papírdarab sem, ami arra utalt volna, hogy itt egy étterem működik.Pedig igazán kár lett volna kihagyni, ugyanis egészen remek, amit csinálnak.

Friss és ropogós halfilé pikáns szósszal - nem győzöl majd betelni vele!

A tőkehalat különféle fűszerezésű panko-, illetve tempurabundákba öltöztetik, amit aztán ropogós steakburgonyával és mártogatóssal, egy elegáns kis farekeszben tálalnak fel.

Ha már ott járunk, véletlenül se hagyjuk ki a házi limonádéjukat sem!

Ha megjött a kedved a londoni gasztrocsatangoláshoz, bóklássz interaktív térképünkön! - A térképet igazán jó minőségben csak desktopon élvezhetitek, úgyhogy tedd le a mobilodat, és nyisd ki a laptopod!

Folytatása következik hamarosan!

Ezt olvastad az ízHUSZÁR magazinon?

Szerelmi vallomás a "banyatankomhoz" - Igen, jól olvastátok

Legújabb receptek

Aranyló tyúkhúsleves

Mi az? Aranyló, illatos, és minden gondra megoldás. Bizony, egy melengető tyúkhúsleves! Az ünnepekre való tekintettel most hoztunk nektek pár egyszerű ötletet, amivel még ízletesebbé ...

Legegyszerűbb franciasaláta

A leggazdagabb majonézes saláta, ami a kis és nagy napokat is különlegessé képes tenni: az alábbi klasszikus franciasaláta-receptet bármikor elkészíthetjük. Nem akar flancolni, de nem is ...

Címlapról ajánljuk

7 opció, ahonnan szilveszterre hidegtálat, kocsonyát vagy aprósütit rendelhetsz

A szilveszteri bulikat saját bevallása szerint senki nem szereti, de azért mindenki megy valahová. Ez is egy olyan nap, mint a többi, vélik sokan, de azért főznek lencsét, korhelylevest, és mindenkinek megvannak a kis babonái, amiktől szebb, jobb, boldogabb új évet remélnek. Ebben nem tudunk segíteni, de ha december 31-én vendégeket vártok, mutatjuk, honnan lehet rendelni aprósütit, hidegtálat, és hol találtok isteni kocsonyát, ha ahhoz van kedvetek.

Kormos Lili

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos édes fánk

Életem első fánkját még lánykoromban készítettem. Kemény lett és száraz. Ezután évek teltek el és eszembe sem jutott, hogy újra nekiálljak. A kisfiam nagy fánkrajongó. Mondjuk is a ...