Na, ilyen egy hiánypótló kávészünet, ahol a specialty kávézókat kortyoljuk végig - elsőként a Badasst

Új sorozatunk a Kávészünet, melyben bemutatjuk a kávézás "next level"-jét mindazoknak, akiket érdekel az a fajta újhullámos kávézás, amit a specialty cafék nyújtanak.

Amikor először jártam specialty kávézóban, kértem egy cappuccinot, mert nem értettem semmit a táblán lévő chemex, v60, doppio vagy flat white fantázianevekből.Mondanám, hogy ez már rég volt, és azóta kikupáltam magam, sőt, mindent tudok, de az több lenne, mint hazugság, mert például a szifonos kávéfőzésről sem tudom azóta se pontosan, hogy mit takar. Bár marhajó neve van!

Új sorozatunkban, a Kávészünetben pont az ilyen wannabe kávésoknak szeretnénk segíteni elsősorban - olyanoknak, amilyen én is voltam. Mindezt úgy, hogy a bemutatott kávézók baristái és szakértői egyszerre adnak útmutatást laikusoknak, és mondanak tippeket specialtykávé-rajongóknak is!

Ez a klasszik win-win kategória!

Minden rész végén szeretnénk egy kicsit edukálni is, ezért a fentebb odavetett fura varázsszavakat szakértők és baristák fogják életre kelteni - így már nem kell fogalmatlanul állnod, ha megkérdezik, cortadot vagy filterkávét kérsz-e.

Első részünkben az Árpád híd közelében található Badass Coffee & Donut-ot szeretnénk bemutatni, ahol a különleges kávék mellett fánkokat is kóstolhatsz, egy-egy komolyabb csavarral. Számomra a legnagyobb élményt az a sós ízre hangolt fánk okozta, mely sajtkrémmel, ropogósra sült baconnel és cheddarral volt felütve. Egyszerűen zseniális, és erősen addiktív!

A Badass-ben mindig kétféle pörkölt kávéból tud választani a nagyérdemű: általában van egy átlagosabb szájíznek megfelelő fajta, és egy olyan, ami a hozzáértőbb, és a különlegességeket kereső tömegeket szolgálja ki. Erről bővebben a hely tulajdonosa beszél, szóval mindenképp nézzétek meg a videót, utána pedig próbáljátok ki Ti magatok a helyet, de tényleg!

Badass Coffee & Donut

Facebook

Cím:1133, Budapest, Váci út 114.

Nyitvatartás:H-P: 07.30 - 17.00

És ezt olvastad már az ízHUSZÁR magazinon?

Kipróbáltam a rántott koviubit, és csak annyit mondok: ADJATOK MÉG!

Legújabb receptek

Aranyló tyúkhúsleves

Mi az? Aranyló, illatos, és minden gondra megoldás. Bizony, egy melengető tyúkhúsleves! Az ünnepekre való tekintettel most hoztunk nektek pár egyszerű ötletet, amivel még ízletesebbé ...

Legegyszerűbb franciasaláta

A leggazdagabb majonézes saláta, ami a kis és nagy napokat is különlegessé képes tenni: az alábbi klasszikus franciasaláta-receptet bármikor elkészíthetjük. Nem akar flancolni, de nem is ...

Címlapról ajánljuk

7 opció, ahonnan szilveszterre hidegtálat, kocsonyát vagy aprósütit rendelhetsz

A szilveszteri bulikat saját bevallása szerint senki nem szereti, de azért mindenki megy valahová. Ez is egy olyan nap, mint a többi, vélik sokan, de azért főznek lencsét, korhelylevest, és mindenkinek megvannak a kis babonái, amiktől szebb, jobb, boldogabb új évet remélnek. Ebben nem tudunk segíteni, de ha december 31-én vendégeket vártok, mutatjuk, honnan lehet rendelni aprósütit, hidegtálat, és hol találtok isteni kocsonyát, ha ahhoz van kedvetek.

Kormos Lili

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos édes fánk

Életem első fánkját még lánykoromban készítettem. Kemény lett és száraz. Ezután évek teltek el és eszembe sem jutott, hogy újra nekiálljak. A kisfiam nagy fánkrajongó. Mondjuk is a ...