Konyhai pályafutásom szomorúan kezdődik. Édesanyám, bár istenien főz, de dolgozni jobban szeret, így sokszor értem haza arra a suliból, hogy az asztalon várt egy sóletkonzerv: ,,Melegítsd meg. Puszi!"felirattal. Zacskós tészták és levesek végeérhetetlen során verekedtem át magam, mire úgy döntöttem kb. 15 éves korom körül, hogy felturbózom a műkaját. Megsóztam, megborsoztam, ne adj isten reszeltem rá sajtot. És mindeközben igazán büszke voltam magamra. (Ismerek olyat, aki ennél a szintnél nem is igen lépett tovább.)

Amikor 18 évesen elköltöztem otthonról, hirtelen nem volt senki, aki ételt készített volna nekem. Hatalmas önállóságomban tehát főzni kezdtem. Gasztronómiai pályafutásom ezen fejezetének címe pedig: konyhai tragédiák és zsákutcák.

Az hagyján, hogy egyáltalán nem volt a kezemben a gyakorlat, de egyetemista koromban pénzem sem volt. Vagyis volt, de abból bulizni mentem, vagy simán elvertem a zsozsót egy-egy étteremben, de erről már írtam korábban.

Akkoriban a receptkeresőbe írt kedvenc passzusom így szólt: Pizzatészta tojás, tej, vaj és olaj nélkül. Majdnem mindegy volt, milyen az íze, az számított, hogy minél kevesebb alapanyagból, olcsón csináljak ennivalót.

Mivel állandó problémám volt az elbulizott dollármilliókkal, így rendszeresen főztem, és ha rendszeresen főzöl, akkor akarva akaratlanul, de belejössz. Előbb persze egyszerűbb ételeket, például tésztákat készítettem.

A korom előrehaladtával viszont már nem értem be például a sajtos-tejfölös tészta által nyújtott bűnös élvezettel – de persze mai napig áldozok néha az oltárán. Rendben van, akkor készítsünk igazi kaját, de hogyan?

Rendszeresen felhívtam a családomat különböző hipermarketek polcai közt remegve, hogy valaki diktálja le nekem, mi kell a pörkölthöz, rakott krumplihoz vagy a másnapot elűző borsóleveshez.

Ők persze türelmes telefonos konyhafőnökként navigáltak:,,A leves az semmi. Csak valami úszik a vízben” - így nyugtatott mindig nagyanyám, amikor azon aggódtam, hogy én nem is tudok főzni. Személyes diadalként emelném ki tehát az önállóan készített borsólevest:

Mindent összegezve, hidd el, barátom, tudsz főzni! Hogy a ráutaltság vagy a gyerekkori ízek iránti vágy hajt, az mindegy, de egy dolgot megállapítottam az évek alatt: baromira jó érzés, amikor sikerül valami olyat főznöd, ami majdnem olyan, mint az otthoni. Persze vannak, akiknek nem áll kezükre a fakanál, de gyakorlással minden javítható. Ne feledd, egyszer te leszel az a szülő, aki éhező gyerekének próbálja az éteren keresztül átadni a húsleves misztériumát.

És ezt olvastad már az ízHUSZÁR magazinon?

Ezzel tömi a fejét a gyereked sutyiban - avagy így eszik egy 24 éves a nagyvárosban