Gasztro 2020.11.30.

„Mikor jó az ételfotó? Ha érezni rajta az ember jelenlétét” – a gasztrofotózásról mesélt nekünk Körmendi Imre

Szász Nóri

Mi kell ahhoz, hogy egy ételfotóra ránézve azonnal el akarjuk készíteni, amit látunk? Körmendi Imre rengeteg szakácskönyvet illusztrált, magazinoknak fotóz – Ő pontosan tudja.

Hosszú ideje dolgozol már a fotós szakmában. Hogyan alakult ki, hogy az ételfotózásra specializálódtál?

Ahogy fotós is lettem – véletlenül. Eredetileg művészettörténetet akartam tanulni, a fotózás igazából csak technikailag érdekelt. Aztán adódott egy lehetőség, és elvégeztem a MÚOSZ fotóriporteri képzését. Eleinte fotóriporterként dolgoztam, a Reform hetilapnál, majd a Ferenczy Europressnél. Idővel rájöttem, hogy egy portré fotózásnál a helyi fényeket használva nem mindig olyan lesz a végeredmény, amilyet én szeretnék. Vettem hát két műtermi vakut, elkezdtem kísérletezgetni, és azt tapasztaltam, hogy ezek alkalmazásával sokkal jobban tudom kontrollálni a fotózás folyamatát. Aztán vettem még kettőt, majd még hármat. Elkezdtem a Nők Lapjának portrékat és címlapokat fényképezni, és alkalmanként ételfotózásra is kaptam megbízást. Később éveken keresztül a Bereznay Tomi gasztrorovatát fényképeztem. Tőle nagyon sokat tanultam, amíg készültek az ételek, gyakran kuktáskodtam és kérdezgettem őt, így alkalmam nyílt az ételkészítés különböző fortélyait, technikáit is ellesni. Így utólag remélem, nem mentem teljesen az agyára, manapság is előfordul, hogy főzés közben felhívom, ha valamiben bizonytalan vagyok.

Főként magazinoknak és szakácskönyveket fotózol. Melyik típusú munka áll hozzád a legközelebb?

Szerencsés vagyok, mert a munkám egyben a hobbim is, tehát mindegyiket szeretem, de mindegyik más hozzáállást követel. A legkötöttebb a reklám, ahol sokszor egy layout alapján kell dolgozni, ez nagyon nagy pontosságot és precizitást igényel. Egy könyv fotózása igazi csapatmunka. Mielőtt elkezdődik a munka, leül a szerző, a kiadó, a fotós és a stylist, és együtt meghatározzák, hogy milyen képi világot szeretnének látni. Fontos, hogy ezek a képek az étel készítőjéről, az ő gasztronómiához való viszonyáról szóljanak. Amikor elkezdődik a munka, mindig izgatottan várom az első néhány képet, hogy sikerült-e eltalálni azt az irányt, amit közösen meghatároztunk, és amit aztán a további 50-60 képen keresztül tartani kell anélkül, hogy unalmassá válna. Nagyon szeretek könyvet fotózni, mert picit összeszedettebben, tudatosabban fényképez az ember. A magazinok számára általában egy hat-hét képes sorozatot készítünk, itt valamivel egyszerűbb az adott témához igazodó, jó atmoszférájú képeket létrehozni.

A fotós-stylist dinamikája nagyon fontos egy ilyen fotózáson. Mitől lesz jó a közös munka?

Ez egy csapatmunka, ezért a végeredmény érdekében fontos, hogy jó legyen az összhang. Például egy adott kompozíciónál egymástól függetlenül ugyanazt a dolgot szeretnénk megváltoztatni, hogy jó legyen a kép. Számomra fontos a kreatív és lelkes hozzáállás is. Ha elkezdek dolgozni egy foodstylisttal, gyakorlatilag a harmadik-negyedik mozdulatából tudom, hogy jó lesz-e vele a közös munka. Ha az első munkánál nem alakul ki az összhang, tapasztalatom szerint később sem fog. A jó együttműködés azt is jelenti, hogy egymást kölcsönösen tudjuk segíteni. Ha az egyikünk bizonytalan, a másik határozottsága segít a tovább lendítésben. Kapolka Áginál és László Áginál pontosan ez volt a helyzet, mindkettőjükkel szeretek együtt dolgozni, és nem mellesleg jó hangulatban telik el akár egy hosszabb munkanap is.

Ugron Zsolna: Hét évszak, Boook Kiadó, stylist: Tóth Tímea

A könyvfotózásnál az is meghatározó, hogy ki a szakács. Az ő személye és a tálalás hogyan befolyásolja a munkát?

Nemrég fejeztem be egy könyv illusztrálását, amelyben 15-20 különböző helyről érkező szakács munkáit kellett lefényképezni. Itt alkalmam volt megtapasztalni, hogy milyen sokszínű a magyar vendéglátás, kiváló szakácsokkal találkoztam, akiket az ételkészítés őszinte szeretete köt össze a csárdától a fine dining étteremig. Nagyon sokat elárul egy ember személyiségéről, hozzáállásáról, hogy hogyan tálalja meg az ételt. A fotósnak az a feladata, hogy a képekkel segítse, hogy ez az attitűd érvényesüljön. A séfeknek nagyon határozott elképzelésük van arról, hogy hogyan és mire tálaljanak, sokan rajzokat is készítenek az elképzelésükről, azonban előfordul, hogy például egy másik tányéron, vagy másik nézőpontból jobban érvényesül az összhatás.

Te miket szeretsz leginkább készíteni?

Az olasz konyha egyszerűsége és gazdag, változatos ízvilága közel áll hozzám. Családos apukaként gyakran kell tésztát gyúrnom, pizzát készítenem, ezek örök slágerek. Ugyanakkor szeretek folyamatosan kísérletezni az új ízekkel, például nagyon szeretem a thai konyhát. A tradícióknak is nagy jelentősége van az életünkben. Apámtól láttam még, hogy karácsonykor bográcsban főzi a halászlevet, jó pár éve már én is így teszek. Áthívom a barátaimat, és közösen készítjük el az alaplevet, amit aztán mindenki hazavisz a családjához. A legnagyobb elismerés a számomra az, amikor nagy baráti összejöveteleket tervezünk, és a gyerekek mindig azt mondják, hogy a Körmendiékhez menjünk, mert ott mindig finom a vacsora.

The Art Of Grill, David Barath Design

A gasztronómia nagyon felkapott lett az elmúlt időben. Te hogy látod ezt a 'forradalmat'?

Nincs új a Nap alatt. Manapság azt láthatjuk, hogy például Jamie Oliver negyed óra alatt milyen zseniális ételeket hoz össze, hogy megmutassa az embereknek, mennyire egyszerűen és gyorsan tudnak saját maguk számára is ízletes vacsorát készíteni. Ilyenkor mindig a Nagymamám jut eszembe. Tizenéves lehettem, egyszer csak beszélgetés közben megkérdezte tőlem, kérek-e egy kis krumplis tésztát. Persze kértem, gondoltam, hogy csak melegíteni kell. Kimentünk a konyhába, elővette a lisztet, tojást, én meg csak fogtam a fejem, hogy ez biztosan sokáig fog tartani. Aztán mire felforrt a víz, ő már összegyúrta és kockára vágta a tésztát, megfőtt a krumpli, lepirította a hagymát. Ugyanolyan gyorsan elkészítette, mint ma Jamie. Ez egy nagyon erős kép bennem. A hazai gasztronómiai kultúrában mindenképp üdvözlendő, hogy az utóbbi időben fontossá vált a minőségi, egyre inkább hazai forrásokból származó alapanyagok használata, illetve megfelelő technológia alkalmazása az elkészítés során. Visszataláltunk a piacokra, a családok elkezdtek főzőműsorokat nézni, maguk is kedvet kaptak új dolgok kipróbálására, igényesebbek, tudatosabbak lettek. Nagyon közel áll hozzám, amit a Dudás testvérek csinálnak az Anyukám mondta étteremben. Véletlenül csöppentünk be oda először, nem is volt szabad asztal, de készítettek nekünk elvitelre pizzát, és főztek egy presszó kávét. Életemben vendéglátóhelyen nem ittam olyan jó kávét, mint Encsen, nem akartam elhinni. Nagyon éhesek voltunk, így a pizzát a parkolóban, a kocsiban ülve ettük meg, de hatalmas élményt jelentett így is. Azóta már asztalnál is ültünk náluk, és tökéletesen megtalálják az arányokat a házias ízek és a modern konyhavilág között.

Dévay katalógus, foodstylist: László Ágnes

Mitől lesz jó egy ételfotó?

Nem egyszerű megválaszolni ezt a kérdést. Az alap, hogy technikailag rendben legyen...de végtére is mikor jó? Talán úgy tudnám megfogalmazni, ha érezni rajta az ember jelenlétét. Ezt úgy tudjuk elérni, ha nem a tökéletességre törekszünk, ha van benne némi esetlegesség, véletlenszerűség, és főként, nem unalmas.

Alkalmazott fotósként a megrendelők igényei szerint kell elkészítened a munkákat, de melyik személy szerint a hozzád legközelebb álló stílus?

Szeretem a karakteresebb fény-árnyék hatásokat, amilyen például a délutáni napsütés. Törekszem a természetességre. A természetes fényhatásokat igyekszem létrehozni a műtermi körülmények között is. Ha jól emlékszem, nyolc évig fotóztam a Stahl magazinnak, Judit férjével, Bohus Csabával készítettük a képeket. Nagyon jó munkakapcsolat alakult ki közöttünk. Egyszer megkérdeztem tőle, hogy miért esett rám a választásuk. Kis gondolkodás után rávágta, hogy azért, mert a „Te képeiden süt a nap, és nekünk pont erre a világra volt szükségünk”. Ezzel együtt azt gondolom, fontos, hogy az ember képes legyen megújulni. Szükség van egyfajta játékos hozzáállásra, hogy az ember ne rutinból oldjon meg egy feladatot, hanem legyen kísérletező. Minthogy már régóta benne vagyok a szakmában, sokkal nehezebb, de a kíváncsiság segít megújulni. Sokkal több kellene ebből a játékosságból, nem győzöm eleget hangsúlyozni, magamnak is. Nyitottnak kell lenni, és néha belefér az öncélú bolondozás is, mert bár valószínűleg az nem jelenik meg, de megcsinálod, örömet okoz, inspirál.

Bereznay Tamás: Egyserpenyős receptek, Boook Kiadó, foodstylist: Kapolka Ágnes

Az ügyfél egy határozott elképzeléssel jön hozzátok, de ha az nem jó vagy nem kivitelezhető, akkor ti ezt jelezhetitek felé?

A megrendelő általában úgy keres meg minket, hogy van egy konkrét elképzelése, milyen érzetet szeretne kelteni a szemlélőben, a fotósnak pedig az a feladata, hogy tudja, milyen eszközökkel lehet elérni ezt a képi hatást. Ha nincs teljesen konkrét elképzelés, de van egy jó ötletünk és megbíznak bennünk, akkor ösztönösen jó képek születnek, ami a megrendelő számára is meggyőző.

Itt a stúdiódban rengeteg régi tárgy, evőeszköz, tányér van. Ez a vonzalom nálad a gasztrofotózás miatt alakult ki, vagy régebbi eredetű?

Ez egy régebbi szerelem. Van, aki az új tárgyakat szereti, én pedig szeretem, ha egy tárgynak van története. Otthon is ezeket a régi eszközöket használjuk, például az anyagában mintás fehér Zsolnay tálakat, melyekből időről időre veszek egy készletet, és úgy ellenőrzöm, hogy nincs-e bennük komolyabb repedés, hogy finoman hozzáütögetem az asztalhoz őket. Van, ami eltörik, de ezekért nem kár, és legalább nem a forró húsleves megy valaki ölébe. Fotókon is gyakran használjuk fel őket, szabadon lehet garázdálkodni a stúdióban, és néha pont az a tálka vagy kés hiányzik. Itt keverednek a két világháború közötti paraszti és polgári kultúra tárgyai, de több szocreál darabom is van.

Húsvét, Nők Lapja Tavasz, foodstylist: László Ágnes

A közösségi média különösen kedvez a vizuális szakmáknak, így a fotózásnak. Te hogy állsz ezzel a kérdéssel?

Régebben nem tulajdonítottam ennek jelentőséget. Ma már belátom, hogy fontos ezzel is foglalkozni, ezt például én próbálom a fiataloktól ellesni, megtanulni, ami azért nagy kihívás a számomra, hiszen más környezetben szocializálódtam. Annyit már látok, hogy a közösségi média használata mindenképpen rendszerességet és következetességet igényel, tőlem pedig sokkal több szorgalmat.