Itt a FÖLDIEPER, a nyár legfinomabbja: mutatjuk, mibe tedd

Jó sokat vártunk rá, de most már megtalálható a boltokban, piacokon, termelőknél a magyar földieper is, amelyből lehet és kell is venni nagyobb mennyiségeket, hogy aztán süteményekbe, édességekbe és természetesen lekvárba főzve élvezhessük a mindennél finomabb, édes, nyári eperízt.

Az földieper vagy más néven szamóca az egyik legkedveltebb gyümölcsfajtánk, amely itthon is nagy mennyiségben terem, ilyenkor nyár elején pedig – évről évre sajnos drágábban – el is indul vele a befőzési szezon, hiszen a barack és szilva mellett a földieper a harmadik legkedveltebb lekvárféleségünk.

Az epret nagy földrajzi alkalmazkodóképessége és elterjedése miatt szinte a világ minden országában termesztik. Évelő, tőrózsát fejlesztő növény, amely hazánkban szinte bárhol termeszthető, vízigénye viszonylag nagy, egyik legkedvezőbb tulajdonsága, hogy amellett, hogy nagyüzemi keretek között is termesztik, kiváló kiskerti növény.

Egyes fajtái akár a balkonon is megélnek - bizonyos fajtái fagytól fagyig gyakorlatilag folyamatosan teremnek. Érdemes tehát beszerezni akár az erkélyre is néhány palántát, nagyszerű élmény mindennap pár szem epret szüretelni, amíg jó az idő.

Az eper első darabjai már tél végén megjelennek a boltokban, de az igazi, napérlelte, szabadföldi darabokért a nyár elejéig kell várnunk, akkor viszont dőzsölhetünk az édes, illatos termésben. Ilyenkor sokan mindenbe csempésznek pár szem epret, amely nagyon egyszerű feladat, lévén, hogy süteményekben, desszertekben, de sós fogásokban, salátákban és sült zöldségek mellett is remekül tudjuk használni. A csodás eperlekvárról nem is beszélve, amelynek rengetegféle elkészítési módja van.

Epres ízek minden fogásban

Pár szem eper a reggeli turmixban vagy smoothie-ban, a zabkásába vagy csak egyszerűen a joghurtba keverve, a friss bogyókat ilyenkor keverjük a kedvenc reggelinkhez – fanyar, édes íze mindenhol jól érvényesül. Vannak, akik magában szeretik a legjobban, mások cukorral, édesítővel keverik, vannak akik csak tejszínhabbal tudják elképzelni, de olyan is van, aki bátran kísérletezik sós fogásokban is az eperrel. Spárgához, különböző salátákban, karakteres sajtokkal párosítva remekül szerepel az eper, hiszen nem egyszerűen édes, hanem megvan benne az a kellő fanyarság, amely az ilyen sós fogásokban elengedhetetlen hozzávaló.

Epres-rebarbarás rácsos pite

A rebarbara és az eper a piték Stan és Pan-ja: biztos működnének külön is, de minek szétválasztani őket, olyan jó amikor az édes eperíz mellett megbújik a rebarbara visszafogott ...

Ricottás-epres pite

Hamarosan itt az eperszezon, érdemes előre felkészülni rá! Például ezzel az omlós, puha, nagyon epres, ricottás pitével! ;)

Az eperből készülhet tejszínes vagy éppen joghurtos alapú gyümölcsleves is, amely egy könnyű kora nyári ebéd egyik kedvelt induló fogása, de ilyenkor a sütemények sem képzelhetők el eper nélkül. Legyen az egy vajas tésztájú pite vagy tart, vagy éppen egy egyszerű kevert sütemény vagy piskóta, az eperrel nem lövünk soha mellé. Egészben, apróra darabolva, vagy éppen összetörve, turmixolva pici cukorral elkeverve, krémekben, túróval, tejszínnel, mindenhogy finom.

Epermisu

Amennyire vissza tudok emlékezni, egészen kicsi koromtól kezdve szerettem a  konyhában ólálkodi. Sokáig bőven elég volt azonban, ha adogatom a hozzávalókat, és anyukámat vagy a ...

A legjobb eperlekvár

Az angolok ilyenkor nem egyszerű eperlekvárt készítenek, hanem rebarbarával párosítják, amelyből nemcsak süteményeket készítenek, hanem lekvárokat is. A klasszikus, hazai eperlekvár gyakran készül igen édesen, sok cukorral, de ha szeretünk kísérletezni, próbáljuk ki kevésbé édesen, viszont vaníliával párosítva, vagy éppen teljesen cukormentesen, például eritrittel főzve – ízében pont olyan lesz, mint a klasszikus változat, cserébe cukorbetegek vagy diétázók is fogyaszthatják.

Az eper befőzésénél csak az egyéni ízlésünk a döntő: darabolhatjuk, turmixolhatjuk is akár, de vannak, akik teljesen egészben hagyják a szemeket, és úgy főzik be, így a kész lekvárban magukra az édes eperszemekre haraphatunk – nincs is ennél jobb egy őszi vagy téli reggelinél.

Szirupos-darabos eperlekvár

Christine Ferber tökéletes szirupos epre, ami nem csak péksüteményekhez passzol, de nagyon jól illik különböző krémekre, piskótákra, tejberizsre. Tudom, hogy iszonyú sok benne a cukor, ...

Rebarbarás eperlekvár 2.

Ez volt életem első lekvárfőzése, és gondoltam, ha már nekiállok, akkor valami kevésbé kommersz változattal próbálkozom. Az eredmény: 4 közepes üveg nagyon finom lekvár, 1 ...

Eperdzsem cukor nélkül

Egyszerűen adta magát, ha már ennek van most a szezonja, akkor gyorsan cukor és tartósítószer nélkül készítettem a lekvárfőzőbetétemben.  A viccet félretéve minden évben ezzel ...

Fagyaszd le!

Az eper egyébként - bár nem annyira remekül, mint a klasszikus bogyós gyümölcsök - , de viszonylag jól fagyasztható, érdemes belőle eltenni pár adagot, hogy aztán később is élvezhessük nyári, friss ízeit.

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg a legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon vagy a YouTube-on!


Még több nyári finomság itt:

Legújabb receptek

Aranyló tyúkhúsleves

Mi az? Aranyló, illatos, és minden gondra megoldás. Bizony, egy melengető tyúkhúsleves! Az ünnepekre való tekintettel most hoztunk nektek pár egyszerű ötletet, amivel még ízletesebbé ...

Legegyszerűbb franciasaláta

A leggazdagabb majonézes saláta, ami a kis és nagy napokat is különlegessé képes tenni: az alábbi klasszikus franciasaláta-receptet bármikor elkészíthetjük. Nem akar flancolni, de nem is ...

Címlapról ajánljuk

Ismerd meg a bottargát, és azt is elmondjuk, hogy használd...

A bottarga egy különleges gasztronómiai alapanyag, amelyet gyakran neveznek a "tenger aranyának". Azok számára, akik még nem találkoztak vele, a bottarga nem más, mint sózott és szárított halikra, amely különleges ízvilágával azonnal magával ragadja az ínyenceket. Ezt a mediterrán kincset évezredek óta fogyasztják, és ma is nagy becsben tartják a kulináris világban.

Hering András

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos édes fánk

Életem első fánkját még lánykoromban készítettem. Kemény lett és száraz. Ezután évek teltek el és eszembe sem jutott, hogy újra nekiálljak. A kisfiam nagy fánkrajongó. Mondjuk is a ...