tudatos vásárlás

Ezekről a helyekről vehetsz friss, minőségi és helyi élelmiszert

A jelenlegi bonyolult gazdasági helyzetben viszonylag nehéz fenntartani a korábban megszokott vásárlási szokásainkat. Azonban, ha nem szeretnénk teljesen elengedni a friss, helyi és megbízható alapanyagokon alapuló, egészséges táplálkozást, szerencsére megtehetünk bizonyos lépéseket. A Tudatos Vásárlók Egyesülete a közösségi gazdaságok megismerését és támogatását ajánlja, ugyanis ezekben lehet a megoldás a jövőre nézve.

Nosalty

Ökofüllentés – Így „festik zöldre” a cégek egyes termékeiket

Egyre több márka látja el 'zöld', 'öko' és hasonló, környezetbarát jellegre utaló címkékkel a termékeit, azonban ezek mögött nem mindig állnak valós tettek. A „greenwashing” néven ismert jelenség magyarul nagyjából úgy fordítható le, mint „zöldre mosás”. Ez jól leírja a cégek azon tevékenységét, amelynek keretében szeretnék kihasználni a környezettudatos célok támogatásával járó PR- és marketingelőnyöket, azonban emellett nem végeznek érdemi környezetvédelmi tevékenységet. A Tudatos Vásárlók Egyesülete éppen azért indított a témával foglalkozó kampányt, hogy a fogyasztók könnyebben el tudjanak igazodni a valós és valótlan állítások között.

Nosalty

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Kárpátok-krémes

A lengyel cukrászat nagy kedvenc süteménye, a karpatka két réteg égetett tésztából és egy nagy adag, lágy vaníliakrémből áll. A torta hullámos felszínét porcukorral behintve kapjuk ...

Egyszerű sajttekercs

A vendégségek koronázatlan királynője a hidegtál. Mindenféle húskészítményt, sajtokat és kencéket szervírozhatunk egy tálcán. A sajttekercs egy keveréke ezeknek, hiszen sajt, sonka, ...

Olasz tejbegríztorta (Migliaccio)

Olaszország Campania régiójában és Nápoly környékén elterjedt, farsangi édesség ez, amelynek alapját citrushéjjal ízesített tejbegríz adja. A kisült végeredmény olyan krémes, hogy ...

Hoppá!

Recept beküldéséhez be kell jelentkezned!