Ez a baj a szemét újrahasznosításával a britek szerint
Nem működik teljesen jól az újrahasznosítás a britek szerint, a nemrég készült eddigi legnagyobb felmérés alapján a műanyaghulladék nagyjából csupán 12 százalékát hasznosítják újra.
NosaltyNem működik teljesen jól az újrahasznosítás a britek szerint, a nemrég készült eddigi legnagyobb felmérés alapján a műanyaghulladék nagyjából csupán 12 százalékát hasznosítják újra.
NosaltyPersze nem arról van szó, hogy kihagytuk volna a salátából a kedvenc alapanyagunkat, a műanyagaot, hanem arról, hogy a bevásárlás és az elkészítés alatt próbáltunk odafigyelni a csomagolásmentességre. És mint kiderült, nem is olyan nehéz.
NosaltyMa már szinte mindenben találnak műanyagot a kutatók, az élelmiszerektől kezdve a földben, az állatok szervezetében és természetesen az emberben is egyre több mikroműanyag található. Arról, mennyire veszélyesek ezek az apró, sokszor szabad szemmel nem is látható darabok, részletesen és közérthetően beszélt Jurecska Laura, környezetkémikus.
NosaltyA környezettudatos vásárlás egyre markánsabban jelenik meg a hétköznapjainkban. Az egyszer használatos műanyag termékek 2021-es kivezetése megteremtette a lehetőségét a fenntarthatóbb, környezetbarát vásárlásnak, sokunk számára végső lökést adva a változtatásra.
HirdetésMinden év júliusában sor kerül a Műanyagmentes Július kihívásra, amelynek keretében mindannyian egy kicsit többet tehetünk a bolygóért, tanulhatunk, tájékozódhatunk. Persze senki nem állítja, hogy ez egy egyszerű folyamat, még a legtudatosabbaknak is jól jöhet egy-két tanács. Most a Rakun Dobozközösség listázott 5+1 tippet, amelyek könnyen beilleszthetőek a mindennapokba, mégis nagy hatással vannak az életünkben jelen lévő műanyag mennyiségére.
NosaltyHamarosan véget ér a műanyagmentes július, mi pedig egy hónap távlatából arra gondoltunk, készítünk nektek egy izgalmas kvízt a műanyagról. Hány jó válaszotok lett?
NosaltyÚgy tűnik, hogy megoldást találtak a műanyagszemét megfelelő felhasználására. Nemcsak a bolygó nyer vele, hanem mi is.
NosaltyAmi a konyhai hulladéktermelést illeti, egyértelműen a különféle csomagolásokkal termeljük a legtöbb hulladékot. A csomagolásmentes boltok valódi alternatívát jelentenek, lássuk, merre keressük őket Budapesten és a főváros környéki településeken.
Karsai RoniKészpénznek vesszük a bolygónkat, pedig szemmel látható, hogy baj van. Bár a műanyag csak nagyjából 70 éve része az életünknek, hatalmas kárt okoz, sokan mégsem változtatnak fogyasztói és vásárlási szokásaikon. Miért van ez így? A műanyagmentes július kapcsán a kérdés pszichés vonzatán elmélkedünk.
Karsai RoniFogkrém, általános tisztítószer, hidratáló testápoló és méhviaszos csomagoló alufólia helyett - ezt mind elkészíti nektek a Vászonzsákoslány, legújabb blogbejegyzésében!
NosaltyNe feltétlen a műanyagmentes július legyen az apropó, de kiindulásnak tökéletes: kezdd el a zero waste életmódot még ma, ha pedig nem számítasz már kezdőnek, lépkedj tovább a hulladékmentesség felsőbb fokaira, segítünk!
Szász NóriUnod, hogy sose tudod, hova menjen a laposra taposott gyümölcsleves doboz? Bajban vagy, mit hova dobj? A sárga vagy a kék kuka a nyerő? Most kiderül!
Brecz JuditEgyre jobban látszik, hogy a mértéktelen műanyag- és hulladéktermelés egyáltalán nem fenntartható, sőt, veszélyes is. A kutatók csak most kezdik felfedezni, hogy milyen mértékben szennyezettek a tengereink, és ezzel együtt a halak is, amik a tányérunkra kerülnek.
Lakos BenedekAz evés-ivás hulladékkal jár, de mindkettő elkerülhetetlen része az emberi életnek. Hogyan lehet mégis elkerülni a felesleges szemetet miközben otthon főzöl vagy épp egy étteremből hozol el ételt? Összeszedtük a legfontosabb szempontokat!
Szász NóriA kutatók szerint bizonyos tápanyagoktól elesik az ember, ha ezeket a típusú növényi italokat választja.
NosaltyAnnak ellenére, hogy nem kevés probléma adódott az elmúlt egy évben a palackvisszaváltással (hiszen lassan 365 napja hordjuk vissza a betétdíjas üvegeket), az ünnepi időszak alatt nem kell aggódni ennek zökkenőmentessége miatt.
NosaltyAnnak ellenére, mennyi időt töltünk az ünnepek előtt a boltokban, mégis előfordulhat, hogy valami elfogy otthon. Ha beütne a krach, és már nem akarunk/tudunk ismét vásárolni menni, vessük be az alábbi alapanyagcseréket.
Lakos BenedekNehéz volt választani, de íme egy lista azokról a karácsonyi húsos főételekről, melyekért idén kiemelten rajongunk szépségük és ízük miatt. Lesz csirkecomb, lazac, harcsa, ponty, pulyka, csirkemell is terítéken, még nem késő választani közülük!
A karácsonyi hangulat már biztosan körülvesz minket: készüljön ma olyan menü, ami bár ünnepi, de nem túl bonyolult, így nem veszi majd el az energiát a karácsonyi készülődéstől.
A karácsonyi készülődés elengedhetetlen része, hogy még időben beszerezzük a menüsor alapanyagait. A lazac az ünnepi asztal éke lehet, ráadásul egészséges is. Az Aldi pedig nem fukarkodik, ha a méretről van szó, de természetesen máshol is lesz halakció!
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Ízlés szerint csoki- vagy gyümölcsdarabkákat tehetünk a muffintésztába.
Életem első fánkját még lánykoromban készítettem. Kemény lett és száraz. Ezután évek teltek el és eszembe sem jutott, hogy újra nekiálljak. A kisfiam nagy fánkrajongó. Mondjuk is a ...