2022 őszén ismét meghirdeti Együnk Egymásért kampányát a Magyar Élelmiszerbank. Mivel az idei őszi-téli időszak elég nehéznek ígérkezik, még nagyobb összefogásra lesz szükség a rászorulók megsegítéséhez. A lakosság tagjai több étteremben, egy-egy fogás megvásárlásával járulhatnak hozzá a kampányhoz.
Ezer rászoruló számára készített laktató ebédet a Magyar Élelmiszerbank Egyesület és a márkanevet változtatott Ben’s Original egy nagyszabású jótékonysági esemény keretében. Már korábban elindult egy együttműködés a MARS Magyarország és a TESCO Magyarország között, a mostani esemény pedig ennek részeként szerveződött meg. A főzést követően folytatódik majd a két cég partnersége valamint a többezer nélkülöző család és szervezet támogatása céljából történő adománygyűjtés is.
Logikusnak tűnik, hogy amíg az ételünk szépen melegszik a mikrohullámú sütőben, addig mi elpakoljunk a szobában vagy leszaladjunk a szeméttel. De ahogy a gáztűzhelyen nem hagyunk ételt őrizetlenül – legalábbis csak kivételes esetekben –, úgy a mikrót sem jó ötlet működés közben magára hagyni.
Legyen szó húslevesről, fasírtról vagy pörköltről, a petrezselyem bármelyikben helyet kaphat, ahogy sok más magyaros fogásban is. Mégis aligha vagyunk tisztában azzal, hogy ezek a zöld levélkék valódi szuperélelmiszernek számítanak.
A karácsonyi sütemények szépsége felől nincs vita: a mák, dió, alma, kókusz, a különféle krémek és díszítések mind-mind varázslatos hangulatot teremtenek. Lássuk a legszebbeket!
Életem első fánkját még lánykoromban készítettem. Kemény lett és száraz. Ezután évek teltek el és eszembe sem jutott, hogy újra nekiálljak. A kisfiam nagy fánkrajongó. Mondjuk is a ...