interjú

„Egy általános letargia jellemző, holott olyan szép országban élünk, olyan...

1992 novemberében kezdte meg működését a balatonszemesi Kistücsök étterem. Az eltelt több mint három évtizedben a balatoni vendéglátás intézményévé vált az étterem, ahol a klasszikus magyar ételek és a szezonális fogások is jól megférnek egymás mellett. Egy éve már szálláshellyel is várják a vendégeket egy komplex élményért, amibe a gasztronómiai ínyencségeken túl a környék szépségének felfedezési is belefér. Csapody Balázzsal, a Kistücsök tulajdonosával, a Pannon Gasztronómiai Akadémia elnökével, a hazai Bocuse d’Or Akadémia és a SVÉT elnökségi tagjával beszélgettünk.

Szász Nóri

„A hangulat adott, az élményt pedig a mi kreativitásunk által...

Az V. kerületi Veres Pálné utca megannyi nevezetességnek ad otthont, ám tavaly egy újabb különlegességgel bővült, ugyanis itt nyitotta meg kapuit egy igazi brunch-mennyország, a Deszka. Mi is felkerekedtünk hát, hogy megismerjük közelebbről ezt a gasztrolátványosságot. És hogy mit találtunk? Egy proseccótól pezsgő, illatokkal teli, utcára nyíló, színes tapétás csuda helyet. Az egyik alapítója, Major Dávid hatalmas nyüzsgésben tölti itt a mindennapjait, de szerencsére időt szakított arra, hogy meséljen nekünk a Deszkáról.

Nosalty

„Székelyudvarhelyről jöttünk, mesterségünk címere: kürtőskalács-készítő” – A Vitéz Kürtős tulajdonosaival...

Manapság úgy érezheti az ember, hogy minden utcasarkon kürtőskalácsot süt valaki egy kis bódéban. Persze nem volt ez mindig így: ha visszamennénk 20 évet az időben, egy sokkal letisztultabb porondot találnánk, amelyen még csak egy-két kalácssütő mozgott, köztük pedig ott volt az időközben világhírűvé vált Vitéz Kürtős is. Mi történt azóta, mi volt a siker titka és mit hoz a jövő?

Lakos Benedek

„Kinek kell pszichológus, ha főzni is lehet?" – interjú Marissa...

Budapest szívében bújik meg az ország leghangulatosabb brazil miniétterme, amely terracotta falaival, mennyezetről lelógó zöld növényeivel és hagyományos fogásaival képes több ezer kilométer távolságra is elröpíteni a vendégeit. Az A La Gringa tulajdonosával, Marissa Reisman Vieira-val beszélgettünk, aki többek között azt is elárulta, hogy mi a közös a brazil és a magyar ételekben.

Dimashky-Korompai Tímea

„A pizzatészta olyan, mint egy gyerek: minden pillanatban oda kell...

Nem tervezte, hogy szakács lesz, aztán egyszer csak mégis a fine dining konyhák világában találta magát. Megjárta az Alabárdost, az Onyxot, de dolgozott az Innoban és a Toprumban is, majd egy éles kanyarral egy Duna-parti barbecue étteremben, a DP BBQ-ban találta magát. Az asado technikával, tizenkét-tizenhat órán át sütött húsokat azóta pizzatésztára és húsmentes fogásokra cserélte, hiszen lassan két éve már, hogy maga is vegetáriánus étrendet követ. Pékség mögötti kiskertről, egóról, addiktív tésztákról és nápolyi lélekvesztőkről beszélgettünk a Hétköznapok séfjével.

Kormos Lili

„A kovász maga egy csoda" – interjú Tatár Csilla, műsorvezetővel...

A képernyőről ismert személyiségeket a közönség hajlamos szűk keretek közé zárni, ahogy például én sem gondoltam volna, hogy Tatár Csilla olyan szenvedéllyel fog beszélni egy szelet olívaolajos kovászos kenyérről és a mellé tálalt zöldségekről, hogy azonnal megkívánom én magam is. Kenyér mellett szó esett még húsvéti hagyományokról, reggeli rohanásról, és arról, hogy enni jó.

Kormos Lili

„Ne higgyük, hogy következmények nélküli egy eszméletlen nagy kajálás” –...

Ha húsvét, akkor családi és baráti összejövetelek, nagy evés-ivások, amikor tányérra kerül a füstölt sonka, a majonézes saláta, mindenféle (tojásos) kence és az illatos kalács. De hogyan érdemes ételintoleranciával ilyenkor az asztalhoz ülni, hogy ne maradjunk ki a jóból? Szabó Adrienn klinikai dietetikussal és fenntartható táplálkozási szakértővel beszélgettünk nehézségekről és lehetőségekről, hogy a húsvét mindenkinek jóízűen teljen.

Nosalty

„Otthon sem az az első, hogy többet nem eszünk a...

Kapirgálós tyúkból csirkepaprikás, magyar laskagomba és a Dunakanyarban termő gyógynövényekből készült teák – a tavaly ősszel nyílt TATI étteremben a magyar alapanyag nemcsak kötelező közhely, a farm-to-table pedig nem jól csengő marketingígéret. Budapest belvárosában, a Dohány utcában gyrososok és sörözők szomszédságában büszkén hirdeti az étterem, hogy a magyar táj is milyen ízletes kincseket adhat, és ehhez még csak vidékre sem kell utaznia a fővárosban élőknek. A TATI egyik társtulajdonosával, Poisson-Angeli Barbarával beszélgettünk a TATI küldetéséről, a farm-to-table koncepció kihívásairól és faültetésről.

Szász Nóri

„Nem az a fajta séf vagyok, aki arra törekszik, hogy...

A szegedi Alabárdos Étterem séfjének nevét korán megismerte a szakma, mivel Tóth Pál a kezdetektől teljes erőbedobással, határokat feszegetve igyekszik izgalmasabbnál izgalmasabb fogásokat kínálni a vendégeinek. Mi teszi a jó séfet? Mi motiválja a mindennapokban? Még mindig élet-halál kérdésként tekint egy-egy tányérra, és vajon lépést lehet-e tartani az általa diktált tempóval? Egy nem szokványos séfinterjú következik.

Nosalty

„Muszáj megfognom azt az ételt, hogy benne legyen az a...

Van, hogy 150 fős osztrigakóstolókat tart, és van, hogy három személynek készít vacsorát. Több Michelin-csillagos étteremben dolgozott, volt sous chef Amerikában, most pedig a saját földjén a saját zöldségeit termeli meg, szörpöket készít, és luffatököt termeszt. A Tischler Petra által kínálat ‘private dining’ élményt nehéz lenne beskatulyázni, ahogy Petrát is. Karrierjéről, a fine dining világának árnyoldaláról és fenntarthatósági törekvéseiről beszélgettünk.

Szász Nóri

„Mindenki csinálja azt, amihez a legjobban ért, és az ételekhez...

Régi-új együttműködés vette kezdetét december elején a BudaParton, mikor megnyitott a SHO restaurant, bar & cafe. Koltai Gábor, akinek a nevéhez kötődik a Vigyázó Ferenc utcai MÁK restaurant és a SHO BEACH, Budapest első természetes vízi strandja is, új helyett nyitott Budapest egyik dinamikusan fejlődő részében, és újra Huszár Krisztiánnal várják a magas minőségű bisztrókonyhára vágyó közönséget. Hogy sikerült a nyitás? Mi különbözteti meg a három Michelin-csillagos éttermet a csillag nélkülitől? Mi hiányzik a magyar gasztronómiai palettáról? Többek között ezekről a kérdésekről beszélgettünk.

Nosalty

„Michelin-csillag nélkül fine dining éttermet csinálni olyan, mint futva indulni...

2019-es nyitása óta folyamatosan erősíti pozícióját a Kertész utcai Laurel étterem a budapesti fine dining szektorban. Báthory Gergely, a Laurel tulajdonosa, és Mede Ádám, az étterem séfje, egyaránt hisznek benne, hogy a vendéglátás lényege egyszerű: a vendég finomat akar enni, és jól szeretné érezni magát. Erre törekednek ők is, és úgy látják, francia konyhatechnológián, letisztultságon, magyar-ázsiai komplex ízeken alapuló koncepciójuk megtalálta a maga közönségét. Az ideális csapatról, a Michelin-csillag funkciójáról és a csopaki Restiről kérdeztük őket.

Nosalty

Címlapról ajánljuk

További cikkek

5 konyhai eszköz, melyet évente kell cserélned

A konyhai eszközöket nemcsak akkor kell cserélni, ha már ténylegesen elhasználódtak. Mivel rengeteg baktérium kerülhet rájuk, már az alapos tisztítás sem mindig segít rajtuk, ezért érdemes őket évente cserélni, mert az egészséged bánhatja. Mutatjuk, melyek ezek az eszközök!