Winkler Nóra újságíró és a kultúra elválaszthatatlan egymástól. A Kieselbach Galéria árverésvezetője, a Bátor Tábor jótékonysági aukciók szervezője és vezetője, moderátor, az Artmagazin stratégiai igazgatója. Saját kulturális tanácsadó cégét irányítja, jelenleg egy kortárs múzeum kommunikációján és egy magyar édességekről szóló, New Yorkban megjelenő könyvön dolgozik. Miután idén a karácsonyfa alá Csillagtúra című könyvének dedikálásáról csúszott be – úgy gondoltuk, itt a helye a Sztárkonyha csillagai között.
Te és a konyha – milyen a viszony köztetek?
Winkler Nóra:Nem az a kiegyensúlyozott párkapcsolati még, inkább egy szenvedélyes szeretői. Mindennap nem tudunk találkozni, de ettől csak még élvezetesebb, amikor igen. Ha nagyon sok a munka, megírnivaló, vagy mint most, az év végén, árverések, akkor reggel csak kávét főzök benne, telefonálás közben kimegyek hozzá egy teára, majd elrohanok. De ha nyugodt napok vannak, őrült élvezettel cipelek haza zöldségeket, recepteket keresgélek, nagyon büszke vagyok, hogy egyszerre több edényben is fő az étel, sőt még sütök is. Álszentség lenne úgy tennem, mint aki állandóan háztartást vezet, de ha hozzájutok, akkor nagyon élvezem, hogy főzök.
Aukciókat vezetsz, sok alkotás témája kapcsolódik az étkezéshez. Melyik ezek közül a kedvenc képed?
Winkler Nóra:Megfordítom, az izgat, hogyan tud egy ismert, kedvelt mű ehető formában újjászületni. Egy budapesti, nemzetközi képzőművészeti vásáron dolgoztam tanácsadóként, kitaláltam, legyen a büfé is művészeti. Fantasztikusan finom süteményeket találtunk ki Mondrian- és Damien Hirst-képek alapján. Daniel Spoerri, akinek Toscanában, egy olajfaligetben csodás szoborparkja és étterme is van, sok, étkezéshez kapcsolódó objektet csinált. Gyakorlatilag a terített, lakomák után otthagyott asztalokból készített műveket.
Ha jól sejtem, reggeltől estig rohansz, mikor és mit eszel?
Winkler Nóra:Tempósak a napok tényleg, de figyelek, hogy ne egyek hülyeség-kajákat. Reggel éhgyomorra iszom egy olajkeveréket, amit egy természetgyógyász rakott össze, utána leginkább gyümölcsöt. Ha a városban ebédelek, van pár hely, ahol tudom, hogy normális alapanyagokból főznek, és ott, mondjuk egy jó krémlevest, zöldségeket, salátát, csirkét. Munkaebédekre az Origót, a Két szerecsent, a Culinarist szoktam javasolni, mert finom a menüjük, eleve ez a menü szisztéma, hogy ezer-ezerötszáz forintból guszta, finom ebédeket ehetsz olyan helyeken, ahol amúgy drága lenne enni, nagyon tetszik. Este több eset lehetséges. Néha főzünk, normálisan leülünk és megvacsorázunk. Néha állva eszünk, miközben elmeséljük egymásnak, kivel mi történt, majd visszaülünk a laptopjainkhoz és ki-ki dolgozik még éjfélig. És olyan is gyakori, hogy anyósom gondol egyet és főz valami jót – káposztás bablevest, vagy mondjuk egy ötfogásos indiai menüt vagy a nagy ijedtségre kisüt két tálca fánkot – amit átküld nekünk, mert közel laknak.
Vizuális típus vagy? Fontos a látvány, az esztétikum egy receptnél?
Winkler Nóra:Abszolút. Van a könyvemben egy fejezet erről, amihez Magyarósi Éva, aki az illusztrációkat csinálta, rajzolt egy olyat, hogy én, mint valami légtáncosnő, fejjel lefele lógva szolgálom fel az ételt Péternek. De jó dolgod van, mondták neki páran erre. Csak annyit kért, előbb olvassák el a szöveget, abból pontosabb képük lesz arról, mennyire van tényleg jó dolga. Mert engem asszem lényegében az érdekel, hogy az étel, a tálalás, a terítő, a tányérokra szedett adag jól nézzen ki. A kompozíció. És ezzel sokkal többet időzök, mint magával a kajával és csomó fortélyát az igazán jól főzésnek még nem tudom annyira, mint kitenni, elrendezni. Peti viszont nagyon jól főz, alaposan, figyelmesen, én pedig csudásan hajtogatom a szalvétákat.
Melyik három NoSalty-recept a kedvenced?
Winkler Nóra: A mexikói tüzes húsgombócok. Ez azért, mert Mexikó elképesztő kulináris élmény volt, sokat írok róla a könyvben, hogy milyen felszabadító, hogy ott állandóan esznek valamit jókedvűen, a piacon gúlákban állnak a különböző ízesítésű sáskák és egyéb rovarok, friss csokoládé, és összességében a piacon a legjobb enni. A füstös ízű chilipaprikák, amiket ott vettünk, gyakran kerülnek elő, most két napja éppen a halászlében találkozott Szeged és Oaxaca.
Kecskesajtos fügesaláta balzsamos baracköntettel.Nyáron több barátunk is el szokott halmozni náluk termő, omlós fügével, ráadásul, ez a recept, az ízén túl, tökéletesen illeszkedik a szépségmániámhoz, jók a színei egymáshoz, a füge erotikusan bomlik, aminek a levelek csak természetes hátteret adnak.
Citromos mignon. Na, ez pont az a recept, ahogy én is szoktam gondolkodni, hogy a szín felől indul el, mert van egy konkrét elképzelésem a látványra, és az étel maga ennek rendelődik alá. Ildikót, aki készítette, és a Balaton-felvidéki piacát meg nagyon szeretem, egyszer nyáron szerveztünk közösen egy aukciót a piac javára. Nagyon borús idő volt, féltünk is, hogy elmossa az eső, holott olyan sokat készültünk rá, a piac barátai egy-egy felajánlott tárgyat hoztak és sokan jöttek licitálni. Tényleg esett, mindenhol, a piac körüli pár méteres körben viszont egy csepp sem. Fantasztikus volt.
Van olyan családi recept, amihez valamilyen emlék köt vagy ami mindig „nyerő"?
Winkler Nóra:Nagymamám istenien főzött és sütött. Nyaranta mindannyian, az unokák, nála voltunk és állandó kívánságműsor ment, ki mit enne. Délutánonként, mikor az ebéd utáni sziesztából jöttünk vissza, odaült hozzánk az ágyra egy papírral és lehetett a másnapikat kérni. Imádtam nála a rácpontyot, a sztrapacskát, aranygaluskát, borsodót. Egyik nyáron eltörtem a lábam és gipszben bénáztam, ő pedig szeretett volna a kedvemben járni és hajlandó volt egyfolytában karfiollevest főzni, az volt a kedvencem. Anyunál a nyár egyik csúcspillanata és egyben annak rögzítése, hogy visszavonhatatlanul nyár van, nyaralunk, együtt vagyunk, a könnyű, sokzöldséges, tejfölös fejtőbableves, majd a sárgabarackos gombóc.
Milyen szilveszteri, új évi finomságot ennél szívesen?
Winkler Nóra:Az új évről két dolog jut eszembe, a koncert közvetítése Bécsből, amit attól függően, hogy bulizós volt-e a szilveszter, élénken vagy félkómásan nézek, illetve a lencse. Most már lencse-sor, mert a közös, elsejei családi lencsézésből azonnal átmegyünk egy barátira, ahol lencsét eszünk újra csak estig, folyton cserélődő társaságokkal, borokkal, füstölt húsokkal. Másnap pedig, általában lencsét eszünk otthon vagy a család olyan ágainál, akikkel nem tudtunk elsején lencsét enni. Így készülünk fel anyagilag az előttünk álló évre.
Winkler Nóra Csillagtúra című könyve a Libritől
| 
| 
|
| Mondrian | Damien Hirst pöttyös sorozataés az elkészült sütemény | Fontana-festménydesszert |
