Említettem már, hogy pár éve, hirtelen felindulásból úgy döntöttem, Amerikában töltöm a nyári vakációt mint éttermi munkás. Finoman szólva nem volt életem nyara, nem is számítottam rá, hogy az lesz, szigorúan anyagi megfontolásból mentem, na meg azért, hogy a 3 hónap robot után megnézzem magamnak, ami feltétlenül érdekel az országból.

Két hét után kiderült, hogy a meló és a hely a legdurvább elképzeléseimet is alulmúlja, úgyhogy nincs mit tenni, annyit kell dolgozni, hogy a három hónap minél hamarabb elteljen, és én minél vastagabb pénztárcával távozzak a helyszínről. Ennek szellemében minden létező munkát elvállaltam, és olyan keveset költöttem, mintha nem is a női nemhez tartoznék. Puritán életmódom egyetlen kivétele a vasárnap este volt: egy-két sorstárs kíséretében ilyenkor mindig kiglancoltuk magunkat (értsd: utcai ruhát vettünk a melós szett helyett), beültünk a sziget egyetlen épkézláb, meleg kaját is felszolgáló kocsmájába, hogy a héten legalább egyszer ne a hátsó kijárat melletti lépcsőn állva együnk két műszak között.

Nem mondhatnám, hogy különösen jó konyhája volt a helynek, de higgyétek el, heti hatszori zöldsaláta és fokhagymás spagetti után maga volt a mennyország. Én már szombat estétől azon gondolkoztam, hogy steaket vagy reubent válasszak, és azt is be kell vallanom, az esetek nyolcvan százalékában a reuben nyert. Néha az volt az érzésem, hogy a két vékony szelet rozskenyér közé dugott temérdek, pastrami néven futó pácolt marhaszegy savanyú káposztával, sajttal összesütve tartja bennem a lelket. Aztán lejárt a három hónap, én megérkeztem New Yorkba, és már az első nap egy orosz negyedben lévő kis deliben kiderült, hogy kedvenc szendvicsem receptje korántsem annyira egyértelmű.

A reuben szendvicsek összetétele általában hasonló, a benne lévő hús azonban elég változatos. Leggyakrabban corned beeffel vagy pastramival tömik, de a pulykás verzió sem kizárt. A corned beef gőzölt, sózott marhahús, amit vékonyan szeletelnek, és véletlenül sem tévesztendő össze a konzerves verzióval, amelynek minősége a löncshússal vetekszik. A patrami eredetileg a marha olcsóbb részéből, a szegyből készül, és a sózáson kívül különböző pácokban is érlelik a gőzölés-füstölés előtt, az így kapott ízletes húst pedig szintén vékony szeletekben árulják a csemegeboltok.

A pastraminak kelet-európai gyökerei vannak, Romániában, Litvániában, sőt még Törökországban is ismerik, jelentése tartósítottat jelent. Eredetileg nem feltétlenül marhából készült, a gőzölős-füstölős eljárást sertésre és pulykára is használták. Amerikába elsősorban zsidó bevándorlók hozták a húsnak ezt az elkészítési módját. Mivel az újvilágban a korábbiaknál általában jobb anyagi körülmények között éltek a bevándorlók, megengedhették a kóser marhahúst - így a pastrami egy idő után kizárólag abból készült.

A reubenszendvics eredetéről két legenda is kering, az egyik szerint Reuben Kulakofsky nevű, litván származású nebraskai hentesről kapta a nevét, aki a heti pókerpartijain ezzel kedveskedett a kártyapartnereknek, míg egyikük árulni nem kezdte a szendvicset éttermében. A másik szerint a jófajta hústornyot egy new yorki étterem, a Reuben's Delicatessen konyháján készítették először, mikor a német származású szakács kijelentette, hogy neki elege volt a hamburgerből, és csinál magának egy igazán jó szendvicset.

Az igazság valószínűleg már nem fog kiderülni, de tény, hogy New Yorkban, a csemege-delikát üzletek Mekkájában mindenki ismeri - és mindenki máshogy készíti. Corned beef-fel, pastramival, pulykával, ezek keverékével, savanyú káposztával vagy káposztasalátával, dijoni mustárral vagy ezer sziget öntettel. Az én kedvenc verziómat itt találjátok - ha valami nem tetszik benne, legyetek kreatívak, és nyugodt lélekkel variáljátok át!