Van egy jó hírünk: ezért erősebbek a rendszeres kávéfogyasztók csontjai

Sokaknak a reggeli kávé a szent programok egyike, anélkül nem tud elkezdődni a nap. A kávé azonban nemcsak a lendületet adja meg, a csontozatunkra is jó hatással van. 

A Hong Kong Egyetem kutatói 564 olyan kínai felnőttet vizsgáltak, akik bekerültek egy csontritkulással kapcsolatos kutatásba. Csontjaik ásványi anyag sűrűségét elemezték, majd összehasonlították olyan emberek eredményeivel, akik rendszeres kávéfogyasztók és azokéval, akik nem. Megállapították, hogy általánosságban a kávé szerelmeseinek szignifikánsan magasabb a csontok ásványi sűrűsége, ami azt jelenti, hogy csontozatuk erősebb, robusztusabb. A kutatók három olyan molekulát is azonosítottak, amelyek igazolják a kávé és az erős csontozat közötti összefüggést.

A kávé egészségre gyakorolt hatását már több vizsgálat is kutatta. Egy 2012-es átfogó kutatás során például négyszázezer amerikai egészségi állapotát vizsgálták, az eredményekből pedig egyértelműen kiderült, hogy a rendszeres kávézók kisebb eséllyel halnak meg valamely betegség - például agyvérzés, cukorbetegség, szívbetegség - következtében, mint azok, akik egyáltalán nem isznak feketét. Hasonló eredményt hozott az a 2017-es kutatás is, amiben 500 000 európai embert analizálták. Itt arra is fény derült, hogy azok, akik naponta három-négy csésze kávét is megisznak, jó eséllyel (19%) nem szív-és érrendszeri betegségekben fognak meghalni. Egy 2018-as kísérlet egyenesen azt állítja, hogy napi négy eszpresszó kimondottan jótékony hatással van a szervezetre, az ital ugyanis fiatalon tart néhány specifikus fehérjét a sejtekben.

A kutatók nem győzik hangsúlyozni, nem elég kávét inni, az egészségért ennél többet kell tennünk!

Ezeket olvastad már?

Címlapkép: Getty Images

via

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Lencsefőzelék tejmentesen

A Szilveszter vagy az Újév elmaradhatatlan étele a lencsefőzelék. Tálalhatjuk sült hússal is és ér az év többi részében is lencsét enni, hiszen finom és egészséges!

Csokiszalámi

A csokiszalámi több szempontból is jó választás. Mindenki szokta szeretni, könnyen elkészül és sütni sem kell. Sőt, általában otthon megtalálható az összes alapanyag is. Ízlés ...

Címlapról ajánljuk

„Kapj rá!” a halra – Egészség, íz és tudatosság egy...

A halfogyasztás többek számára ma már nemcsak gasztronómiai élmény, hanem tudatos döntés is. A halhús jó minőségű fehérjeforrás, könnyen emészthető, és természetes módon tartalmaz olyan tápanyagokat – például ómega–3 zsírsavakat, vitaminokat és ásványi anyagokat –, amelyek jól illeszkednek a kiegyensúlyozott étrendbe. Nem véletlen, hogy a hal egyre gyakrabban jelenik meg a modern, egészségtudatos konyhákban is.

Hirdetés

További cikkek

Top Receptek

Klasszikus hagyományos bejgli

Ez egy mennyei bejgli, egy igazi hungarikum! Karácsonykor nem hiányozhat az ünnepi asztalról! Hosszú - már évtizedekben mérhető - idő óta így készítem....mi nem szeretjük a hatalmas, ...

Párolt lila káposzta

A párolt lila káposzta remek kísérője a különféle sült húsoknak, például a kacsa elképzelhetetlen nélküle. Ezzel a recepttel könnyedén elkészítheted Te is otthon, bár tény, hogy ...