Valószínűleg többet eszel, ha sok cukros üdítőt iszol...de miért is?

Egy friss kutatás kimutatta, hogy az üdítőfogyasztás teljesen felborítja az étvágyat szabályozó hormonokat.

Azzal már nem mondunk újat, hogy az üdítőfogyasztás nem túl egészséges – a cukros, szénsavas, de kétségtelenül finom löttyök helyett mindenki, aki egészséges életmódot képvisel, a vízre és a gyógyteára esküszik. Bár a cukormentes változatok elvileg legalább nem hizlalnak, korábbi kutatások már bizonyították, hogy beleszólnak az éhségérzékelésbe, és most ugyanez derült ki a cukros üdítőkről is.

A The Journal of Clinical Endocrinology and Metabolism tudományos folyóiratban megjelent tanulmány szerint a szacharózt, vagyis hagyományos cukrot tartalmazó üdítők megzavarhatják a szervezet étvágyszabályozó hormonjait, egészen pontosan csökkentik a szintjüket, és ezzel sokkal nehezebbé teszik, hogy megállapítsd, mikor ettél eleget – így pedig hamar hízáshoz vezethet a fogyasztásuk.

A kutatás ugyan nem túl nagy számú csoporton készült (69 fiatal felnőttet vizsgáltak, akiknek az életkoruk 18 és 35 év közé esett), de egyértelmű eredményeket mutatott. A résztvevők közül volt, aki szacharóztartalmú üdítőt fogyasztott, és volt, aki glükóztartalmút (utóbbi természetes módon található meg például a gyümölcsökben). Az üdítők fogyasztása után 10, 35 és 120 perccel megmérték a hormonjaik szintjét, és figyelembe vettek olyan sajátosságokat is, mint a nem vagy a súly.

Az eredmények azt mutatták, hogy a szacharóztartalmú üdítőket fogyasztók szervezetében kevesebb, az éhség elnyomásáért felelős hormon termelődött, mint azokéban, akik glükóztartalmú üdítőket fogyasztottak.

A problémára nem igazán nyújt megoldást a diétás verziók fogyasztása

A The Journal of the American College of Cardiology tudományos lapban megjelent tanulmány azokról meg azt mutatta ki, hogy nem tesznek jót a szívnek. A mesterségesen édesített üdítőitalok egész egyszerűen károsak a szervezetre, és mértékkel érdemes őket fogyasztani.

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg a legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon vagy a YouTube-on!

Ezeket olvastad már?

Forrásunk volt.

Legújabb receptek

Borsos tokány

Hentes, zöldborsós vagy éppen borsos tokány, mindegyiket szeretjük. A lényeg, hogy a húst itt is ott is vékony csíkokra vágjuk, és mindenhol valami mással egészül ki az étel. Ennél ...

Tejbegrízkeksz

Ízükben a retró menzák tejbegrízeit idézik ezek a kakaóba és fahéjba forgatott, roppanós-omlós kekszek. Elkészítésük lehengerlően egyszerű, elfogyasztásuk pedig még ...

Vaníliás grízpuding

A házi vaníliapuding grízzel kiegészített verziója ez, a búzadara pedig valahogyan sokkal otthonosabbá, szinte nosztalgikussá teszi a desszertet. Elkészíteni nem olyan bonyolult, ...

Hozzászólások (0)

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Egyszerű sajttekercs

A vendégségek koronázatlan királynője a hidegtál. Mindenféle húskészítményt, sajtokat és kencéket szervírozhatunk egy tálcán. A sajttekercs egy keveréke ezeknek, hiszen sajt, sonka, ...

Kárpátok-krémes

A lengyel cukrászat nagy kedvenc süteménye, a karpatka két réteg égetett tésztából és egy nagy adag, lágy vaníliakrémből áll. A torta hullámos felszínét porcukorral behintve kapjuk ...

Hoppá!

Recept beküldéséhez be kell jelentkezned!