Itt a harmadik üzletlánc is, ahol jóval olcsóbb lett a vaj

Már három áruházlánc is bejelentette, hogy lejjebb viszi a vaj árát. Sőt, úgy fest, hogy a jövőben más alapélelmiszerekkel kapcsolatban is hallhatunk majd hasonlóan pozitív híreket.

A napokban írtunk arról, hogy először az Aldi, majd váratlanul a Lidl is bejelentette, hogy csökkenteni fogja a náluk kapható vaj árát. A 24.hu értesülései szerint most a Penny is követte a másik két diszkontlánc példáját.

A Penny is beszállt a vajháborúba, zuhanni kezdtek az árak

A Penny tehát szintén csökkentette az üzleteiben kapható egyes vajak árát – az egyik általuk forgalmazott import termék 25 százalékkal kerül kevesebbe, a többi pedig 20 százalékkal. Az egyik sajátmárkás termékük február 9-étől, egyéb vajas termékeik (összesen hatról van szó, köztük két magyar vajról) pedig már az előző naptól olcsóbbak. Azért tudta véghez vinni a Penny is a vajárcsökkenést, mert folyamatosan tárgyalnak a beszállítóikkal a kedvezőbb beszerzési árakért.

Mind a három diszkontlánc úgy nyilatkozott, hogy keresik a lehetőséget arra, hogy további termékeket tudjanak majd kedvezőbb áron kínálni.

A Penny szerint előbb vagy utóbb több termékkategória is olcsóbb lesz a nemzetközi piacon tapasztalható árcsökkentés miatt.

Az élelmiszer-infláció egyébként rendkívül nagy mértékben befolyásolta a fogyasztói szokásokat. A vásárlók jelenleg inkább a sajátmárkás és a kedvezőbb árú termékeket teszik a kosaraikba, de az akciók iránti nyitottság is jelentősen megnőtt az utóbbi időkben.

Forrásunk volt.


Ezek a cikkek is érdekelhetnek:

Hirdetés

Támogatott tartalom

Tartós árcsökkentés: 2021-es árakkal találkozhatsz az ALDI-ban

2024. november 21-től illetve 28-tól 57 közkedvelt zöldség, gyümölcs és friss hús árát tartósan csökkentettük, hogy valódi segítséget nyújtsunk a magyar családok számára. Az a célunk, hogy a mindennapi bevásárlást pénztárcabarátabbá tegyük – nemcsak az ünnepek előtt, hanem hosszabb távon is, hiszen a kedvező árak a karácsonyi szezon után is megmaradnak.

Hirdetés

Támogatott tartalom

Elkészítettük a Bosch „MUM, de jó!” Ünnepváró Receptverseny első helyezettét,...

Lezárult a Bosch Ünnepváró Receptversenye, amire több, mint 140 recept érkezett. A három dobogós helyezés mellett egy különdíjat is kiosztottunk lelkes feltöltőink között. Az első helyet Judit69 nevű felhasználónk nyerte adventi kalácsával. A receptet a Bosch háziasszonyával, “Fűszeres” Bodrogi Eszterrel mi is elkészítettük, miközben leteszteltük a verseny főnyereményét, a Bosch MUM 5 konyhai gépet. A végeredmény egy szaftos, álompuha kalács lett, amely gyors finomság karácsonyra, mégis egyedi, ötletes és mutatós az ünnepi asztalon.

Hirdetés

Támogatott tartalom

Legújabb receptek

Aranyló tyúkhúsleves

Mi az? Aranyló, illatos, és minden gondra megoldás. Bizony, egy melengető tyúkhúsleves! Az ünnepekre való tekintettel most hoztunk nektek pár egyszerű ötletet, amivel még ízletesebbé ...

Legegyszerűbb franciasaláta

A leggazdagabb majonézes saláta, ami a kis és nagy napokat is különlegessé képes tenni: az alábbi klasszikus franciasaláta-receptet bármikor elkészíthetjük. Nem akar flancolni, de nem is ...

Címlapról ajánljuk

7 opció, ahonnan szilveszterre hidegtálat, kocsonyát vagy aprósütit rendelhetsz

A szilveszteri bulikat saját bevallása szerint senki nem szereti, de azért mindenki megy valahová. Ez is egy olyan nap, mint a többi, vélik sokan, de azért főznek lencsét, korhelylevest, és mindenkinek megvannak a kis babonái, amiktől szebb, jobb, boldogabb új évet remélnek. Ebben nem tudunk segíteni, de ha december 31-én vendégeket vártok, mutatjuk, honnan lehet rendelni aprósütit, hidegtálat, és hol találtok isteni kocsonyát, ha ahhoz van kedvetek.

Kormos Lili

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos édes fánk

Életem első fánkját még lánykoromban készítettem. Kemény lett és száraz. Ezután évek teltek el és eszembe sem jutott, hogy újra nekiálljak. A kisfiam nagy fánkrajongó. Mondjuk is a ...