Az alvó város felébred: Vác egyedi kávéval, egész nyáron tartó programokkal várja vendégeit

A Duna egyik rejtett gyöngyszeme Vác, amiről sokan hajlamosak megfeledkezni. Ez a feledékenyeknek nagy veszteség, ugyanis a város rengeteg érdekes programmal, sőt, egy kizárólag a váci cukrászdákban kapható kávéval készül a nyárra. Megnéztük, mi mindent kínál az oda látogatóknak Vác, és biztos, hogy még párszor visszamegyünk majd.

Egy különleges utazás keretében tárta fel előttünk Vác programjait, látványosságait és mindent, amivel az oda látogatókat várják ezen a nyáron. A város eddig általában a kirándulók radarjának szélén szerepelt, azonban a megújulás és a végtelen lehetőség a kikapcsolódásra ezen garantáltan változtatni fog. Vác programjai egyaránt szórakoztatnak kicsiket és nagyokat, és az éttermek, kávézók is minden szájízre kínálnak valamit.

Az alvó város felébred - Vác egyedi kávéval, egész nyáron tartó programokkal várja vendégeit

Felfrissülő turizmus

2020-ban a Vác és Környéke TDM Nonprofit Kft - Tourinform Vác sikerrel pályázott a Magyar Turisztikai Ügynökség Zrt. és a Kisfaludy 2030 Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. által közösen meghirdetett „Tourinform irodák és információs pontok felújítása” c. pályázatra. A felújítás befejeződött, így júniustól már új szolgáltatásokkal, és modern, egységes megjelenéssel várja látogatóit a főtéren található Tourinform iroda.

A fejlesztések célja, hogy a turizmus újraindulásakor európai színvonalú infrastruktúra várja majd a hazai és külföldi turistákat, felkészült kollégákkal és széleskörű szolgáltatásokkal, ami hozzájárul majd a vendégélmény fokozásához és ezáltal a hazai forgalom élénkítéséhez.

A megújult Tourinform iroda Vácon

A váci Tourinform iroda az országban a második legnagyobb gyűjtőterülettel rendelkezik, tehát nem csak a városról, hanem Észak Pest megyének, Nógrád megye nagy részének, mintegy 69 településnek a látványosságait, turisztikai célpontjait népszerűsítik, és kezelik a Turisztikai Ügynökség felé. Szolgáltatásaik között elsősorban a tájékoztatás kap kiemelt szerepet, de a paletta ennél szélesebb, és a támogatás keretében tovább bővült.

Az iroda megújulásával egy időben új turisztikai attrakciók is megjelennek a városban.

Ezek között gasztronómiai, kulturális, és aktív szabadidős lehetőségek is várják a Vácra érkezőket. Új turisztikai kínálat, megújult szolgáltatások, modern környezet: a város teljesen új arcát mutatja a vendégek felé.

Itt mindenki talál valami érdekeset

Amikor a városba látogattunk, egy egész napos körút keretében tekinthettük meg, mit rejtenek Vác utcácskái, a helytörténeti múzeumtól kezdve, a hangulatos kávézókon át, egészen a világszínvonalat képviselő, díjnyertes cukrászdáig.

A város több szempontból is egyedi: itt található Magyarország egyetlen diadalíve, a Duna-parton az ország leghosszabb korzóján sétálhatunk, és a templom kriptájában talált múmiák is ritkaságszámba mennek.

Sétáljunk végig a festői korzón

Világszintű gasztronómia

Vácon mindenki talál neki tetsző éttermet, reggelizőt, kávézót vagy cukrászdát. Látogatásunk során megismerkedtünk a Lujza & Koriander brunch-kávézóval, ahol a speciality kávé mellett helyben készült süteményeket, ebédre pedig keleties ízeket is találhatunk a menün.

Egy fokkal tradicionálisabb kínálatra, azonban hasonlóan magas minőségre és szívélyes kiszolgálásra számítsunk, ha a Remete Pince Étterembe látogatunk.

A Dunához vezető, hangulatos lépcsőn üldögélve házias ízeket élvezhetünk itt.

A megújuló turizmus részeként a város meglepő ötlettel rukkolt elő. Vác egyik éttermének, a Révkapu Kisvendéglőnek baristája, Veresi Ildikó megalkotta a Mária Terézia melange-ot, amivel a császárnő előtt tisztelegnek.

Mária Terézia magyar királyné látogatásának köszönheti Vác a barokk belvárosának mai képét. Ekkor épült az ország egyetlen diadalíve is, amely alatt a legendárium szerint a fenség soha nem ment át alatta.

A Mária Terézia melange

A királyné kedvenc édessége, a mézes mandulás, fahéjas alma alapanyagainak felhasználásával készült a kávékülönlegesség. Az ízek fantasztikusan harmonizálnak a kávéban, egyik sem túl erőteljes, az összhang mégis határozott.

Amellett, hogy maga a kávé is nagyon különleges, sehol máshol nem kapható ital, az érdekességek itt nem állnak meg. Ugyanis városszerte 12 vendéglátóhelyen megkóstolhatjuk a melange-ot: az összefogás is Vác turisztikájának hírét viszi.

Mozgalmas nyár

A kultúra szerelemesei, a felhőtlen szórakozást kedvelők, kicsik és nagyok az augusztus végéig tartó Váci Nyár programokból kedvükre válogathatnak.

A Váci Nyár 2021 programja rendhagyó módon, önkormányzati pályázat segítségével alakult ki. A lehetőséggel a várakozáson felüli számban éltek művészeink, kulturális csoportjaink. Ezért jöhetett létre egy változatos, az igények széles skáláját kielégítő kínálat a város támogatásával, lelkes munkatársaink szervezőmunkájával.

A Váci Nyár programfüzetet a Vác Tourinform irodában minden érdeklődő megkaphatja, valamint a teljes program megtalálható a vac.hu, a mimk.hu, a muzeumvac.hu és a visitvac.hu honlapokon.

Hirdetés

Támogatott tartalom

Legújabb receptek

Aranyló tyúkhúsleves

Mi az? Aranyló, illatos, és minden gondra megoldás. Bizony, egy melengető tyúkhúsleves! Az ünnepekre való tekintettel most hoztunk nektek pár egyszerű ötletet, amivel még ízletesebbé ...

Legegyszerűbb franciasaláta

A leggazdagabb majonézes saláta, ami a kis és nagy napokat is különlegessé képes tenni: az alábbi klasszikus franciasaláta-receptet bármikor elkészíthetjük. Nem akar flancolni, de nem is ...

Címlapról ajánljuk

7 opció, ahonnan szilveszterre hidegtálat, kocsonyát vagy aprósütit rendelhetsz

A szilveszteri bulikat saját bevallása szerint senki nem szereti, de azért mindenki megy valahová. Ez is egy olyan nap, mint a többi, vélik sokan, de azért főznek lencsét, korhelylevest, és mindenkinek megvannak a kis babonái, amiktől szebb, jobb, boldogabb új évet remélnek. Ebben nem tudunk segíteni, de ha december 31-én vendégeket vártok, mutatjuk, honnan lehet rendelni aprósütit, hidegtálat, és hol találtok isteni kocsonyát, ha ahhoz van kedvetek.

Kormos Lili

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos édes fánk

Életem első fánkját még lánykoromban készítettem. Kemény lett és száraz. Ezután évek teltek el és eszembe sem jutott, hogy újra nekiálljak. A kisfiam nagy fánkrajongó. Mondjuk is a ...