A Győr közelében levő falu lakói saját kezűleg gyártott gyűjtőládával, továbbá házi süteményekkel, gyerekek általt rajzolt képeslapokkal, felajánlásokkal segítenek a helyi rákbetegeknek - írja a Sokszínűvidék.
A Győr-Moson-Sopron vármegyei falu, Enese szinte minden lakója részt vesz az adományozásban – Ferenczi Éva enesei fogorvos, a gyűjtést koordináló egyik civil elmesélése szerint egy helyi internetes csoportból indult az ötlet és a praktikus megoldás, hogy egy kihelyezett gyűjtőládába bárki bedobhassa a visszaváltható italos dobozokat, flakonokat, segítve a falu rákkal küzdő betegeit.
Két hét alatt az adományokból a visszaváltás után 100 ezer forint gyűlt össze, ami komoly eredmény. Az adományozási kedv egyre nagyobb, munkájukat már a Magyar Vöröskereszt helyi alapszervezete is segíti
Az adományozás menete
A kezdeményező falulakók felhívására pályáznia kellett az érintett helyi lakosoknak, akiknek családjában, ismerősi körében rákbetegséggel küzdő ember él, erre összesen 11 pályázat érkezett.
A civilek azóta több helyre is raktak adománygyűjtő dobozokat: orvosi rendelőbe, boltokba, iskolába, önkormányzathoz, benzinkútra és minden forgalmasabb helyre.
A helyi általános iskolában a gyerekek képeslapokat is rajzolnak, aki pedig megvásárolja őket, elküldheti a mosonmagyaróvári gyermekotthonba, ahol nagyon várják őket a kicsik.
Ezen kívül további jótékonysági rendezvények, sportprogramok, használtruha- és cipővásár, táncest, sütivásár is várja az adakozni vágyókat.
Így a petpalackok gyűjtéséből kiindulva végül az egész környéket megmozgató segítő összefogás alakult.
Címlapkép: Getty
Még több friss, aktuális tartalmat itt találsz: