Érdekes, hogy az ember ízlése miként változik az idő előrehaladtával. A banánt például sosem szerettem, semmilyen formában. Most meg mi van? Veszem halomszámra, amit eszünk is tisztességgel, de még így is előfordul néha, hogy átalakul a gyümölcskosárban, és a kezdetben vonzó sárga színről barnás-feketébe vált.

Ezt a reggeli mellé már aligha fogjuk megenni, de eszünkbe ne jusson kidobni! Minél tovább érleltük otthon, annál édesebb is lesz, azaz több lesz benne a cukor. Ezzel együtt megpuhul, és szinte pépes állagot ölt. Minkét tulajdonságból előnyt kovácsolhatunk, méghozzá akkor, ha egy desszertbe tesszük.

Csinálhatunk belőle fagyit, hozzáadhatjuk egy adag frissen préselt gyümölcsléhez, de kétség kívül a legjobb helye a banánkenyérben van. Akarom mondani banánkuglófban, mert most éppen ez a forma akadt először a kezem ügyébe. Azért is kampányolok a banános süti mellett, mert a benne lévő gyümölcsnek köszönhetően nem szárad ki a tészta, úgyhogy még másnap vagy harmadnap is puha és szaftos marad.

Önmagában is kiváló, na de ha karamellöntetet is készítünk hozzá, akkor végképp levetkőzi a maradékmentő süti mivoltát. Maradhatunk a klasszikus verziónál is, de csinálhatjuk sósan vagy vaníliával fűszerezve is a szószt. Esetleg sós vaníliával. Bizony ám, egyszer egy kiárusításon vettem vaníliás tengeri sót. Hogy minek? Fogalmam sincs, csak annyira különlegesen hangzott, hogy úgy voltam vele, egyszer még valamire jó lesz. Hát kérem, eljött a napja – adtam egy adagot az olvasztott cukorhoz belőle.