Fény derült rá, mi baj azzal, ha sok vizet iszunk

A vízből is megárthat a sok, és mint mindenből, ebből is jobb, ha tartjuk a mértéket. Mutatjuk, mire érdemes figyelni víziváskor!

Annak ellenére, hogy az orvosok és életmódcikkek folyamatosan azt hangoztatják, hogy fogyasszunk minél több vizet, mert jót teszünk testünknek, szebb tőle lesz a bőrünk és felkészültebb az agyunk, mégsem ajánlott túlzásba vinni. Egy nemrégiben megjelent kutatás állítja, hogy nem tesz jót a rengeteg folyadék a szervezetünknek. A tanulmány szerzője, Dr Margaret McCartney glasgow-i orvos szerint a vízivás előnyeit olyan szervezetek hirdetik, akiknek az az érdeke, hogy minél több palackozott víz fogyjon.

Fény derült rá, mi baj azzal, ha sok vizet iszunk

Egy másik szakértő máshonnan közelíti meg a témát: Prof. Mark Whiteley évente több olyan pácienssel is együtt dolgozik, akik megválnak izzadtságmirigyeiktől, mert zavaróan sokat izzadnak, pedig sokszor ezt a jelenséget is csak az okozza, hogy túl sokat isznak. Whitley szerint téves az a javaslat, hogy napi 2-3 liter vizet fogyasszunk, hiszen az intenzívosztályon is csak másfél litert adnak a betegeknek 24 órára. Az étkezéseinkből naponta kb. fél liter folyadékot metabolizálunk még, minderre pedig meglepően sok kávét és teát fogyasztunk.

Minél többet iszunk, a vesénknek annál több munkát kell végeznie, hogy megszabaduljon a folyadéktól, a többit pedig kiizzadjuk, ami miatt még többet iszunk.

A professzor szerint csak akkor kellene innunk, amikor szomjasak vagyunk.

A szakértő szerint vannak olyan emberek, akiknek a szervezete viszonylag rosszul reagál a túlzott folyadékfogyasztásra. Néhányan ugyanis - másokkal ellentétben -koncentráltan izzadnak egy területen, általában a hónalj vagy ágyék környékén, izzadni pedig teljesen normális helyzetben, tévénézés vagy sétálás közben is elkezdhetnek, ami kellemetlen helyzetekbe tudja őket sodorni. A hiperhidrózist okozhatja stressz, magas proteintartalmú diéta vagy akár egy mindennapos, vény nélkül kapható gyógyszer is.


Még több cikk a vízivásról:

Hirdetés

Támogatott tartalom

Tartós árcsökkentés: 2021-es árakkal találkozhatsz az ALDI-ban

2024. november 21-től illetve 28-tól 57 közkedvelt zöldség, gyümölcs és friss hús árát tartósan csökkentettük, hogy valódi segítséget nyújtsunk a magyar családok számára. Az a célunk, hogy a mindennapi bevásárlást pénztárcabarátabbá tegyük – nemcsak az ünnepek előtt, hanem hosszabb távon is, hiszen a kedvező árak a karácsonyi szezon után is megmaradnak.

Hirdetés

Támogatott tartalom

Elkészítettük a Bosch „MUM, de jó!” Ünnepváró Receptverseny első helyezettét,...

Lezárult a Bosch Ünnepváró Receptversenye, amire több, mint 140 recept érkezett. A három dobogós helyezés mellett egy különdíjat is kiosztottunk lelkes feltöltőink között. Az első helyet Judit69 nevű felhasználónk nyerte adventi kalácsával. A receptet a Bosch háziasszonyával, “Fűszeres” Bodrogi Eszterrel mi is elkészítettük, miközben leteszteltük a verseny főnyereményét, a Bosch MUM 5 konyhai gépet. A végeredmény egy szaftos, álompuha kalács lett, amely gyors finomság karácsonyra, mégis egyedi, ötletes és mutatós az ünnepi asztalon.

Hirdetés

Támogatott tartalom

Legújabb receptek

Aranyló tyúkhúsleves

Mi az? Aranyló, illatos, és minden gondra megoldás. Bizony, egy melengető tyúkhúsleves! Az ünnepekre való tekintettel most hoztunk nektek pár egyszerű ötletet, amivel még ízletesebbé ...

Legegyszerűbb franciasaláta

A leggazdagabb majonézes saláta, ami a kis és nagy napokat is különlegessé képes tenni: az alábbi klasszikus franciasaláta-receptet bármikor elkészíthetjük. Nem akar flancolni, de nem is ...

Címlapról ajánljuk

7 opció, ahonnan szilveszterre hidegtálat, kocsonyát vagy aprósütit rendelhetsz

A szilveszteri bulikat saját bevallása szerint senki nem szereti, de azért mindenki megy valahová. Ez is egy olyan nap, mint a többi, vélik sokan, de azért főznek lencsét, korhelylevest, és mindenkinek megvannak a kis babonái, amiktől szebb, jobb, boldogabb új évet remélnek. Ebben nem tudunk segíteni, de ha december 31-én vendégeket vártok, mutatjuk, honnan lehet rendelni aprósütit, hidegtálat, és hol találtok isteni kocsonyát, ha ahhoz van kedvetek.

Kormos Lili

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos édes fánk

Életem első fánkját még lánykoromban készítettem. Kemény lett és száraz. Ezután évek teltek el és eszembe sem jutott, hogy újra nekiálljak. A kisfiam nagy fánkrajongó. Mondjuk is a ...