Egy 17. századi török uralkodó bűncselekménynek titulálta a kávéfogyasztást, és mindenkit, aki kávéházakban hörpintette fel a feketéjét, kivégeztetett. Így gerjesztette haragra a janicsárok kávéja a szultánt.
Az egyház a kávé ellen
A 17. században, 1633-ban IV. Murad török szultán úgy vélte, hogy az Isztambulban akkoriban népszerű közösségi tevékenység, a kávéfogyasztás ártalmas a társadalmi rendre. A nyilvánosan feketét szürcsölő embereket annyira veszélyesnek tartotta, hogy bűnözőkként üldözte őket, és halálbüntetést szabott ki rájuk. Még arra is képes volt, hogy álruhát öltsön, és felderítse, kik azok, akik a tilalom ellenére nyilvános kávéfogyasztásra vetemednek.
De nem IV. Murad volt az első, sem az utolsó, aki megpróbálta betiltani a kávéfogyasztást, de vitathatatlanul ő bírt a legdrasztikusabb és legsikeresebb módszerekkel. A 16. század elejétől a 18. század végéig számos vallási és világi vezető harcolt a kávé ellen: úgy gondolták, hogy a kávé egyfajta kábítószer, ami befolyásolja az elmét, a kávézók szétzúzhatják a társadalmi normákat, és veszélyes gondolataik támadhatnak.
Ugyan kávébabot valószínűleg már évszázadok óta termesztettek Etiópiában, de széles körben csak a 16. században ismerte meg a világ. Ekkor terjedt el a kávéőrlés, és a kávékészítés, valamint alakultak meg a jemeni kávéházak. A kávét a helyi szúfi muszlimok misztikus szertartásaikhoz használták a testvériség megerősítésére, a spirituális szeánszaikon a révületbe eséshez, és a koncentráció elősegítésére. A kávé gyorsan eljutott Isztambulba a Vörös-tengeren, majd később Európába is.
A bűnre csábító kávé
A vallási vezetők, akik minden új dologra - ami nem Mohamed prófétától származott - nemet mondtak, nem hagyták szó nélkül a bűnös ital terjedését, és mindenáron el akarták rettenteni az embereket a fogyasztásától. Azt állították, hogy a kávé mérgező, árt az emberi szervezetnek, és a kávéházak bűntanyák, amik a szerencsejátékosok, a prostituáltak és a drogfüggők tanyái.
Később, az európai vallási vezetők is a pápához folyamodtak, hogy tiltsa be a kávét, mert az a sátántól való. A világi hatóságok azonban valójában politikai okokból ellenezték a kávét: az Oszmán Birodalomban nem sok hely volt, ahol az emberek összegyűlhettek volna, és politizálhattak volna. A mecsetek előtt voltak ugyan összejövetelek, de a hosszabb, világi témákkal kapcsolatos beszélgetésekre ezeken a helyeken nem volt lehetőség, így maradtak a kávéházak, amik mindenki számára megfizethetők és hozzáférhetők voltak.
A kávét egy speciális edényben főzték lassan, 20 percen keresztül, majd csészékbe töltötték. A forró kávét csak apró kortyokban lehetett fogyasztani, ami arra ösztönözte az embereket, hogy hosszabb ideig maradjanak a kávézókban, miközben lehetőségük volt beszélgetni egymással. A társadalmi elit azonban nem nézte jó szemmel a kávéházakban folyó diskurzusokat, sem azt, hogy a szegényebb réteg hirtelen kikapcsolódhat, és akár a művészetekről is beszélhet, ugyanis utóbbit az arisztokraták magukénak tekintették.
Halál járt a nyilvános kávézásért
Az első kifogásolt kávéfogyasztásról egy 1511-es feljegyzés tanúskodik, amikor is gyanúsnak titulált férfiak nyilvánosan kávéztak egy mekkai mecset előtt. Ugyan a világi és a vallási vezetők kitartóan harcoltak a kávéházak ellen jóformán kitalációkra alapozva, IV. Muradnak azonban kivételes oka volt arra, hogy ellenezze a nyilvános kávéfogyasztást. Gyermekkorában a bátyját, II. Osmant egy katonai szervezet, a janicsárok alakulata meggyilkolta, majd 1 évvel később leváltották a trónról a nagybátyját, és helyette az akkor még gyerek Muradot tették meg a birodalom vezetőjévé, valójában bábujává.
Idővel aztán Murad átvette a hatalmat, és hírhedt uralkodó vált belőle. Addigra a kávézók nagy része a janicsárok tulajdonába került, mivel ott tartották gyűléseiket, tervezték a puccsot. Murad nem akarta, hogy uralkodása alatt lázongások törjenek ki, emiatt drasztikus döntést hozott: az összes nyilvános kávéfogyasztóra halálbüntetést szab ki, de ugyanígy járt el a dohányzókkal, ópiumfogyasztókkal, és a kocsmába járókkal.
IV. Murad csak a fővárosi kávézók ellen harcolt, azonban soha nem tiltotta meg a kávé nagykereskedelmét. IV. Murad is ivott kávét, és az otthonokban történő kávézást is engedélyezte. Utódai is folytatták az isztambuli kávéházak - valójában a janicsárok - elleni hadjáratot egészen a 18. századig, amikorra már több világi találkozóhely is alakult, és már nem csak a kávéházakban tudtak összegyűlni az emberek.
A kávéfogyasztást hol vallási, hol politikai, hol mindkét okból újra és újra be akarták tiltani az idők folyamán, azonban a kávé és a kávéházak megállíthatatlanul terjedtek. Végül már az oszmán bíróság is külön kávéfőzőt alkalmazott, és legalizálták a kávéházakat. A kávéházak tehát túlélték a véres üldöztetéseket is, és mára már a világ minden táján népszerű kikapcsolódási, szociális terekké, komoly és mély beszélgetések, valamint könnyed diskurzusok színtereivé váltak.
Ezeket olvastad már?
Traktoros lányok, gyári élmunkásnők, és depresszió a panelekben - Ilyen...
A szocializmusban a munkásnő eszményképe az egyenlőség jegyében született meg: traktorokon és gyárakban dolgozó nők lettek a példaképek, akik újjáépítették az országot.
Petrás Gabriella
Ezek voltak a legnagyobb zenei tehetségek kedvenc ételei
Híres zeneszerzők, akik nemcsak a zenét, hanem a hasukat is szerették. Ezek voltak a legnagyobb zenei tálentumok kedvenc ételei.
Petrás Gabriella
Mit gondolsz, a Sport szelet vagy a Boci csoki a...
Az igazán nagy klasszikusok nemcsak a mostani 30-as, 40-es generáció gyerekkorát kísérték végig, hanem már a szüleink, sőt, nagyszüleink gyerekkorában is jelen voltak.
Petrás Gabriella
Így mosogattak nagyanyáink: régi praktikák, amikkel tisztává varázsolták a tányérokat,...
Régen, a fatüzelésű sparheltek és a búbos kemencék idejében nem mosogatószerrel, hanem házi készítésű tisztítószerekkel mosogattak a háziasszonyok. Próbáld ki te is!
Petrás Gabriella
