Tudod, mi az a fabatka? És vajon hogyan ordít a fába szorult féreg? Ismerd meg régi szólásaink eredetét!

Régi szólásaink nagy részét még ma is minden nap használjuk, de a legtöbbről mégsem tudjuk, mit jelentettek eredetileg. Ismerd meg a legnépszerűbb szólásaink történetét!

Azon szólások nagy részét, amelyeket még ma is nap mint nap használunk, már dédanyáink is ismerték. Tisztában vagyunk azzal, hogy mikor melyiket kell használni, de önmagukban már nem feltétlen tudjuk értelmezni őket.

Ordít, mint a fába szorult féreg

Az egyik legérdekesebb szólásunk eredete egyszerűbb, mint elsőre gondolnánk. Ezt a szólást akkor használjuk, amikor valaki tehetetlenségében, kétségbeesésében kiabál. Ma a féreg hallatán apró élősködőre, kukacra asszociálunk, de az ordító, fába szorult féreg természetesennem önkívületében üvöltő kukacot jelent.

Régen a féreg szót a kártékony állatokra, kiváltképp a farkasra használták. Azért, hogy csapdába ejtsék a farkasokat, néhol fából készült csapdákat készítettek, máshol vermet ástak, és a csapdába esett állat kétségbeesett vonyításba kezdett. Egy másik magyarázat szerint az ordító farkas és a "kocog, mint a fába való féreg” szólás mosódott össze.

Faképnél hagy

Ha búcsú nélkül vagy hirtelen hagyunk ott valakit, akkor faképnél hagyjuk. A kapufélfákat sokáig szoborszerűre faragták, amiket eredetileg kapubálványoknak, faképeknek neveztek, és a ház lakóit óvták. Olyan kapufélfák is léteztek, amelyekbe annak a családtagnak a képét faragták, aki meghalt, és a faragott fába a haláltól számított 1 évig még visszajárhatott a halott lelke.

A szólás eredete a kapufélfához, vagyis a faképhez kötődik: régen, ha valaki hosszabb időre hagyta el az otthonát, végigsimította a kapufélfát, ami az elválás és a találkozás helye is egyben. A kapufélfa volt azon elválások pontja is, amikor a házigazda kikísérte a vendégeket, ahol szokás volt még egy kicsit elidőzni és pletykálkodni. De ha a sietős vendég terefere nélkül távozott, akkor a házigazdát szó szerint a faképnél hagyta. A szerelmesek találkozóhelye is gyakran a kapufélfa volt, viszont ha a fiú vagy a lány megunta a párját, nem ment a találkára, így a másik hiába várt kedvesére a faképnél.

Megüti a bokáját

Ma is sokszor használjuk ezt a mondást, ha valaki olyan dologra készül, aminek nagy eséllyel nem lesz jó vége, és bajba kerül. A szólást eredetileg a "megüti a lábát", "megüti az inát" formában használták, amelyeket végül a „szél üsse össze a bokádat” népi átkozódás formált át. De mikor ütötte össze a szél az ember bokáját? A szitkozódás nem kevesebbet jelentett, mint azt, hogy az illetőt az akasztófára kívánták, ugyanis az akasztott ember bokáját fújta egymásnak a szél.

Ez is érdekelhet!

Szerelmi kötés, mágia, boszorkányság – Régi falusi hiedelmek nyomában

Fabatkát sem ér

Az értéktelen dolgok fabatkát, azaz szinte semmit sem érnek.A batka a babka szóból ered, ami a valaha forgalomban volt egyik legkisebb értékű pénznem. A cseh aprópénz nálunk a 16. században került forgalomba, és annyira elenyésző volt az értéke, hogy 3-4 babka ért egyetlen krajcárt. A babka természetesen nem fából készült, de annyira értéktelen volt, hogy a többi fémhez képest - amikből a pénzérmék készültek - a fa volt a legértéktelenebb, így előtagként hozzáragasztották, ezzel is érzékeltetve mennyire keveset ér.

Felöntött a garatra

Aki felöntött a garatra, az már nem szomjas, vagyis erősen ittas állapotban van. A garat eredetileg a malom egy része: lefelé szűkülő, alul és felül nyílt faszekrény, amibe az őrölni való gabonát öntötték.A garat magasan helyezkedett el, ezért felfelé kellett önteni a búzát, ami ugyanolyan volt, mint a bort szerető ember torka: feneketlen.Miután az orvoslás átvette a garat szót, a szólás jelentése még egyértelműbbé vált.

Bottal ütheti a nyomát

Ha valamit elloptak tőlünk, és későn vesszük észre, akkor annak már bottal üthetjük a nyomát, vagyis lemondhatunk arról, hogy valaha újra előkerül. Régen a vadászatok során a hajtók a vadak felzavarására bottal ütötték a bokrokat és a talajt, azonban, ha az állatok elmenekültek, szó szerint már csak bottal üthették a nyomukat.

Szájba rág

Amikor valakinek a szájába rágunk valamit, akkor részletekbe menően adjuk át az információt, többször elismételve, minden apróságra kiterjedően. A szólás eredete a csecsemők etetéséből fakad: régen, amikor a bébipapik még a kanyarban sem voltak,az anyák előre megrágták a kicsiknek az ételt, és az apró, pépes ételdarabokat adták gyerekeinknek az anyatej mellé.

Ezeket olvastad már?

Címlapról ajánljuk

További cikkek