Az ember, ha szerelmes, sok hülyeségre képes. Van, aki órákon át nyomoz a facebookon a kiszemelt múltja után, mások irgalmatlanul kényelmetlen tűsarkúban feszengenek végig egy estét, de volt olyan barátnőm is, aki a maratonra kezdett el edzeni, mert a srác "olyan sportos" volt. Attól tartok, én a maratont nem bírnám, de azért nekem is voltak bevállalós randijaim.

A lakótárssal még csak ismerkedős fázisban voltunk, és akkor még annyira nem voltunk lakótársak, hogy egy 20 órás repülőút választott el egymástól. Mivel nekem nőtt tyúkszem a fenekemen, hogy ezt a távot letudjam, ő is oda akarta magát tenni valami nagyon emlékezetes randival, ami kicsit túlmutat a vacsi-mozi megszokott kombinációján.

Megkérdezte, van-e tériszonyom, majd mikor nyugtáztam, hogy nincs, meglepiből befizetett egy kör skydivingra. Magyarul ezt talán úgy lehetne lefordítani, hogy égbúvárkodás, de ez nagyon bután hangzik. Egyébként arról a mókáról van szó, mikor egy kis sportrepülővel felvisznek jó magasra, a hátadra kötöznek egy embert, aki ért az ejtőernyőhöz, majd egy ponton ez az ember - veled a hasán - kiveti magát a repülőből, zuhantok jó sokáig, aztán egyszer csak kinyílik az ernyő.

Mikor megtudtam a délutáni programot, nem mondhatnám, hogy nagyon megnyugtatott, de hát...hát csak nem fogok visszakozni, ha már egyszer átrepültem az óceánt? Szépen csendben elbúcsúztam mindentől, és hagytam magam sodródni az árral.

Az ugrás amúgy fantasztikus élmény volt, adrenalin az egekben, ennek örömére, ahogy földet értünk, a következő mondat hangzott el: akkor most elviszlek a kedvenc japán éttermembe, ahol a legjobb szusi van a városban. Na most akkoriban engem a nyers hallal a világból ki lehetett volna kergetni, és úgy gondoltam, eléggé bebizonyítottam, hogy jófej vagyok - most már meg lehet engem kérni feleségül és meg lehet tervezni, hogy akkor öt vagy hat gyerekünk lesz, komolyan most még egy nyers hal próbán is át kell mennem? Ellenkezni persze megint nem ellenkeztem, viszont az étterembe meglehetősen megkönnyebbültem, mikor megpillantottam ezeket a kis lepényszerű valamiket az egyik szomszédunk asztalán. Pofátlanul ezt rendeltem a nyers hal helyett.

Később aztán felfedeztem, hogy ez a lapos, palacsinta néven futó, olajban sült - de nem rántott - lepénykék a kínai, vietnami, de még koreai éttermekben is ott szerepelnek az étlapon. Mivel ilyen internacionálisak, én most egy kicsit magyarosítottam rajtunk - medvehagymával töltöttem meg őket. Az ötletet az adta, hogy a leggyakoribb tölteléke, a kínai fokhagyma névre hallgató növény színben, ízben, formában is nagyon emlékeztet a medvehagymára. És bár a nyers halat azóta nagyon megszerettem, a szusi valahogy továbbra sem tatozik a kedvenceim közé. Úgyhogy ha szusievő helyen járunk, én általában megelégszem ezekkel a kis ázsiai palacsintákkal. Nektek is nagy szeretettel ajánlom - ejtőernyőzés után, vagy helyett.