A szakértő szerint így kerülhetjük el a várható tojáshiányt

A szakértő elárulta, hogy miként lehet biztosítani azt, hogy idén is legyen tojás a húsvéti asztalon.

Pár hete írtunk arról, hogy húsvétra átmeneti tojáshiány alakulhat ki egyes boltokban. Arról is beszámoltunk, hogy az árstopos termékek nagy mennyiségben való megvásárlása nagy problémát jelent, mert a termelők egyszerűen nem tudják kiszolgálni a megnövekedett igényeket, hiszen a tyúkok sem tudnak több tojást tojni... A Hello Vidék oldala most annak járt utána, hogy vajon lesz-e elég tojás húsvétra:

A szakértő szerint így kerülhetjük el a várható tojáshiányt

A legfrissebb adatok szerint darabonként 65,94 forint volt a ketreces tartásból származó, M-es és L-es méretű tojás átlagos ára az idei év első nyolc hetében – közölte az Agrárközgazdasági Intézet (AKI).

A tavalyi év végéhez viszonyítva ugyanakkor árcsökkenés figyelhető meg: a december 5-i héten 76,20 forint volt a ketreces, illetve 75,69 a mélyalmos tojások átlagára.

A termelői árak csökkenése jellemző a karácsony utáni időszakra, az ünnepi kereslet akár 40 százalékkal is nagyobb lehet. Az árcsökkenés első sorban a kereslet visszaesése miatt tapasztalható. A húsvéti időszakban azonban újfent meglódul majd a kereslet, de szerencsére a termelés folyamatos. A Tojásszövetség alelnöke, Pákozd Gergely szerint csak az a nagy kérdés, hogy okoznak-e majd fennakadásokat a madárinfluenza-kitörések.

Ezzel együtt hiányra nem kell számítani, de Pákozd Gergely azt tanácsolja a vásárlóknak, hogy ne az utolsó hétre hagyják a bevásárlást, mert lehet, hogy egy-egy nap kifogynak a készletekből.

A 2023-as év azonban speciálisnak számít, ugyanis az étkezési tojásra is érvényes árstop április 30-ig él, így valószínű, hogy a lejárat előtt a fogyasztók feltöltik majd az otthoni készleteiket, ezzel pedig a szokásosnál nagyobb keresletet fognak generálni.

Forrásunk volt.


Ezek a hírek is érdekelhetnek:

Legújabb receptek

Aranyló tyúkhúsleves

Mi az? Aranyló, illatos, és minden gondra megoldás. Bizony, egy melengető tyúkhúsleves! Az ünnepekre való tekintettel most hoztunk nektek pár egyszerű ötletet, amivel még ízletesebbé ...

Legegyszerűbb franciasaláta

A leggazdagabb majonézes saláta, ami a kis és nagy napokat is különlegessé képes tenni: az alábbi klasszikus franciasaláta-receptet bármikor elkészíthetjük. Nem akar flancolni, de nem is ...

Címlapról ajánljuk

7 opció, ahonnan szilveszterre hidegtálat, kocsonyát vagy aprósütit rendelhetsz

A szilveszteri bulikat saját bevallása szerint senki nem szereti, de azért mindenki megy valahová. Ez is egy olyan nap, mint a többi, vélik sokan, de azért főznek lencsét, korhelylevest, és mindenkinek megvannak a kis babonái, amiktől szebb, jobb, boldogabb új évet remélnek. Ebben nem tudunk segíteni, de ha december 31-én vendégeket vártok, mutatjuk, honnan lehet rendelni aprósütit, hidegtálat, és hol találtok isteni kocsonyát, ha ahhoz van kedvetek.

Kormos Lili

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos édes fánk

Életem első fánkját még lánykoromban készítettem. Kemény lett és száraz. Ezután évek teltek el és eszembe sem jutott, hogy újra nekiálljak. A kisfiam nagy fánkrajongó. Mondjuk is a ...