Meglepő döntést hozott a Tesco így húsvét előtt

A nem várt döntés az árstopos élelmiszerekre vonatkozó vásárlási limittel kapcsolatos.

Nem kell mennyiségi kompromisszumot sem kötniük a Tesco vásárlóinak húsvétkor a tojás vásárlásakor, mert az áruházlánc megemeli az árstopos termékekre vonatkozó vásárlási limitet az ünnep előtti időszakban, sőt, a tojás esetében el is törli azt. Az Árgarancia, a Clubcard, a Nyugdíjas kedd és a VasárnApp nyújtotta kedvezményeken, valamint a január óta érzékelhető árcsökkenésen túl emellett a Tesco Spórolj velünk és azonnal beváltható kuponokkal, további árcsökkentéssel és a kedvelt húsvéti termékek esetében is kiemelkedően magas kedvezményekkel várja a vásárlókat az ünnepi időszakban.

Az áruházlánc megemeli az árstopos termékekre vonatkozó vásárlási limitet

A húsvét az egyik legfontosabb ünnepünk, ilyenkor útra kel az ország, hogy a családok együtt töltsék a hosszú hétvégét. A Tesco – ahogy mindig – most is a vásárlók oldalára áll. Egy-egy termék árának csökkentése helyett viszont következetesen igyekszik olyan árakat és kínálatot kialakítani, ami mellett a vásárlóiknak nem kell kompromisszumot kötni azt illetően, hogy mi kerül a kosarukba, és húsvétkor az ünnepi asztalra.

Ez a nagy családi ebédek, vacsorák időszaka is, ezért nagyon fontos, hogy az alapvető élelmiszerekhez jó áron és jó minőségben jussanak hozzá a vásárlók. Mindemellett húsvét előtt a Tescónál minden árstopos termékből az eddiginél többet lehet majd vásárolni, így az árak mellett a mennyiségeken sem kell spórolni.

Ennek jegyében március 29. és április 8. között a Tesco jelentősen megemeli az árstopos termékekre vonatkozó vásárlási limitet.

  • a literes kiszerelésű napraforgó étolaj esetében 4 liter
  • búza finomliszt esetében 10 kg
  • csirkemell és csirke farhát esetében 4 kg
  • sertéscombnál 6 kg
  • burgonyánál pedig 12 kg lesz az egy vásárlás alkalmával maximálisan megvásárolható mennyiség

Sőt, a húsvét egyik legfontosabb élelmiszere, a tojás esetében az áruházlánc az ünnepi időszakban minden vásárlási korlátozást megszüntet.

A Tesco kínálatában január óta már több mint 2000 termék ára csökkent, február vége óta pedig több mint 400 termék áránál tapasztalható további mérséklődés, így több tésztaféle esetében 25%, trappista sajt és dobozos tejek esetében mintegy 20%-os az árcsökkenés. Ezen a héten szerdáig minden Boci húsvéti édesség 20%, a magyar kígyóuborka 37%, a brokkoli 31%, a koktélparadicsom 44%, míg a citrom 46% kedvezménnyel vásárolható meg. Sőt, a friss magyar csirkecombra farrésszel 33%, a pulykaszárnyra 35%, a friss sertéslapockára 15% és a friss magyar sertéscsülökre 13% kedvezményt biztosít az áruházlánc.

E hét csütörtöktől pedig például közel felére csökken a Kunsági tejföl ára, 26%-kal lesz olcsóbb a füstölt-főtt kötözött lapockasonka, az idared alma és a csemegehagyma 45-45%-kal lesz kedvezőbb árú, a szentesi zöldpaprikáért 33%-kal, a magyar fürtösparadicsomért pedig 36%-kal kell kevesebbet fizetni.

Valamint minden húsvéti és tavaszi dekoráció akár 50% kedvezménnyel érhető el az áruházláncnál Clubcard használatával.

A Tesco hűséges vásárlói az ünnepi időszakban is számíthatnak Clubcard hűségkártyájuk jelentette kedvezményekre, amellyel minden héten mintegy 1200 terméket vásárolhatnak meg jelentős kedvezménnyel, és amivel kedden a nyugdíjasok, vasárnap pedig az applikáció használók kapnak 5% kedvezményt vásárlásuk végösszegéből. Húsvét előtt pedig ennél is továbbmegy a Tesco: szerda és szombat között 2500 forint kedvezményt kapnak azok, akik 20 ezer forint felett vásárolnak, ha beolvassák kuponjukat az applikációból. Sőt, kupont nem csak a Clubcard applikációban kereshetnek a vásárlók, de számos újságban is, amellyel 1000 forint kedvezményt kaphatnak 10 ezer forint feletti vásárlás esetén.

Hirdetés

Támogatott tartalom

Legújabb receptek

Aranyló tyúkhúsleves

Mi az? Aranyló, illatos, és minden gondra megoldás. Bizony, egy melengető tyúkhúsleves! Az ünnepekre való tekintettel most hoztunk nektek pár egyszerű ötletet, amivel még ízletesebbé ...

Legegyszerűbb franciasaláta

A leggazdagabb majonézes saláta, ami a kis és nagy napokat is különlegessé képes tenni: az alábbi klasszikus franciasaláta-receptet bármikor elkészíthetjük. Nem akar flancolni, de nem is ...

Címlapról ajánljuk

7 opció, ahonnan szilveszterre hidegtálat, kocsonyát vagy aprósütit rendelhetsz

A szilveszteri bulikat saját bevallása szerint senki nem szereti, de azért mindenki megy valahová. Ez is egy olyan nap, mint a többi, vélik sokan, de azért főznek lencsét, korhelylevest, és mindenkinek megvannak a kis babonái, amiktől szebb, jobb, boldogabb új évet remélnek. Ebben nem tudunk segíteni, de ha december 31-én vendégeket vártok, mutatjuk, honnan lehet rendelni aprósütit, hidegtálat, és hol találtok isteni kocsonyát, ha ahhoz van kedvetek.

Kormos Lili

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos édes fánk

Életem első fánkját még lánykoromban készítettem. Kemény lett és száraz. Ezután évek teltek el és eszembe sem jutott, hogy újra nekiálljak. A kisfiam nagy fánkrajongó. Mondjuk is a ...