Látszólagos apróságok miatt kapott vaskos bírságot a Tesco

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) nemrég a Tesco online bevásárlórendszerét ellenőrizte, amely után apróbb jogsértések miatt jelentős mennyiségű bírságot szabtak ki az üzletláncra.

Még 2020 őszén folytatott eljárást a Tesco-Global Áruházak Zrt.-vel szemben a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), mert a vállalkozás nem tette egyértelművé, hogy honlapja valójában nem webáruház, hanem online bevásárlási szolgáltatást nyújt – olvasható a GVH honlapján.

Vaskos bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal a Tescora

Mi a különbség?

A kettő között jelentős a különbség, az üzletlánc ugyanis nem tudott garanciát vállalni az általa kínált termékek kiszállítására.

A Tesco azonban elmulasztotta megfelelően felhívni erre a figyelmet, miközben a rendelések jelentős arányában fordult elő a legalább egy helyettesített vagy hiányzó termék, amellyel a fogyasztó csak átvételkor szembesült.

A GVH azonban az eljárás során elfogadta a Tesco önkéntes, 407 millió forint értékű kötelezettségvállalását a versenyprobléma feloldására.

A vállalt ugyanis olyan Magyarországon egyedi szolgáltatás-bővülést jelentő vállalásokat tett, amelyek különösen hasznosak voltak a 2020-as járványügyi helyzetben, elsősorban a vidéki fogyasztók számára – írják a honlapon.

Több milliós bírságot kapott a Tesco

A kötelezettség-csomag utolsó határidejének lejártával a GVH szakértői utóvizsgálat keretében értékelték az előírtak végrehajtását. „Végül megállapították, hogy a Tesco alapvetően összhangba hozta magatartását az alkalmazandó jogszabályi rendelkezésekkel, a kötelezettségvállalása és így a közérdek hatékony védelmének biztosítása döntően megvalósult" – mutatott rá a Portfolio cikke.

A vállalások azonban nem teljesültek maradéktalanul.

A helyettesítőként kiszállított termékek kapcsán például az okozott problémát, hogy nem az egységárat tüntette fel a cég, hanem azok darabáráról tájékoztatta a fogyasztókat. Ezzel megnehezítve a vásárlók döntését, arról hogy megfelel-e számukra a helyettesítő áru vagy sem. A hivatal végül a kisebb súlyú mulasztásokért 7 millió forintos bírságot szabott ki a TESCO-GLOBAL Áruházak Zrt.-re.

Forrásaink voltak.


További aktuális híreink:

Hirdetés

Támogatott tartalom

Tartós árcsökkentés: 2021-es árakkal találkozhatsz az ALDI-ban

2024. november 21-től illetve 28-tól 57 közkedvelt zöldség, gyümölcs és friss hús árát tartósan csökkentettük, hogy valódi segítséget nyújtsunk a magyar családok számára. Az a célunk, hogy a mindennapi bevásárlást pénztárcabarátabbá tegyük – nemcsak az ünnepek előtt, hanem hosszabb távon is, hiszen a kedvező árak a karácsonyi szezon után is megmaradnak.

Hirdetés

Támogatott tartalom

Elkészítettük a Bosch „MUM, de jó!” Ünnepváró Receptverseny első helyezettét,...

Lezárult a Bosch Ünnepváró Receptversenye, amire több, mint 140 recept érkezett. A három dobogós helyezés mellett egy különdíjat is kiosztottunk lelkes feltöltőink között. Az első helyet Judit69 nevű felhasználónk nyerte adventi kalácsával. A receptet a Bosch háziasszonyával, “Fűszeres” Bodrogi Eszterrel mi is elkészítettük, miközben leteszteltük a verseny főnyereményét, a Bosch MUM 5 konyhai gépet. A végeredmény egy szaftos, álompuha kalács lett, amely gyors finomság karácsonyra, mégis egyedi, ötletes és mutatós az ünnepi asztalon.

Hirdetés

Támogatott tartalom

Legújabb receptek

Aranyló tyúkhúsleves

Mi az? Aranyló, illatos, és minden gondra megoldás. Bizony, egy melengető tyúkhúsleves! Az ünnepekre való tekintettel most hoztunk nektek pár egyszerű ötletet, amivel még ízletesebbé ...

Legegyszerűbb franciasaláta

A leggazdagabb majonézes saláta, ami a kis és nagy napokat is különlegessé képes tenni: az alábbi klasszikus franciasaláta-receptet bármikor elkészíthetjük. Nem akar flancolni, de nem is ...

Címlapról ajánljuk

7 opció, ahonnan szilveszterre hidegtálat, kocsonyát vagy aprósütit rendelhetsz

A szilveszteri bulikat saját bevallása szerint senki nem szereti, de azért mindenki megy valahová. Ez is egy olyan nap, mint a többi, vélik sokan, de azért főznek lencsét, korhelylevest, és mindenkinek megvannak a kis babonái, amiktől szebb, jobb, boldogabb új évet remélnek. Ebben nem tudunk segíteni, de ha december 31-én vendégeket vártok, mutatjuk, honnan lehet rendelni aprósütit, hidegtálat, és hol találtok isteni kocsonyát, ha ahhoz van kedvetek.

Kormos Lili

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos édes fánk

Életem első fánkját még lánykoromban készítettem. Kemény lett és száraz. Ezután évek teltek el és eszembe sem jutott, hogy újra nekiálljak. A kisfiam nagy fánkrajongó. Mondjuk is a ...