Az Egyesült Államokban a gyerekek minden évben készülnek a Mikulásnak, aki az ajándékokat hozza nekik Szenteste. Valamilyen édes nassolnivalót – általában klasszikus csokoládédarabkás kekszet vagy Oreót – és mellé egy pohár tejet hagynak a karácsonyfa környékén. De mégis honnan ered ez a hagyomány?
Észak-Amerikában a bájos szokás első jelei az 1930-as évekből, a nagy gazdasági világválság idejéből származnak. Ebben az időszakban a gazdasági nehézségek miatt a szülők úgy gondolták: fontos megtanítaniuk a gyerekeknek, hogy legyenek hálásak azért, amit kapnak, és értékeljék, amijük van.
Emellett előtérbe került mások megsegítése is, ami azt eredményezte, hogy elkezdték édességgel és tejjel várni a Mikulást. Egyes háztartásokban pedig Rudolfnak, a rénszarvasnak is hagytak egy kis nassolnivalót, általában répát.
A szokás eredete azonban ennél még régebbre nyúlik vissza, egészen az ősi skandináv mitológia idejére. Úgy tartják, hogy Odin – aki az egyik legfontosabb skandináv isten volt – a nyolclábú lovával, Sleipnerrel járta a vidéket, és karácsonykor betért azokhoz a házakhoz, ahol valamilyen ételt hagytak kinn a lónak. Ilyenkor persze nem érkezett üres kézzel: ajándékokkal hálálta meg a törődést. A hagyomány mind a mai napig él Dániában, Belgiumban és Hollandiában is, ahol szénát és sárgarépát hagynak elöl a kimerült állatnak.
Mára természetesen a szokások valamelyest átalakultak, és több ország is átvette azokat a maga módján. A brit és ausztrál gyerekek manapság egy kis sherryt és húsos pitét kínálnak fel a Mikulásnak – ami, valljuk be, hasznosabb a hideg időben, mint az üres kalóriák –, míg a svéd gyerekek rizspudinggal várják a látogatókat. Írországban a kekszek mellett Guinness sört kínálnak a nagyszakállas ajándékozónak, míg Franciaországban egy pohár bort kap, a cipőjüket pedig megtöltik szalmával és sárgarépával, amit a Mikulás szamarának szánnak.
Szerző: Szabó Anna
Még több karácsony:
Hozzászólások (0)
A hozzászólás íráshoz belépés szükséges!