Rejtély, miért nő rohamosan ennek az alapélelmiszernek az ára

Szinte minden termék jelentős áremelkedésen esett át az elmúlt pár évben, de ami kissé sokkoló, hogy a tejtermékek, különösen a tej ára az árstop óta, egyik napról a másikra több száz forintos különbséget mutat. Nem tudni, mi áll a jelenség hátterében pontosan.

Semmi kétség, hogy jelentősen megdrágult itthon az élet, amit leginkább a bolti árakon érzékelünk. A tej és tejtermékek piaca egyébként is nagyon energiaigényes ágazat, amihez megemelkedett csomagolási és fuvarozási költségek is társultak.

Egyik napról a másikra nő a magyar tej ára

Az ágazat költségei egy év alatt megduplázódtak, és amikor ezt be kellett építeni a termékek árába, az egy drámai mértékű fogyasztáscsökkenéssel járt. Még jelenleg is jelentősen magasabban vannak az árak, mint a koronavírus-járvány előtt

- mondta el Koller Attila a Tej Terméktanács társelnöke.

Az AKI statisztika szerint tavaly csak a hatósági árban érintett 2,8% UHT tej és a natúr joghurt értékesítése növekedett. Bizonyos tejtermékeknél csökkent a tejfeldolgozók belföldi értékesítése 2022-ről 2023-ra.

Például a vaj 9%-os, az ömleszett sajt 11%-os, a tejföl pedig 5%-os csökkenésen ment keresztül.

Tavaly 16%-kal nőtt a sajtimport, legfőképp Németország és Lengyelország jóvoltából, és ez a tendencia idén is folytatódott. Ugyan csak januárra és februárra van erre vonatkozóan adat, de jelenleg 18%-nál járunk. Ez a boltokban is felismerhető, mert a magyar tej kétszer annyiba kerül, mint az import.

Mennyi az annyi?

2,8%-os hazai tejárak:

  • az Auchanban 269 és 589 forint között érhető el,
  • a Tescoban 269 és 549 forint között,
  • a Sparban pedig nagyon hasonló árakkal találkozhatunk, mint a Tescoban.

Mi az oka az őrült drágulásnak?

Ez vissza fog ütni, mert azt látom, hogy teljesen megdöbbenti a vásárlókat ez az árszint. Tehát, hogy a fogyasztást visszaveti ez, az biztos. A feldolgozott termékek árszintje nem igazán változott, mert abban van import lehetőség, tehát simán lehet sajtot, egyéb habosított joghurtot, miegymást behozni. Ott a környező piaci beszerzési árak eléggé kontrollon tartják a hazait. A folyadéktejet viszont olyan messziről nem hozzák be, ott látszik egy áremelési törekvés 

- mondta el Raskó György agrárközgazdász.

Forrásunk volt.


Még több friss hír:

Hirdetés

Támogatott tartalom

Legújabb receptek

Aranyló tyúkhúsleves

Mi az? Aranyló, illatos, és minden gondra megoldás. Bizony, egy melengető tyúkhúsleves! Az ünnepekre való tekintettel most hoztunk nektek pár egyszerű ötletet, amivel még ízletesebbé ...

Legegyszerűbb franciasaláta

A leggazdagabb majonézes saláta, ami a kis és nagy napokat is különlegessé képes tenni: az alábbi klasszikus franciasaláta-receptet bármikor elkészíthetjük. Nem akar flancolni, de nem is ...

Címlapról ajánljuk

Ismerd meg a bottargát, és azt is elmondjuk, hogy használd...

A bottarga egy különleges gasztronómiai alapanyag, amelyet gyakran neveznek a "tenger aranyának". Azok számára, akik még nem találkoztak vele, a bottarga nem más, mint sózott és szárított halikra, amely különleges ízvilágával azonnal magával ragadja az ínyenceket. Ezt a mediterrán kincset évezredek óta fogyasztják, és ma is nagy becsben tartják a kulináris világban.

Hering András

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos édes fánk

Életem első fánkját még lánykoromban készítettem. Kemény lett és száraz. Ezután évek teltek el és eszembe sem jutott, hogy újra nekiálljak. A kisfiam nagy fánkrajongó. Mondjuk is a ...