Te se hagyd ki a Michelin-ajánlott TATI most induló reggelijét

Odavagy az ínycsiklandozó, kiadós brunchokért? Akkor mindenképpen látogass el a Dohány utcai TATI étterembe, ami bár még csak kevesebb, mint egy éve színesíti a VII. kerületet farm to table konyhájával – mégis, szeptember óta egy Michelin-ajánlást jelző piros táblával az ajtaján várja a vendégeket. Nem régóta pedig a reggeleket is ismerős, házias ízekkel kezdhetjük náluk.

Brunch-imádók, figyelem! A TATI reggel is egy-egy igazi nyugalomsziget a belváros pezsgésében, a hazai ízekkel megterített asztal pedig egy ráérős, vidéki, gyermekkorunk ízeit megidéző élménnyel vár.

Kizárólag magyar és közeli termelőktől származó, szezonális alapanyagokkal találkozhatunk náluk / Fotó: TATI

Farm to table reggel is

A TATI vacsorája már tavaly november óta hódít ismerős ízeivel és házias fogásaival, és a reggelinél sincs ez másképp – friss, kizárólag magyar, és lehetőleg közeli termelőktől származó, szezonális alapanyagokkal találkozunk. Szintén megszokhattuk, hogy ugyan az alapreceptek a magyaros, hagyományos irányt követik, a modern konyhatechnológia eszközeivel a TATI-reggelik is kaptak egy csavart – aminek nagyon is helye van bennük.

A magyar konyha húsossága ellenére vega, vegán változatokkal is kezdhetjük a napot a TATI-ban.

Omlett nélkül nem létezik reggeli / Fotó: TATI

Töltött bundáskenyér, újragondolt tojásos szendvics és házi szörppel édesített granola az étlapon

A hazai reggelik megkerülhetetlen kedvence a bundáskenyér – ennek vegetáriánus verziójához a Pipacs pékség világosbarna kovászos kenyere adja az alapot, amibe baracskai félkemény sajt, illetve Farm2Form Boldizsárék sült padlizsánja kerül kápiaemulzióval kísérve.

Omlett nélkül sincs reggeli, és ezt a TATI-ban is jól tudják – kolbászmorzsával, a Csengő manufaktúra juhtúrójával, karamellizált hagymával, házilag kovászolt uborka géllel és fűszeres mangalica tokaszalonna fátyollal készül a farm omlett. A tojáskrémes szendvics alapja szintén a Pipacs pékség kovászos kenyere, rá pedig egy igazi falusi reggeli szereplői kerülnek: tojáskrém, sonka, paradicsom és spenót. A sós reggelik mellett pedig a Falusi kosár kevert salátája kap helyet a tányéron.

Édesen is lehet kezdeni a reggelt a TATI-ban – házilag kevert granolával, a Csíz sajtműhely natúr joghurtjával, a Szöjpkő manufaktúra feketeribizli-szörpjével és liofilizált málnával, például.

Íme a bundáskenyér / Fotó: TATI

Mindezek mellett pedig mindig marad hely az asztal közepén a TATI farm reggelik nagy kedvencének, a túrós buktának: a liszt a Csoroszlya farmról, a túró a Csengő manufaktúrából érkezik, a Szöjpkő baracklekvárja pedig a nagymama házi lekvárjával is gond nélkül felveszi a versenyt.

Ilyen fantasztikusan fest a TATI túrós buktája / Fotó: TATI

Az őszi étlap már küszöbön, a reggeli egy ideig velünk marad - szezonális alapanyagokkal

Ahogy a vacsoraételekhez, úgy a reggeli alapanyagaihoz is a séf, Soóky Gábor kutatja fel a legjobb minőségű, megbízható alapanyagokat.

Az omlettek egyik alapköve, a Csíz sajtműhely baracskai félkemény sajtja például ezüstérmet kapott az idei sajtmustrán. A nemrég debütált brunch-étlap még egy ideig marad, de a vacsoraétlap az évszakkal együtt hamarosan újjászületik – mi pedig kíváncsian várjuk, mit hoz a szezon a TATI étlapjára!

Legújabb receptek

Ropogós sajtos hagymakarika

Tiktokon nagyon elterjedt ez a recept, ahol két hozzávalóból egy finom, egyszerű és még csak nem is egészségtelen nasit készítenek. Korábban erre a ropogós parmezánrétegre fektettek ...

Hozzászólások (0)

Címlapról ajánljuk

Az 5 legolcsóbb feltét az édes gofrira, (nem csak) hó...

A gofri azért szuper édesség, mert elképesztő gyorsan kikeverhetjük a tésztáját, megsüthetjük a kis gofrisütőnkben, majd mehetnek is rá a feltétek: na de mi van akkor, ha követeli otthon a család az édességet, de hó vége van, és nincs otthon se eprünk, se drága mogyorókrémünk?

Nosalty

További cikkek

Top Receptek

Kelt tészta készítése

Sokan félnek a legfinomabb sütemények alapjául szolgáló kelt tészta készítésétől, pedig csak bátran bele kell vágni, aztán jön minden magától! Én tizenévesen már elkezdtem, és ...

Sajtos rudak sertészsírral

Valahol az internetem találtam rá a receptre. Mivel nagyon ízlésesen volt fotózva, fölkeltette az érdeklődésemet, és szeretek újdonságokat kipróbálni, ezért megsüttötem ... Pazar ...

Kijevi krémes

Nem is emlékszem honnan a recept, állandóan gyűjtögetek. :) De azt tudom, hogy nagyon finom ez a süti, érdemes elkészíteni. :)

Hoppá!

Recept beküldéséhez be kell jelentkezned!