Amikor nemrég felvetettem az ötletet a szokásos szerkesztőségi megbeszélésen, hogy a sztrapacskáról tervezek írni, felmerült, hogy túl nehéz étel ez a júniusi (egyelőre nem létező) melegben, de aztán rájöttünk, hogy ez az a kedvenc, amit bármikor, bárhol képesek vagyunk eltüntetni.
Annyi egészen biztos, hogy szlovák eredetű ételről van szó, s ha nem csalnak a történetírók visszaemlékezései, akkor a sztrapacska is afféle szegény ember eledeleként került az asztalra, hiszen a hozzávalók régen szinte minden háznál elérhetőek voltak. Mára persze ez módosult, s az eredeti receptet illetően is erős kételyek fogalmazódnak meg: legtöbben nagyobb mennyiségű krumplihoz adagolnak kevesebb lisztet, mások a liszt mennyiségét nyomják feljebb és ehhez reszelnek pár szem burgonyát.
- A múlt ködébe vész már, hogy melyik eljárás a tuti, én az utóbbi, azaz a kevesebb burgonyát használók táborába tartozom (a sztrapacska olasz rokona egyébként a gnocchi, ami nagyon hasonlóan készül, ebben egyértelműen a krumpli dominál).
- Az eredeti sztrapacska nélkülözi a tojást. Enélkül is szuper állagú lesz a tészta, én előfordul, hogy egyet azért belecsempészek, de az autentikus eljárás szerint ez nem kell bele. A tészta ne legyen se túl folyós, de nagyon kemény se.
- Forrásban lévő vízbe szaggatom az apróságokat, ha a víz felszínére bukkannak, még hagyok nekik 1-2 percet, majd szűrőlapáttal mehetnek egy szép tálba. Nem mondom, türelemjáték, a nokedliszaggatás nekem sem a kedvenc elfoglaltságom, de a végeredmény megéri.
Nagyi specialitása – becsinált leves >>
- Ha ez megvan, jöhet a szalonna, én mindig kolozsvárit használok, ha kisült a pörc, rázuttyantom a kifőtt nokedlitésztámra, de az isteni zsírt nem hagyom a lefolyó martalékává válni, hanem gondosan beterítem vele a tál tartalmát.
- Jól összeforgatom, tejföl és juhtúró társításával kikeverem a rávalót – jó 3-4 evőkanállal löttyintek belőle minden tányérra. A szalonna cseppnyi visszamaradt zsírján megforgatok 3-4, karikára vágott lilahagymát – mi rajongunk érte. Pirított káposztával, túróval is eszik a sztrapacskát – de léteznek egészen extrém, édes változatok is. Én maradok a klasszikusnál: a körülöttem „ólálkodó éhenkórászok” legnagyobb örömére.
Még több sztrapacska receptje >>
A Dobd össze! rovat korábbi olvasnivalóiért ide kattints! >>