Az ilyen süteményeknek nemcsak a nagymamám volt a nagymestere, hanem az egyik kollégám, aki szerintem ebben az országban az egyik legjobb cukrász: Frici barátomtól szoktam ezeket a recepteket ellesni.

Hosszú évekig dolgoztunk együtt, számtalanszor közösen találtunk ki sütiket. Persze a megvalósításban csak annyi volt a szerepem, hogy a kóstolásnál mindig ott voltam. Igaz, mindig meg is beszéltük, illetve együtt igazítottunk az ízeken. Valamikor réges-régen történt, hogy az akkori helyünkön azt mondta a tulajdonos, hogy saját profiterolreceptet szeretne és az mindenkiétől különbözzön. Persze ez nem volt egyszerű feladat, mert alapjaiban a profiterol vaníliakrémmel töltött fánkocska csokoládéba mártva. Szerencsénk volt, mert a vaníliakrémet körülbelül a hatodik próbálkozásra (ami persze ugyanannyi variációt is jelent) elfogadta a tulajdonosnő. Nade a csokikrémet harminckétféleképpen készítettük el!

Szerintem csoki és egyéb alkotórészek egy végtében ennyiszer még nem lettek összerakva.Végül kísérletünk sikerrel járt, és megszületett egy szuper profiterol.Hosszú évekig úgy hírlett, ez a legfinomabb ilyen desszert a városban...és egyébként igazuk volt.Miután a csokinak nehéz ellenállni, bevallom azon a hétvégén nem ettem semmi mást, csak ezeket a desszertpróbálkozásokat, mégis vagy másfél kilóval nőtt a súlyom.Ki érti ezt?

Hogy ebből a történetből hol a dió? Bizony én sem találom.

„Egyenek mindig jót, és élvezzék az ízeket”

Buday Péter