Mézes napok Szlovéniában, ahol méhhotel és wellness vár

Már ötödik éve a Méhek Világnapját ünnepeljük május 20-án. Ez egy igen jelentős eredmény, amit elsősorban Szlovéniának köszönhetünk, ugyanis ők terjesztették az ügyet az ENSZ Közgyűlése elé még 2017-ben. Nem csoda, hiszen a kis dél-európai országban évszázados hagyománya van a méhészetnek, így az ő szívüknek különösen kedves ez az ügy. Most azt szeretnék, hogy a miénkhez is közelebb kerüljön, ezért különleges turisztikai programokat szerveznek az odalátogatóknak.

A Méhek Világnapja persze nem hasraütés-szerűen került május 20-ra, ez ugyanis egy fontos születésnap: 1734. május 20-án született az európai méhészet kiemelkedő alakja, a szlovén származású Anton Janša, aki az első osztrák méhészeti iskolát vezette Mária Terézia udvarában. Az ő tiszteletére került tehát a beporzó segítőinknek, az élethez elengedhetetlen méheknek szentelt nap. Szlovéniának mondhatni az „ereiben” csörgedezik a méhészet és a méz is. A méhészeti múltjuk és jelenjük megalapozott, most pedig a jövőt is elkezdték építeni, egy nagyszabású turisztikai program keretében. Mi is bepillanthatunk a méhek érdekes világába, kényeztethetjük magunkat, pihenhetünk, szórakozhatunk.

Tölts mézesnapokat Szlovéniában, ahol méhhotel és welness vár

A legnagyobb méhészország a kontinensen

Szlovénia az egy főre jutó méhészek számát tekintve az Európai Unió egyik vezető országa. A gondosan megőrzött természeti környezet, a virágzó rétek és erdők adnak otthont a házi méh Szlovénia területén őshonos alfajának, a világszerte elterjedt krajnai (vagy karniolai) méheknek.

Az Alpok lankáitól a tengerpartig az ország szinte minden sarkában – még a városokban is – találni kisebb-nagyobb méhészeteket.

Azt mondják, Szlovénia a méhekkel együtt lélegzik, így nem csoda, hogy ma már számos izgalmas turisztikai program kínál betekintést a méhészek és a méhcsaládok életébe. Minősített méhészeti szolgáltatók közreműködésével, turisztikai farmokon és az eredeti néprajzi örökséget bemutató helyszíneken lehet megismerkedni a méhészet hagyományaival és gyakorlatával, miközben az ott készült termékek ízét és jótékony hatását is élvezhetik a látogatók.

Mindenki saját kalandot választhat magának

Szlovéniában bárki megtervezheti saját mézes útvonalát: attól függően, hogyan szeretné megismerni a méhek világát, meglátogathat méhészeti múzeumokat, felkereshet működő méhészeteket, mézes ételeket kóstolhat, vagy élvezheti, ahogy szakértő kezek méhészeti termékekkel kényeztetik különféle masszázsok és pakolások formájában.

A méhek ihlette csendes Medena üdülőfalut Mozirje közelében, az erdő mellett találjuk

Különleges élmény a festői Felső-Savinja-völgy bejáratánál fekvő „Beeland” is: a méhek ihlette csendes Medena üdülőfalut Mozirje közelében, az erdő mellett találjuk. Ahogy ez egy Beeland nevű helytől elvárható, itt a méhsejt formájú építményekben lakó vendégek minden lépését a méz és egyéb méhészeti termékek kísérik végig a kényeztető masszázstól a kozmetikai pakolásokon át, a mézzel készült ételekig és energiaitalokig.

Az apiterápia és a mézes wellnessélmények jótékony hatását egyébként Szlovénia-szerte számos gyógyfürdőben és turizmusra szakosodott farmon élvezhetik a vendégek, de a szakértők szerint már az is pihentető élmény, ha egy méhészetben járva a látogatók csupán hallgatják a méhek zümmögését, vagy belélegzik a méhkaptár levegőjét.

Méz minden mennyiségben

A gazdag méhészeti hagyományokra és az egészséges, környezetbarát utazási trendekre alapozva született meg a szlovén ApiRoutes turisztikai márka is, amelynek küldetése, hogy az utazás olyan új dimenzióját teremtse meg, amely a természet fontosságára, az élet kiteljesedésére, az egészség, a család, a kreativitás és a harmónia alapvető értékeire hívja fel a figyelmet.

Gazdag méhészeti hagyományok

Az ApiRoutes kiemelt programjai között szerepel a méz, a propolisz, a virágpor, a méhpempő és egyéb méhészeti termékek előállításának bemutatása, beleértve az egészségre gyakorolt jótékony hatásuk ismertetését is.

Emellett szerveznek utakat méhészeti múzeumokba, tipikus szlovén méhészetekbe, de a méhviaszból készült tárgyak készítésétől a méhsejtfestésen át a mézes sütemények készítéséig vagy a mézsör kóstolásáig számos egyéb méhészeti tematikájú programon is részt vehetnek az érdeklődők. A programok csúcspontját a tipikus szlovén méhes házban végzett kényeztető apiterápiás vagy termoterápiás kezelések jelentik.

Fotók: Jošt Gantar

Hirdetés

Támogatott tartalom

Tartós árcsökkentés: 2021-es árakkal találkozhatsz az ALDI-ban

2024. november 21-től illetve 28-tól 57 közkedvelt zöldség, gyümölcs és friss hús árát tartósan csökkentettük, hogy valódi segítséget nyújtsunk a magyar családok számára. Az a célunk, hogy a mindennapi bevásárlást pénztárcabarátabbá tegyük – nemcsak az ünnepek előtt, hanem hosszabb távon is, hiszen a kedvező árak a karácsonyi szezon után is megmaradnak.

Hirdetés

Támogatott tartalom

Elkészítettük a Bosch „MUM, de jó!” Ünnepváró Receptverseny első helyezettét,...

Lezárult a Bosch Ünnepváró Receptversenye, amire több, mint 140 recept érkezett. A három dobogós helyezés mellett egy különdíjat is kiosztottunk lelkes feltöltőink között. Az első helyet Judit69 nevű felhasználónk nyerte adventi kalácsával. A receptet a Bosch háziasszonyával, “Fűszeres” Bodrogi Eszterrel mi is elkészítettük, miközben leteszteltük a verseny főnyereményét, a Bosch MUM 5 konyhai gépet. A végeredmény egy szaftos, álompuha kalács lett, amely gyors finomság karácsonyra, mégis egyedi, ötletes és mutatós az ünnepi asztalon.

Hirdetés

Támogatott tartalom

Legújabb receptek

Aranyló tyúkhúsleves

Mi az? Aranyló, illatos, és minden gondra megoldás. Bizony, egy melengető tyúkhúsleves! Az ünnepekre való tekintettel most hoztunk nektek pár egyszerű ötletet, amivel még ízletesebbé ...

Legegyszerűbb franciasaláta

A leggazdagabb majonézes saláta, ami a kis és nagy napokat is különlegessé képes tenni: az alábbi klasszikus franciasaláta-receptet bármikor elkészíthetjük. Nem akar flancolni, de nem is ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos édes fánk

Életem első fánkját még lánykoromban készítettem. Kemény lett és száraz. Ezután évek teltek el és eszembe sem jutott, hogy újra nekiálljak. A kisfiam nagy fánkrajongó. Mondjuk is a ...