A nyár végi sztár, a SZILVA: tedd sütibe, levesbe, chutney-ba, add húsok mellé

A nyár végi, kora őszi gyümölcsök bőségében a szilva - a barack mellett - a másik olyan finomság, amelyből nem csak lekvárt érdemes készíteni. Ha igazán sok szilvával rendelkezünk, akkor sem kell az egészet befőznünk, hanem készülhet belőle sütemény, leves, sőt, sós ételekben is remekül szerepelhet.

A szilva rendkívül sokrétűen felhasználható gyümölcs, amelynek nagyszerű tulajdonsága nemcsak az, hogy leszedve viszonylag sokáig friss marad, hanem hogy még a kevésbé édes darabok is ízbombákká válnak, ha egy-két hozzávalóval rájuk segítünk, sőt, már maga a hőkezelés is megsokszorozza az ízélményt.

Így aztán érdemes felhasználni a hűtő frissen tartó rekeszében sok napja árválkodó utolsó szilvákat is, lehet, hogy kicsit puhák és nem olyan édesek már, de meg fogunk lepődni, micsoda finomságok készülhetnek belőlük. A titok, hogy a szilvákat egy pici cukorral vagy mézzel, esetleg más édesítővel és fahéjjal egy tűzálló tálban 20 percre betesszük a 200 fokos sütőbe. Az így, héjában átsülő, karamellizálódó gyümölcs mély, karakteres ízt kap, és utána sokrétűen felhasználható.

Készüljön belőle leves vagy szósz

Ha például leturmixoljuk és tejjel, tejszínnel vagy selymes joghurttal összekeverve felforraljuk, csodás krémes leves készülhet belőle, amely utána hidegre hűtve ellenállhatatlan ebéd indító fogás vagy épp desszert.

De sűrűbbre készítve, vagy a tejterméket teljesen elhagyva húsok vagy sós, karakteres sült zöldségek mellé mártás, vagy épp piskóták, krémek, kiegészítője, egy rizskoch vagy tejbegríz megkoronázója lehet, de önthetjük a reggeli zabkásánkra, müzlinkre vagy joghurtunkra is.

Húsok mellé tökéletes

A sült szilva, ahogy már említettük, remek kísérője a sós fogásoknak, nemcsak húsok, de zöldségek mellé is, ha nincs kedvünk turmixolni, nem muszáj, és ha ódzkodunk tőle, süthetjük csak teljesen magában is a gyümölcsöt, a cukrot és fahéjat teljesen elhagyva, az íze így is koncentrált és mámorító lesz. Ha pedig van egy kis időnk, akkor készítsünk a szilvából chutneyt, ami gyakorlatilag egy sós ízvilágú lekvár, amelyet pikáns, gyakran csípős fűszerekkel gazdagítanak – kerülhet bele chili, bors és gyömbér is.

Szilvamázas csirke

Isteni ez a fénylő csirkehús, ami leginkább aszalt szilvával töltött csirkemellre emlékeztet. Mindenkinek ajánlom, akár nyáron a grillsütőn készíti, akár a karácsonyi asztalt ...

Szilvalekvár kedvem szerint

Sokféle receptet próbáltam már az elmúlt évek alatt, sütöttem-főztem kevertem órákig, de nekem ez vált be a legjobban, nagyon finom, érdemes elkészíteni!

Sütibe egyben, kockázva, kombinálva

Már négy-öt szem szilvával is csodát alkothatunk, apróra darabolva szórjuk csak egy egyszerű, kevert, piskótaszerű tésztára, vagy kombináljuk más maradék gyümölcsökkel, mehet mellé barack, szőlő vagy bármilyen bogyós gyümölcs. Muffinokban is tökéletes – a szilva finomságát minden süteményben a héja savanykássága adja.

Szilvás pite

Végtelenül egyszerű és elképesztően finom! Én ezzel nyitottam az őszi sütési szezont, és valószínűleg ezentúl minden évben ezzel fogom. A nádcukor nyugodtan cserélhető hagyományos ...

Szilvarózsa

Nagy kedvenc nálunk az almarózsa, gyakran készítem a gyerekekkel. Gondoltam szilával sem lehet rossz, hát nem tévedtem. Finom és mutatós desszert lett.

Szilvás crumble

Nem akármiért hívják a lusták süteményének, hiszen egyszerűen és gyorsan elkészíthető, az adott évszaknak megfelelően variálható a töltelék és a siker garantált. Most rengeteg ...

Ha pedig sok gyümölcsünk van, indulhat a pite- és tartszezon, tehát bármilyen omlós, vajas tésztára halmozhatjuk, akár szeletelve, akár félbe vágva, de kelt tésztákban is mennyei – próbáljuk ki például, hogy a buktát nem lekvárral, hanem apróra vágott, friss gyümölccsel töltjük meg.

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg a legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon vagy a YouTube-on!


Házi praktikák és receptek, amiket próbálj ki:

Hirdetés

Támogatott tartalom

Tartós árcsökkentés: 2021-es árakkal találkozhatsz az ALDI-ban

2024. november 21-től illetve 28-tól 57 közkedvelt zöldség, gyümölcs és friss hús árát tartósan csökkentettük, hogy valódi segítséget nyújtsunk a magyar családok számára. Az a célunk, hogy a mindennapi bevásárlást pénztárcabarátabbá tegyük – nemcsak az ünnepek előtt, hanem hosszabb távon is, hiszen a kedvező árak a karácsonyi szezon után is megmaradnak.

Hirdetés

Támogatott tartalom

Elkészítettük a Bosch „MUM, de jó!” Ünnepváró Receptverseny első helyezettét,...

Lezárult a Bosch Ünnepváró Receptversenye, amire több, mint 140 recept érkezett. A három dobogós helyezés mellett egy különdíjat is kiosztottunk lelkes feltöltőink között. Az első helyet Judit69 nevű felhasználónk nyerte adventi kalácsával. A receptet a Bosch háziasszonyával, “Fűszeres” Bodrogi Eszterrel mi is elkészítettük, miközben leteszteltük a verseny főnyereményét, a Bosch MUM 5 konyhai gépet. A végeredmény egy szaftos, álompuha kalács lett, amely gyors finomság karácsonyra, mégis egyedi, ötletes és mutatós az ünnepi asztalon.

Hirdetés

Támogatott tartalom

Legújabb receptek

Aranyló tyúkhúsleves

Mi az? Aranyló, illatos, és minden gondra megoldás. Bizony, egy melengető tyúkhúsleves! Az ünnepekre való tekintettel most hoztunk nektek pár egyszerű ötletet, amivel még ízletesebbé ...

Legegyszerűbb franciasaláta

A leggazdagabb majonézes saláta, ami a kis és nagy napokat is különlegessé képes tenni: az alábbi klasszikus franciasaláta-receptet bármikor elkészíthetjük. Nem akar flancolni, de nem is ...

Címlapról ajánljuk

7 opció, ahonnan szilveszterre hidegtálat, kocsonyát vagy aprósütit rendelhetsz

A szilveszteri bulikat saját bevallása szerint senki nem szereti, de azért mindenki megy valahová. Ez is egy olyan nap, mint a többi, vélik sokan, de azért főznek lencsét, korhelylevest, és mindenkinek megvannak a kis babonái, amiktől szebb, jobb, boldogabb új évet remélnek. Ebben nem tudunk segíteni, de ha december 31-én vendégeket vártok, mutatjuk, honnan lehet rendelni aprósütit, hidegtálat, és hol találtok isteni kocsonyát, ha ahhoz van kedvetek.

Kormos Lili

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos édes fánk

Életem első fánkját még lánykoromban készítettem. Kemény lett és száraz. Ezután évek teltek el és eszembe sem jutott, hogy újra nekiálljak. A kisfiam nagy fánkrajongó. Mondjuk is a ...