Tele van a nyár szezonális alapanyagokkal… talán túlságosan is tele. Minden évben azt érzem, hogy a bőség zavarában elveszek, elkavarodom, valamit kihagyok, valamit túlzásba viszek, szimultán mellőzök és magasztalok. Abban a reményben, hogy ez nem csak az egyéni szociális problémám, az alábbi cikk keretein belül megpróbálok választ és megoldást találni a szezonális lemaradás jelenségére, mindeközben abban bízva, hogy másnak is segítséget nyújt majd ez a kis írás, itt a nyári bőségszaru krőzusi árnyékában.
Okolható-e a tudatosság?
Szezonalitás: a természet rendjének lenyomata fogyasztási rendszerünkön, amit egy jó darabig követtünk, és útjáról csak nemrég tévelyedtünk el. Igazából elég csak a múlt századig visszamennünk, ahol bizony még senki csak meg sem kérdőjelezte a szisztémát, amelyben minden évszak a saját hozományát kínálta fel, mi pedig megelégedtünk vele.
Aztán persze kinyílt a világ, nekünk pedig a csipánk, és keresztül-kasul behálóztuk a Földet, egzotikus gyümölcsöket szállítmányozva, góliátfóliáink alatt pedig akkor is édenkertet növesztettünk, amikor a zord időjárás kívülről verte a sátrakat.
Persze egész emberi történelmünk újra és újra a saját farkába harap – így nyilván a szezonalitásra való odafigyelés is megint visszatért az életünkbe, persze már abszolút nem olyan léptékben, mint korábban. Mégis, egyre többen próbáljuk ismét tartani magunkat ahhoz a rendszerhez, ami nagyanyáinknak természetes volt: mondjuk, ami nekik csípőből ment, azért nekünk újra keményen meg kell dolgoznunk – szezonális naptárakat böngészünk, piacon kérdezősködünk, kínos pedantériánk szerves résszé szövi magát mindennapjaink hálóján. Néhányan teljesen belebolondultunk a szezonalitásba, és ezen a ponton teszem jól valószínűleg, ha visszaváltok E/1-be, hiszen más helyett beszélni nem akarok – tehát akkor még egyszer, hangosabban: teljesen belebolondultam a szezonalitásba.
Szezonszorongás
Ez leginkább abban nyilvánul meg, hogy koratavasztól-későőszig árgus szemekkel figyelem a piaci standokat, miközben azon kattogok, hogy mi mindent lehetne kihozni az éppen aktuális zöldségből-gyümölcsből. Ehhez társul természetesen egy enyhe, tarkótájékon összpontosuló szorongásszerűség, ami tőzsdetáblák megállíthatatlan darálásával sorolja a recepteket, amiket még nem készítettem el, és ha nem sietek, bizony már nem is fogok.
Mert ki tudja, hol (vagy mennyi) lesz a jövő héten a spárga, az eper, a cseresznye, az egres, a málna, ribizli, szeder, mézdinnye, patisszon, tök, leveles cékla, friss bazsalikom? Aki lemarad, az pedig tényleg kimarad, és egy egész évet várhat arra, hogy a szezonális kapu újra kinyíljon egy rövid időre. Addig is maradnak a tavalyi, két évvel ezelőtti ízemlékek, no meg persze az önmarcangolás.
Ezen a ponton – főleg azután, hogy mindezt virtuális papírra vetettem – persze én is ráébredek, hogy nem egy olyan súlyos probléma ez. Ettől függetlenül igenis engedélyezett a lemaradásérzés, még akkor is, ha nem nagy szerelmekről, elszalasztott lehetőségekről, hanem szimplán zöldségekről beszélünk. Vagy inkább zöldségeket?
Bűnbakok és megoldások
Remélhetőleg nem, és mielőtt elkövetném ezt a hibát, inkább gyorsan meg is osztok valami hasznosítható információt. A szezonális lemaradás mögötti szorongás egy része egészen biztosan felróható a közösségi médiának: aki bármennyi időt is eltöltött az Instagram vagy a TikTok-receptes oldalán, az tudhatja, hogy a napról napra változó, visszatérő és átalakuló trendek uralnak mindent.
Ezek a trendek pedig hajlamosak a szezonalitásra építeni: amelyik alapanyag épp kapható, az hirtelen menő, felkapott, kívánt lesz, azok pedig, akik nem készítik el az adott trendreceptet lemaradottak, hátrahagyottak és maradiak.
Természetesen a zöldségFOMO-ra is ugyanaz a gyógyír, mint a szociális jellegűre: érdemes sokkal inkább arra fókuszálni, amit elkészítettünk a konyhánkban, a kihagyott lehetőségek helyett.
De a vigaszdíj nem csak ennyi lehet: a hátranézés helyett dolgozhatunk előre! Ha van olyan szezonális recept, amiről lemaradtunk, alakítsuk át fejben, nézzük meg, hátha működik egyéb alapanyagokkal is. Intsünk be lendületesen a kihagyás szomorúságának, engedjük, hogy a helyét átvegye a kreativitás okozta eufória.
És alapvetően az egész helyzetre csak egy (borzasztóan Coelho-szagú) válasz akad: minden szezon vége egy új kezdetét jelenti. Rossz, ugye?
Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!
További elmélkedések a konyhából:
