Kifőzde 2020.11.30.

A szerzetesek böjtöltek vele, Egyiptomban szalmaszállal itták a folyékony kenyeret

Petrás Gabriella

Sört már a Nílus völgyében is készítettek, Hammurapi törvényoszlopán is helyet kapott, de igazán népszerűvé a szerzetesek tették. Neked melyik sör a kedvenced?

Sör, ser, serital – sokféleképpen nevezik a folyékony kenyeret, a malátából és komlóból készült habos italt. Története jóformán egyidős az emberi kultúrával, és régen valóban ételként fogyasztották.

A folyékony kenyér

Régészeti leletek alapján már a Kék-Nílus völgyében is készítettek sört: Szudán területén közel 7000 éves, sörmaradványokat tartalmazó agyagedényt találtak. Észak-Kínában még korábbi, 9000 éves leletekre is bukkantak, ahol galagonyával, mézzel és szőlővel ízesítették a sört.

A sört a szegények és a gazdagok is ugyanúgy szerették, amit az ókorban árpakenyérből készítettek: a kenyeret vízbe áztatták, megvárták, amíg megerjedt, végül datolyával ízesítették. Az egyiptomiaknál a sör és az élelem neve közös eredetű volt, a darabos sört élelemként is fogyasztották, így a folyékony kenyér egészen új értelmet nyer. Az italt kenyérdarabokkal együtt, szűrtelenül és szűrve is szerették, a nedűt korabeli szívószálak gyanánt nádszállal, szalmaszállal itták ki a korsókból. A Közel-Keleten a darabok kiszűrésére speciális, saját szűrős fedeles korsókat is készítettek.

A legrégibb írásos emlék a sörkészítésről közel 8000 éves és Mezopotámiából származik. Akkoriban mézzel és gyümölcssűrítménnyel ízesítették az italt, és a készítését olyannyira komolyan vették, hogy még Hammurapi törvényoszlopán is szabályozták az eljárás folyamatát, aki pedig megszegte, megbüntették.

Egyiptomban olyan varázserőt tulajdonítottak a sörnek, ami köré az Égi Tehén mítosza is épült:

Ré főisten papok és sör segítségével mentette meg az emberiséget.

A sörnek külön ünnepe is volt, amit a Nílus áradási évszakának 20. napján tartottak.

De nemcsak az egyiptomiak és a kínaiak, hanem a gabonatermesztő germánok is nagy sörfőzők hírében álltak már a 4. században. A mai Belgium területe, az akkori Flandria is híres volt sörfőzéséről, de az ókori és a kora középkori sörök inkább árpalevek voltak, ugyanis komlót akkor még nem tartalmaztak.

A szerzetesek itala, a ma ismert sör születése

A középkorban a földművelésből élő parasztok gyakran sörrel fizették meg az egyházi adót, de a szerzetesek is nagy sörfogyasztók hírében álltak, ugyanis sörrel könnyebben átvészelhették a böjtöt. Az ókorból ismert árpalé valójában a szerzeteseknek köszönhetően ismerkedett meg a komlóval, és vált azzá a sörré, amit ma is iszunk.

Angliában az 1500-as évek közepétől, VIII. Henrik idejében vált népszerűvé a sörfőzés, a bajoroknál pedig sörtisztasági törvényt is hoztak. A törvény szerint akkoriban kizárólag komló, maláta és víz hozzáadásával készülhetett sör, az élesztő csak később jelent meg az összetevők között, mint elfogadott hozzávaló. Az ipari forradalom után a serfőző céheket idővel teljesen kiszorították a sergyárak, a többi pedig már máig tartó történelem.