5 olcsó és finom köret sütőtökből, ha épp ráuntál a krumplira

Ősszel szinte reflexszerűen minden sütőtökössé válik. Vagy, ha nem is minden, de igen sok ételünk magára ölti ilyenkor a narancssárgát a tökszezon jegyében. Érdemes lehet főételeink kíséretét is aktualizálni az év ezen szakában: nézzünk 5 olcsó sütőtökös köretet, hogy ne mindig a burgonya legyen főszerepben.

Ha egyszerű, gyors és olcsó köretet szeretnénk készíteni a kedvenc sült húsunkhoz vagy egyéb főfogásunkhoz, tízből kilencszer valószínűleg a burgonyáért fogunk nyúlni. Igen, a minden szezonban elérhető, költségbarát és kedvünk szerint alakítható krumpli nagy klasszikusnak számít a köretvilágban – persze néha nem árt, ha adunk az öreg gumóknak is egy kis pihenőt. Ősszel például, amikor minden boltban és piacon sütőtöktől sárgállik a pultok nagy része, bátran használjuk ezt a zöldséget különböző köretigényeink kielégítésére, készítsük el például az alábbi sütőtökös köreteket!

5 olcsó és finom köret sütőtökből, ha épp ráuntál a krumplira

Persze nem kell rögtön új receptúrák után szaladgálnunk, használhatjuk a már jól beváltakat, egyedül annyi változtatással, hogy a krumplit sütőtökre cseréljük a hozzávalók listájában.

Ezt a legtöbb esetben megtehetjük, még akkor is, ha a sütőtök és a burgonya nem teljesen egyeznek meg kulináris tulajdonságaik terén. A sütőtökben jóval kevesebb keményítő található, illetve nedvességtartalma is nagyobb: ezekre mind ügyelnünk kell ahhoz, hogy elérhessük a megfelelő (és megszokott) állagot az egyes köreteknél. De aggodalomra semmi ok, ezeket mind végigvesszük majd az egyes receptek bemumtatásánál. Vágjunk is bele!

A legegyszerűbb: hagymás tört sütőtök

Szaftos sült húsok mellett talán semmi nem mutat jobban, mint egy nagy adag hagymás tört krumpli. Na jó, talán a sütőtök sem lesz olyan rossz kísérő: édeskés íze jól illik a dinsztelt hagyma aromájához illetve a vaj gazdagságához.

A hagymás tört sütőtök receptjéért kattints a képre!

Arra figyeljünk, hogy a sütőtök némi levet engedhet a serpenyőben, ezt ne szedjük át vele a tányérokra/tálalóba. Illetve legyünk óvatosak, mikor összeforgatjuk a zöldséget a párolt hagymával és vajjal, mert könnyebben összetörnek a kockák, és ha nem vigyázunk, egy nagy serpenyő pürét kapunk.

Itt a hagymás tört sütőtök teljes receptje, mentsd el kedvenceid közé, vagy küldd tovább valakinek, aki szerinted szívesen elkészítené!

A legselymesebb: krémes sütőtökpüré

Mivel a sütőtök víztartalma nagyobb, sajnos nem tudunk olyan sűrű pürét alkotni belőle, mint a burgonyából. Ettől függetlenül mindenképpen érdemes pürévé alakítani a narancssárga zöldséget, ugyanis kellemes íze ősziessé tehet bárminyen főfogást.

A sütőtökpüré receptjéért kattints a képre!

A püréhez ne főzzük, hanem süssük a tököt, így egyrészt kevéséb lesz vizes a zöldség, másrészt mélyebb, karakteresebb aromát kap. Ha ezt még tovább fokoznánk, keverjünk a pürébe barnított vajat. Tejből viszont csak egy leheletnyit használjunk, nehogy krémleves legyen a köretből.

Itt a sütőtökpüré teljes receptje, mentsd el kedvenceid közé, vagy küldd tovább valakinek, aki szerinted szívesen elkészítené!

A legsokszínűbb: sütőtöknudli, ahogy szeretnéd

A nudliban (készüljön bármilyen zöldségből) tényleg az a legjobb, hogy kedvünk szerint bárhogyan felhasználhatjuk. Lehet belőle egyszerű főtt köret, szószos tészta, lepirított, tejfölös-sajtos vagy húsos főfogás, de édes, morzsás-lekváros desszert is.

A sütőtöknudli receptjéért kattints a képre!

A krumplihoz képest a sütőtök több lisztet vesz fel, ezért ahhoz, hogy formázható masszát kapjunk, oda kell figyelnünk az arányokra. De ne adjunk a sült zöldséghez túl sokat a lisztből, mert akkor túl kemény lesz a nudlink.

Itt a sütőtöknudli teljes receptje, mentsd el kedvenceid közé, vagy küldd tovább valakinek, aki szerinted szívesen elkészítené!

A legroppanósabb: sütőtöktócsni egyszerűen

Egy ropogós, belül mégis szaftos tócsnival annyi mindent megtehetünk: mártogathatjuk a kedvenc szószunkba, tálalhatjuk hamburgerek és egyéb szendvicsek mellett, de akár fasírtok, hússzeletek kísérőjeként is tányérra tehetjük.

A sütőtöktócsni receptjéért kattints a képre!

Egy jó tócsni lényege a megfelelő állag: ezt elsősorban szálas állagának köszönheti (az egyenetlen felület ropogósabbra sül, mint a sima), illetve annak, hogy nem túl nedves a masszája. Ez utóbbi érdekében sózzuk be alaposan a tököt, majd a felesleges vizet nyomkodjuk ki belőle. Illetve ne is adjunk további nedvességet a masszához tojás vagy egyéb alapanyagok formájában.

Kevés liszttel fogjuk össze a reszelt, kinyomkodott tököt, majd forró olajban hirtelen süssük ropogósra.

Itt a sütőtöktócsni teljes receptje, mentsd el kedvenceid közé, vagy küldd tovább valakinek, aki szerinted szívesen elkészítené!

A legizgalmasabb: sütőtökkrokett frissen, ropogósan

A krokettet sokan fagyasztott formában veszik, ami igazán jó magyarázat lehet arra, miért nem közönségkedvenc ez a köret. Ugyanis a mirelit verzió puha, belül szinte fűrészporos állagú – nem épp megfelelő kísérője a kedvenc szaftos ételünknek.

A sütőtökkrokett receptjéért kattints a képre!

Azonban, ha házilag sütjük ki a kroketteket, azok kívül tökéletesen roppanósak, míg belül szaftosak lesznek. A sütőtökben ugyan kevesebb a keményítő, de a megfelelő sütőtök-liszt aránnyal így is elérhetünk ropogósabb állagot. Persze fontos, hogy frissen tálaljuk, hiszen úgy lesz a legfinomabb.

Itt a sütőtökkrokett teljes receptje, mentsd el kedvenceid közé, vagy küldd tovább valakinek, aki szerinted szívesen elkészítené!

Fotók és receptek: Lakos Benedek

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!


Hangolódj az őszre ezekkel a szezonális receptekkel, ötletekkel:

Hirdetés

Támogatott tartalom

Tartós árcsökkentés: 2021-es árakkal találkozhatsz az ALDI-ban

2024. november 21-től illetve 28-tól 57 közkedvelt zöldség, gyümölcs és friss hús árát tartósan csökkentettük, hogy valódi segítséget nyújtsunk a magyar családok számára. Az a célunk, hogy a mindennapi bevásárlást pénztárcabarátabbá tegyük – nemcsak az ünnepek előtt, hanem hosszabb távon is, hiszen a kedvező árak a karácsonyi szezon után is megmaradnak.

Hirdetés

Támogatott tartalom

Elkészítettük a Bosch „MUM, de jó!” Ünnepváró Receptverseny első helyezettét,...

Lezárult a Bosch Ünnepváró Receptversenye, amire több, mint 140 recept érkezett. A három dobogós helyezés mellett egy különdíjat is kiosztottunk lelkes feltöltőink között. Az első helyet Judit69 nevű felhasználónk nyerte adventi kalácsával. A receptet a Bosch háziasszonyával, “Fűszeres” Bodrogi Eszterrel mi is elkészítettük, miközben leteszteltük a verseny főnyereményét, a Bosch MUM 5 konyhai gépet. A végeredmény egy szaftos, álompuha kalács lett, amely gyors finomság karácsonyra, mégis egyedi, ötletes és mutatós az ünnepi asztalon.

Hirdetés

Támogatott tartalom

Legújabb receptek

Aranyló tyúkhúsleves

Mi az? Aranyló, illatos, és minden gondra megoldás. Bizony, egy melengető tyúkhúsleves! Az ünnepekre való tekintettel most hoztunk nektek pár egyszerű ötletet, amivel még ízletesebbé ...

Legegyszerűbb franciasaláta

A leggazdagabb majonézes saláta, ami a kis és nagy napokat is különlegessé képes tenni: az alábbi klasszikus franciasaláta-receptet bármikor elkészíthetjük. Nem akar flancolni, de nem is ...

Címlapról ajánljuk

7 opció, ahonnan szilveszterre hidegtálat, kocsonyát vagy aprósütit rendelhetsz

A szilveszteri bulikat saját bevallása szerint senki nem szereti, de azért mindenki megy valahová. Ez is egy olyan nap, mint a többi, vélik sokan, de azért főznek lencsét, korhelylevest, és mindenkinek megvannak a kis babonái, amiktől szebb, jobb, boldogabb új évet remélnek. Ebben nem tudunk segíteni, de ha december 31-én vendégeket vártok, mutatjuk, honnan lehet rendelni aprósütit, hidegtálat, és hol találtok isteni kocsonyát, ha ahhoz van kedvetek.

Kormos Lili

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos édes fánk

Életem első fánkját még lánykoromban készítettem. Kemény lett és száraz. Ezután évek teltek el és eszembe sem jutott, hogy újra nekiálljak. A kisfiam nagy fánkrajongó. Mondjuk is a ...