Süteményes csendes idő

Mandulás és mákos pozsonyi kiflik

A betakarítás és a szüret után lassan elkezdődik a természet pihenője, a téli időszak, ezt régóta Márton napjától datálják. {T}

Mandulás és mákos pozsonyi kiflik

A betakarítás és a szüret után lassan elkezdődik a természet pihenője, a téli időszak, ezt régóta Márton napjától datálják. Régen a falusi hosszú estéket házbeli munkákkal és társas élettel töltötték a meleg konyhában: a férfinép szerszámok javításával, szalmakötelek fonásával, a kosarakhoz szükséges fűzfavesszők tisztításával és hántolásával, seprűk készítésével foglalkozott. A fehérnép a rokka mellett töltötte az időt, foltozott, varrt és hímzett. A gyerekek babot, borsót és lencsét tisztítottak. Nem hiába nevezték és nevezik sokfelé a Márton nap és a karácsony közötti hónapot csendes időnek.

Mákos kifli szilvalekvárral

Már túl vagyunk a libalakomán, de bizony manapság a Márton napnak kevés köze van a csendhez, ugyanis ez a nap Európa-szerte a gyerekek „koldusünnepévé” lett. Sötétedéskor az apróságok maguk készítette lampionokkal vonulnak ki az utcákra, mint például a svájci Bergenzben, ahol palásttal, sisakkal és karddal Szent Márton lovagol az élen. Gyakran egy trombitás jár előtte, aki nótára gyújt, amit a gyerekek (iskolások, óvodások) teli torokból énekelnek. Aztán a koldusjelmezekbe öltözött, kifestett gyerekek ördögi lármát csapva háztól házba mennek „koldulni” és nótájukért, verseikért Márton-kifliket és más édességeket kapnak.

A Márton-süteményeknek több variációja ismeretes. Olykor csak egy egyszerű tésztát formálnak kiflinek; máskor omlós tésztát szilvalekvárral töltenek meg és kifli alakúvá görbítik, de mazsolás és mandulás leveles tésztát is sütnek. Az igazán finom, frankfurti leveles tésztát marcipánnal töltik meg és kifli formában sütik ki.

Linzer 4.- narancsos

A kiflik keresztapja azonban nemcsak Szent Márton, hanem a református egyház nagytiszteletű őse, Luther Márton is. A protestánsok a reformáció ünnepén, október 31-én eszik a finomságokat, a katolikusok Márton napra készítik a tipikus aprósüteményeket. Így mindkét fontos Márton összekötődik – legalábbis kulináris értelemben. A nap elmúltával már akár csendben is lehet eszegetni a finom süteményeket.

Még több kifli és aprósütemény recept!

Diócska – Félhold

Ez a recept kb. 30 éve van a birtokomban, azóta több ezer diócskát sütöttem, a félhold formákra csak később talátam rá. Egyszerre mindig 2-3 adagot gyúrok össze és lefagyasztom. ...

Likőrös linzerek

A Príma Konyha magazinban olvastam a receptet. Ott eredetileg whiskey szerepelt a likőr helyett. Fémdobozban tárolva 4-5 napi is friss marad.

Mogyorós patkó

Évek óta készítem a pakkot hétvégente a gyerekeknek, ezért gyakran sütök olyan linzereket, aprósütiket, amik jól bírják az utazást. Ez is egy ilyen  "pakolós" süti. A megmaradt ...

Mandulamag

Kislány koromban a nagymamám sokat készített ilyen sütit. Ez volt az egyik kedvencem. Akkoriban még a lakodalmakban is szolgáltak fel ilyen süteményt. (Mindig kiettem az egészet a ...

Hirdetés

Támogatott tartalom

Tartós árcsökkentés: 2021-es árakkal találkozhatsz az ALDI-ban

2024. november 21-től illetve 28-tól 57 közkedvelt zöldség, gyümölcs és friss hús árát tartósan csökkentettük, hogy valódi segítséget nyújtsunk a magyar családok számára. Az a célunk, hogy a mindennapi bevásárlást pénztárcabarátabbá tegyük – nemcsak az ünnepek előtt, hanem hosszabb távon is, hiszen a kedvező árak a karácsonyi szezon után is megmaradnak.

Hirdetés

Támogatott tartalom

Elkészítettük a Bosch „MUM, de jó!” Ünnepváró Receptverseny első helyezettét,...

Lezárult a Bosch Ünnepváró Receptversenye, amire több, mint 140 recept érkezett. A három dobogós helyezés mellett egy különdíjat is kiosztottunk lelkes feltöltőink között. Az első helyet Judit69 nevű felhasználónk nyerte adventi kalácsával. A receptet a Bosch háziasszonyával, “Fűszeres” Bodrogi Eszterrel mi is elkészítettük, miközben leteszteltük a verseny főnyereményét, a Bosch MUM 5 konyhai gépet. A végeredmény egy szaftos, álompuha kalács lett, amely gyors finomság karácsonyra, mégis egyedi, ötletes és mutatós az ünnepi asztalon.

Hirdetés

Támogatott tartalom

Legújabb receptek

Aranyló tyúkhúsleves

Mi az? Aranyló, illatos, és minden gondra megoldás. Bizony, egy melengető tyúkhúsleves! Az ünnepekre való tekintettel most hoztunk nektek pár egyszerű ötletet, amivel még ízletesebbé ...

Legegyszerűbb franciasaláta

A leggazdagabb majonézes saláta, ami a kis és nagy napokat is különlegessé képes tenni: az alábbi klasszikus franciasaláta-receptet bármikor elkészíthetjük. Nem akar flancolni, de nem is ...

Címlapról ajánljuk

7 opció, ahonnan szilveszterre hidegtálat, kocsonyát vagy aprósütit rendelhetsz

A szilveszteri bulikat saját bevallása szerint senki nem szereti, de azért mindenki megy valahová. Ez is egy olyan nap, mint a többi, vélik sokan, de azért főznek lencsét, korhelylevest, és mindenkinek megvannak a kis babonái, amiktől szebb, jobb, boldogabb új évet remélnek. Ebben nem tudunk segíteni, de ha december 31-én vendégeket vártok, mutatjuk, honnan lehet rendelni aprósütit, hidegtálat, és hol találtok isteni kocsonyát, ha ahhoz van kedvetek.

Kormos Lili

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos édes fánk

Életem első fánkját még lánykoromban készítettem. Kemény lett és száraz. Ezután évek teltek el és eszembe sem jutott, hogy újra nekiálljak. A kisfiam nagy fánkrajongó. Mondjuk is a ...