Süss-főzz gyermekeiddel!

A te gyermekeid is megkedvelték A Konyhafőnök Junior adását?  Lepd meg őket egy babakonyhával – a főzést nem lehet elég korán elkezdeni! (x)

Karácsonykor kitesz magáért minden háziasszony. Ég keze alatt a munka, csattog a deszkán a kés, hullanak az aprított zöldségek a lábasba. Hatalmas sült hús várja a sütőben, hogy kivegyék és feltálalják. A sütik pedig letakarva sorakoznak az erkélyen, várva az ő idejük eljövetelét.

Ezeket olvastad már?

Ebben az évben azonban elkezdődött egy műsor, amelynek reméljük lesz folytatása is. Ebben az évadban 9-13 éves gyermekek mérik össze főzőtudásukat. Habár későn kezdődnek az adások, mégis megengedjük gyermekeinknek, hogy megnézzék a viadalt. Lehet, hogy jövőre vagy pár év múlva Ők is beneveznek, és ott állhatnak a stúdió valamely pultja mögött.

Kezdjétek el most a felkészülést! Karácsonyra lepd meg gyermeked egy babakonyhával, ha már nagyobbacska, pár sütikiszúró-formával, saját sodrófával. Minden megtörténhet, ha nem próbálja ki, sosem tudja meg, illik-e hozzá a szakácsmesterség vagy sem.

Lehet, hogy Ő lesz az a fiatal séf, aki világhírnévre tesz szert, és mindannyian büszkén tekintünk majd rá. Addig meg süssetek-főzzetek együtt Karácsonyra és azután is, amikor csak lehetőségetek van rá! (x)

Keress konyhai eszközöket gyermekeidnek a Jófogások boltjában!

Legújabb receptek

Aranyló tyúkhúsleves

Mi az? Aranyló, illatos, és minden gondra megoldás. Bizony, egy melengető tyúkhúsleves! Az ünnepekre való tekintettel most hoztunk nektek pár egyszerű ötletet, amivel még ízletesebbé ...

Legegyszerűbb franciasaláta

A leggazdagabb majonézes saláta, ami a kis és nagy napokat is különlegessé képes tenni: az alábbi klasszikus franciasaláta-receptet bármikor elkészíthetjük. Nem akar flancolni, de nem is ...

Címlapról ajánljuk

Ismerd meg a bottargát, és azt is elmondjuk, hogy használd...

A bottarga egy különleges gasztronómiai alapanyag, amelyet gyakran neveznek a "tenger aranyának". Azok számára, akik még nem találkoztak vele, a bottarga nem más, mint sózott és szárított halikra, amely különleges ízvilágával azonnal magával ragadja az ínyenceket. Ezt a mediterrán kincset évezredek óta fogyasztják, és ma is nagy becsben tartják a kulináris világban.

Hering András

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos édes fánk

Életem első fánkját még lánykoromban készítettem. Kemény lett és száraz. Ezután évek teltek el és eszembe sem jutott, hogy újra nekiálljak. A kisfiam nagy fánkrajongó. Mondjuk is a ...