Strandkaják otthonról

Adunk néhány tippet arra az esetre, ha a strandon nem a büfés bódé kínálatát akarjuk felfalatni a csemetékkel. Higyjétek el, mindenki jobban jár majd.

Már azt hittük, hogy idén kimarad, de végül csak ránk szakadt a kánikula és a strandidő, lassacskán minden kisgyerekes család lekényszerül legalább egyszer a vízpartra. Hogy ez öröm-e, vagy nyűg, azt szülője válogatja, engem személy szerint nyomasztanak a zsúfolt, kipárálló, ricsajos strandok, de a gyerekekért bármit, ugye.

A strandos lángos természetesen kötelező eleme a pancsolásnak, még ha kifejezetten nehéz is kifogni belőle az élvezhetően elfogyasztható változatot. Viszont a mirelitből összeütött hamburgernél és szikkadt wimpinél van jobb ötletünk is. Hűtőtáskások előnyben!

Palacsinta

Gyerekkoromban mindig a kerítésen át csempészte be nekünk a mama a frissen kisült palacsintát. De ha reggel visszük magunkkal, akkor is ugyanolyan jól fog esni a gyerekeknek egy kiadós fürdés után.

Gyümölcssaláta

Gyümölcsöt muszáj vinni, ez nem kérdés. Legjobban úgy járunk, ha falatnyi kockákra előre feldaraboljuk a körtét, sárga- vagy görögdinnyét, barackot, stb, így kevesebb vele a macera.

Gyümölcsös süni

Egyik internetes oldalon találtam rá erre, jópofának tűnt, gondoltam elkészítem. A süni orrának kékszőlő volt rakva, de otthon sajnos nem volt, így megoldottam mással. Annyira nem lett ...

Szendvicsek

Nagyon kézenfekvő, hogy kenünk néhány kenyeret indulás előtt, de az összeizzadt téliszalámis-paprikás változaton túl is van élet!

Fűszeres club szendvics

Igazi amerikai klasszikus. Legelső club szendvicsemet Debrecenben ettem egy totál amerikai stílusú helyen. Irtó finom volt. Sokszor látni főtt tojással készítve, én még sosem találkoztam ...

Pulled pork szendvics

A pulled porkból készült szendvics, ami - szerintem - kenterbe ver minden hamburgert. A szokásos káposztasaláta helyett én most egy brokkolis répasalival tálaltam, de ez nem szentírás, ...

Péksütik

Ha van erőnk még előző este sütni, akkor járunk talán a legjobban.

Marhahúsos empanadas

Empanadas minden dél-amerikai országban van, és minden háznál máshogy csinálják. Ez a verzió Argentínából, Carina barátnőmtől származik.

Zöldséges pillangók

Ez egy újabb próbálkozás arra, hogy mit is lehet a kelt tésztából készíteni. Párom sós párti inkább, mint édes, a színes zöldségek pedig olyan szépen feldobják, hisz már közeleg ...

Kekszek

Édességet is muszáj vinni, és nyilván nem a Rigó Jancsi az ideális választás az alkalomra, de a kekszekkel nem nyúlhatunk mellé.

Citromkrémes csipkés keksz

Régóta nézegettem ezt a receptet a sütigyár oldalán. Végre beszereztem a zabpelyhet és neki is láttam. Eredeti receptben nincs citrom a krémben, de én úgy gondoltam, legyen igazán ...

Omlós citromos keksz

Ha váratlan vendégek érkeznek, akkor mindig ezt a receptet kapom elő, hiszen általában van otthon hozzá minden. A citromot kedvünk szerint bármilyen más ízesítéssel variálhatjuk. Ebből ...

Főtt kukorica

Abszolút elmaradhatatlan strandkellék, mint az úszógumi és az öltözőkulcs. Nem, kedves apukák, nem a sörről van szó, hanem a főtt kukoricáról.

Párolt kukorica

Emlékszem a gyermekkori nyarakra, amikor a nagymamám óriási fazékban már reggel feltette főni a kukoricát, némi kukoricahéj kíséretében és pont ebédre készült el. Így is finom ...

Főtt kukorica 2.

Nagyon sokan ott "rontják" el, hogy "mindegy alapon" veszik meg a kukoricát... Vásárlásnál nyugodtan kukucskáljunk a  levelek alá, hogy nem kukacos-e. A legfinomabb nyári kukorica nem ...

Sajtos-majonézes főtt kukorica

Nincs mit tennem ellene, az egyik legjobb dolog, amit Mexikóban kóstoltam, ez az étel volt. Az elotes del mercado, vagyis kukorica piaci stílusban néven futó utcai csemegét minden piacon és ...

Legújabb receptek

Aranyló tyúkhúsleves

Mi az? Aranyló, illatos, és minden gondra megoldás. Bizony, egy melengető tyúkhúsleves! Az ünnepekre való tekintettel most hoztunk nektek pár egyszerű ötletet, amivel még ízletesebbé ...

Legegyszerűbb franciasaláta

A leggazdagabb majonézes saláta, ami a kis és nagy napokat is különlegessé képes tenni: az alábbi klasszikus franciasaláta-receptet bármikor elkészíthetjük. Nem akar flancolni, de nem is ...

Címlapról ajánljuk

7 opció, ahonnan szilveszterre hidegtálat, kocsonyát vagy aprósütit rendelhetsz

A szilveszteri bulikat saját bevallása szerint senki nem szereti, de azért mindenki megy valahová. Ez is egy olyan nap, mint a többi, vélik sokan, de azért főznek lencsét, korhelylevest, és mindenkinek megvannak a kis babonái, amiktől szebb, jobb, boldogabb új évet remélnek. Ebben nem tudunk segíteni, de ha december 31-én vendégeket vártok, mutatjuk, honnan lehet rendelni aprósütit, hidegtálat, és hol találtok isteni kocsonyát, ha ahhoz van kedvetek.

Kormos Lili

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos édes fánk

Életem első fánkját még lánykoromban készítettem. Kemény lett és száraz. Ezután évek teltek el és eszembe sem jutott, hogy újra nekiálljak. A kisfiam nagy fánkrajongó. Mondjuk is a ...