Spórolj, válaszd az árfolyamgátat!

Akarsz egy év alatt akár egy teljes havi devizahitel-törlesztő részletet spórolni? 133 ezer család már így döntött, és belépett az árfolyamgát II. rendszerbe.

Ők 2017 júniusáig előre tervezhető, fix összeget fizetnek havi törlesztésként, ami a március 7-ei árfolyamszintekhez képest a frankhitelek esetében 35 százalékkal, az eurókölcsönök esetében pedig közel 17 százalékkal alacsonyabb havi törlesztést jelent!

Még több információt a Bankszövetség honlapján találsz >>

A törlesztés tőketartozásának a rögzített és a tényleges árfolyama közötti különbözete egy alacsony kamatozású, forint gyűjtőszámlára kerül – jelenleg ennek kamata kb. 5,2 százalék (3 havi BUBOR). A kamattartozásának a rögzített és a tényleges árfolyam közötti különbözetét viszont – az ügyfél helyett – a kormány és a bankok együttesen fizetik meg. Január végéig a bejelentkezett devizahitelesek összességében már 6 milliárd forintot spóroltak meg így.

A védelemnek az is fontos része, hogy a fizetendő havi törlesztés az árfolyamgát lezárása után, 2017 júliusától is legfeljebb 15 százalékkal emelkedhet meg a gyűjtőszámla-hitel törlesztése miatt.

Március 29-ig lehet a védelem alá jelentkezni! A bankok ügyfélszolgálata mellett a PSZÁF is széleskörű információkkal segíti a felelős döntést. (x)

Még több információt a Bankszövetség honlapján találsz >>

Hirdetés

Támogatott tartalom

Tartós árcsökkentés: 2021-es árakkal találkozhatsz az ALDI-ban

2024. november 21-től illetve 28-tól 57 közkedvelt zöldség, gyümölcs és friss hús árát tartósan csökkentettük, hogy valódi segítséget nyújtsunk a magyar családok számára. Az a célunk, hogy a mindennapi bevásárlást pénztárcabarátabbá tegyük – nemcsak az ünnepek előtt, hanem hosszabb távon is, hiszen a kedvező árak a karácsonyi szezon után is megmaradnak.

Hirdetés

Támogatott tartalom

Elkészítettük a Bosch „MUM, de jó!” Ünnepváró Receptverseny első helyezettét,...

Lezárult a Bosch Ünnepváró Receptversenye, amire több, mint 140 recept érkezett. A három dobogós helyezés mellett egy különdíjat is kiosztottunk lelkes feltöltőink között. Az első helyet Judit69 nevű felhasználónk nyerte adventi kalácsával. A receptet a Bosch háziasszonyával, “Fűszeres” Bodrogi Eszterrel mi is elkészítettük, miközben leteszteltük a verseny főnyereményét, a Bosch MUM 5 konyhai gépet. A végeredmény egy szaftos, álompuha kalács lett, amely gyors finomság karácsonyra, mégis egyedi, ötletes és mutatós az ünnepi asztalon.

Hirdetés

Támogatott tartalom

Legújabb receptek

Vegán hamburgerzsemle

Ha a hamburgert egy új szintre szeretnénk emelni, akkor ideje házilag készíteni a bucit. Illetve most az érzékenyeknek is kedvezünk, ugyanis egy tej- és tojásmentes buci receptet hoztunk.

Címlapról ajánljuk

Érkezik az omlós, lekvárral pufira töltött hókifli, minden ünnep kedvence

A hókifli bármilyen alkalomra megfelelő választás, porcukorral bevont külseje miatt azonban karácsonykor jön el igazán az ideje. Szinte elképzelhetetlen nélküle az ünnepi asztal, még a legkritikusabb vendéget is egyből elvarázsolja. A hókifli készítése egyszerű, így bárki nekiláthat, aki egy kis ünnepi hangulatot szeretne csempészni az otthonába. Ezúttal viszont lekvárral is megtöltöttük!

Kristyán Fanni

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos édes fánk

Életem első fánkját még lánykoromban készítettem. Kemény lett és száraz. Ezután évek teltek el és eszembe sem jutott, hogy újra nekiálljak. A kisfiam nagy fánkrajongó. Mondjuk is a ...