Egy-két hónapja találtam az Ínyesmester szakácskönyvben egy receptet, amin rögtön megakadt a szemem: Catch-up. Angol fűszeres mártás (Hideg). Már az 1930-as években is ketchupba tunkoltuk volna a frissen sült rósejbnit? Nyilván nem, főleg, hogy itt még meg kell magyarázni, hogy mit is takar az étel elnevezése, ma meg már mindenki tudja, hogy mire gondoljon, még ha nem is így írjuk már. Tavaly lemaradtam a ketchupfőzésről, pedig úgy szerettem volna, ezért most egy papírdarabbal gondosan bejelöltem, hogy véletlenül se feledkezzem meg róla.

Ketchup történelem

Az ősét a 17. században, valahol Kínában kell keresnünk, és paradicsom nem is volt benne, hal, kagyló és fűszer azonban annál inkább. Angol és holland tengerészek hozták el az Óvilágba, de az első, immár paradicsomos alapú verziót csak 1801-ben jegyezte le Sandy Addison. Kezdetben helyi farmerek árulták a ketchupot, majd az 1800-as évek közepén indult meg az ipari gyártás. Az első fecskék között volt a F & J Heinz vállalat is, akik hamar piacvezetővé váltak, és máig Amerika kedvencei.

Szombaton egy üres hátizsákkal, biciklin indultam el a piacra, gondoltam ez majd kellő visszatartó erő lesz ahhoz, hogy most kivételesen ne vásároljam fel az egész piacot, mert úgysem tudom majd hazacipelni. Nem is volt sok minden a listámon: padlizsán, tojás, valamilyen friss gyümölcs a tortára, chorizo, marhapofa és egy kis mangalica felvágott. Mindent be is szereztem a marhapofa kivételével (hihetetlen, de a hentesek még mindig lesajnálóan néznek az emberre, ha kiejti a száján azt a szót, hogy marhapofa). Indultam is a bringám felé, amikor rájöttem, hogy a kedvenc zöldségellátómnál még nem jártam. Nem baj, úgyis éppen útba esnek, úgyhogy ott még megálltam.

A placcon ott virított egyből az érett paradicsom, amiből a múltkor nem is akartam venni, de a hölgy mégis adott 4-5 darabot, hogy otthon kóstoljam meg, aztán majd úgyis visszajövök venni, mert annyira finom. Igaza volt, csak úgy, magában megettük mindet, mert kár elrontani az élményt, ha az ember végre hozzájut pár szem jóízű paradicsomhoz. Aztán egy későbbi vásárlásnál meg kaptam tőlük ajándékba egy paprikát, répát meg céklát, hogy vágjam össze és locsoljam meg tökmagolajjal, nagyon finom lesz. Minden vérbeli kofának ilyennek kellene lennie, bár nyilván nem járna vissza az ember, ha nem lenne tényleg szuper az árujuk. Visszatérve a paradicsomra, egyből eszembe jutott a könyvjelzőzött ketchuprecept, meg az is, hogy ismertem magam annyira, hogy egy plusz vászontáskát beraktam a hátizsákba, ha „valami közbejönne”, és jött is. Két méretes zacskó paradicsom.

Mondtam az úrnak, hogy adjon vagy három kilót. Kérdezte, hogy szedek-e magamnak? Mondtam, hogy szedjen ő nyugodtan, nem fontos, hogy szép legyen, csak finom, mert ketchupot főzök belőle. Erre rögtön mondta, hogy ó, hát akkor itt van a pult alatt néhány kevésbé szép, de ugyanolyan finom darab. Nekem tökéletes volt, a szépséghiba ez esetben mit sem számít ugye, főleg, hogy ennek a nagy része csak szétcsattant az érettségtől. A biztonság kedvéért azért megkóstoltatott velem egyet. Valóban tökéletes íze volt.

Jól megszedett nekem két nagyobb zacskót, és mondta, hogy le sem méri, ez biztos megvan három kiló. Aztán jött a meglepetés, mert ugyan az elején mondta, hogy ezt olcsóbban is adja, de amikor a saccolt, de láthatóan több, mint három kilóért 600 Ft-ot kért, akkor tétováztam kicsit, hogy tényleg jól hallottam-e.

Aztán bepakoltam a zacskómba, a vállamra akasztottam, felpattantam a bringára, és elindultam haza. Bár nem lakunk messze, azért kihívás volt három kiló paradicsommal az egyik vállamon egyensúlyozva haladni, úgy, hogy közben a hátamat meg a többi cucc húzta. Minden egyes tekerésnél bele is rúgtam a paradicsomokba, de annyi baj legyen, legalább hamarabb szétfő!

Otthon elő a könyv, gyorsan átfutottam a receptet és nekiálltam. Megmostam a paradicsomokat, feldaraboltam őket, előkerestem a legnagyobb edényemet és odatettem főni. Egyébként még úgyis három és fél kilót nyomott, hogy a sérült részeket már kivágtam belőlük, úgyhogy tényleg jó vásár volt.

Milyen paradicsomból főzzük?

Ha ketchupról vagy sűrített paradicsomról van szó, akkor legtöbben a szilvaparadicsomra (a sokat emlegetett lucullus típusúak is de a tartoznak) szavaznak. Érthető, hiszen jó húsos és kevesebb a víztartalma, így jóval kevesebb idei kell főzni, mert hamarabb besűrűsödik. Ellenben a legfontosabb, hogy ízletes és finom legyen, mert hiába veszünk szilvaparadicsomot, ha semmi zamat nincs benne. Mindegyiket be lehet sűríteni, csak legyünk türelmesek!

Mikor kellően szétment, akkor elkezdtem szitán átpasszírozni, de ami a tálba kifolyt, az inkább paradicsomlé volt, mintsem püré. Éreztem, nem lesz ez így jó, úgyhogy vissza az edénybe az egész, és adtam neki egy kicsit a botmixerrel. Sokkal homogénebb lett minden, így egyrészt könnyebb volt átnyomni, és a már átszűrt paradicsom állaga is stimmelt.

A receptben minden bizonnyal a sok színes-szagos fűszer fogott meg: cayenne-i bors, szegfűszeg, fahéj, gyömbér, szerecsendió, curry. A mennyiségek grammban voltak megadva, ezt persze nem kezdtem el méricskélni, úgyhogy érzésre adagoltam. Egyedül a szegfűszeggel szaladtam meg, mondjuk ebből nem is volt otthon őrölt, csak egész, amit én törtem meg, bár miután kihűlt, utána sokkal enyhébb lett ez íze.

Magyar Elek egy liter paradicsomléhez 6-7 deci tárkonyos borecetet ír. Na most nekem majdnem két liter lett, tehát az instrukciók alapján alsó hangon egy litert kellett volna hozzáadnom. Ez brutál sok, ez valami tévedés lesz! Lehet hogy abban az időben még ennyire savanyúan ették a ketchup-ot, de hogy én nem fogom, az tuti. Kezdésnek egy decivel indítottam, aztán még egy felet adtam hozzá, de nekem pont eléggé savanykás lett. A dolog persze ízlés kérdése, de az az egy liter így is indokolatlan.

A recept végén kapunk tanácsokat, hogy a kötelező elemeken kívül mi kerülhet még bele, például: „Emeli a catch-up ízességét, ha ízlés szerint szardellapasztát is teszünk bele.”. Naná, hogy tettem! Ez a legjobb természetes ízfokozó. A leírás szerint még izgalmasabbá tehetjük a szószt gombával, zellerrel, dióval, húslével, vagy ha van otthon elfekvőben egy kis maradék osztriga, akkor azzal is.

Na de a lényeg, hogy hogy sikerült: magam sem hittem, de simán lehet reprodukálni a bolti ketchup ízletességét, sőt, könnyedén le is körözhetjük azt! Annyira gazdag és intenzív az eredmény, hogy nem kizárt, hogy még egy adagot főzök majd belőle. Mondjuk arra készüljünk fel, hogy a konyhában minden paradicsomfoltos lesz, de ezért hajlandó vagyok összemocskolni mindent. A következő adagból tuti hogy viszek egy üveggel majd a piacra az úrnak, hogy ne csak mindig én kapjak ajándékot!