Gyerekkoromból nem emlékszem sok grillezésre - valahogy akkor még nem voltak ufógrillek és kiépített grillezők a kertekbe - vagy csak én mozogtam nem megfelelő körökben ehhez a fajta mulatsághoz. De a kerti főzés azért persze megvolt, csak éppen tábortűz fölötti sütögetésre korlátozódott, és délelőtt nem azt kérdezték a felnőttek, hogy akarunk-e este grillezni, hanem, hogy mi lenne ha nyársalnánk.

Nyárs nem is akadt mindig, volt, hogy vesszőkből bicskával kellett gyorsan keríteni egyet, az állandó menü pedig a szalonna, a virsli és a hagyma volt. Nos, én a virslit már gyerekkoromban sem szerettem, a klasszikus, sült zsírszalonna magában ma sem csúszna le, a hagyma pedig soha nem puhult meg. A nyársalós éjszakákon előre tudtam, hogy éhesen kerülök ágyba, és maximum a szalonnazsírral átitatott kenyeret fogom megenni. Arról nem beszélve, hogy az egész művelet alatt arra koncentráltam, hogy ha a szalonna már eléggé összekente a kenyeret, akkor egy óvatlan mozdulattal a tűzbe ejthessem - vendégségben iszonyú cikinek éreztem volna nem megenni a saját sütésű szalonnámat. Egyébként, ha valakit érdekel a technika, a csöpögtetéskor rá kell nyomni a szalonnát a kenyérszeletre, és kicsit kihúzni belőle a nyársat. Így egy pár kör után a szalonna balesetnek álcázva leejthető a nyársról.

Lényeg a lényeg, ebből a szempontból sokkal szívesebben lettem volna gyerek Amerikában - a tábortűz körül ugyanis ők nem zsírszalonnát sütögetnek, hanem mályvacukrot, amit aztán nem kenyérre csöpögtetnek, hanem két szelet graham keksz közé tesznek, megtoldva egy kocka csokival. Tény és való, hogy első hallásra legalább annyira meredeknek tűnne, mint egy amerikainak a sült zsírszalonna kenyérrel letunkolva. Mikor az első kempingezésemnél megkínáltak vele, csak azért fogadtam el, mert a folklór része, a mályvacukrot egyébként meredeken utálom.

Volt is nagy meglepetés, sőt belül még is szégyen is, mikor rájöttem, hogy ez nekem bizony ízlik. Annyira, hogy kénytelen voltam még egyet készíteni magamnak, pedig már az első is iszonyú laktató volt. Hazaérve utána is néztem a kis szendvicsnek. Először a húszas években említik, egy cserkészlányoknak szóló könyveben, és különböző, táborozást segítő kiadványokban egészen a hetvenes évekig elő-elő fordul. A fura név állítólag a a "some more" vagyis a 'még' rövidítéséből jön. Ha van kedvetek, készítsétek el, pillanatok alatt elkészül, és házi készítésű pillecukorral biztosan nem egészségtelenebb, mint egy jó zsírszalonna mogyorófavesszőn izzasztva!