1995-ben diplomázott a Színművészeti Főiskola színész osztályában 12 olyan színésznövendék, akik közül mára szinte mindenki ismert és elismert művész lett. Közöttük volt Schell Judit és Kamarás Iván is. Mint egykori fősulis osztálytársak, akik idejük nagy részét összezárva töltötték, most visszaemlékeztek a senki számára sem könnyű, mégis vidám diákévekre, és arra, hogy akkoriban a gasztronómia terén mennyire nem voltak nagyok az igények. Azt főzték, amire éppen futotta.

Schell Judit: Én próbálkoztam egy kuktás gulyáslevessel és palacsintával is. Mindenki éhen maradt, mert a gulyásleves elszenesedett, és nem maradt semmilyen folyadék, csak fekete akármik, letapadva az edény aljára. A palacsinta meg gombócokba állt össze...

Kamarás Iván: Palacsintagombóc, az pedig finom lehet! Én tojásrántottával próbálkoztam meg először, és annál meg is maradtam.

SJ: Hát, a hétköznapokban kevésbé, ilyenkor általában csak a gyors ételek játszanak. Mármint nem gyorskaják meg mikrós kaják, hanem olyan ételek, amiket gyorsan el tudok készíteni. A hétvége az, amikor több idő van...Régebben még próbálkoztam olyanokkal is, mint a fácánmellgolyócska narancsmártással...bizony,ilyesmiket csináltam! (nevet)

KI: Tudok amúgy csirkehúsokat sütni meg ilyeneket, de alapvetően nem merültem még bele a főzés-sütés rejtelmeibe, viszont nem tartom kizártnak, hogy előbb-utóbb – majd a felnőttség utolsó lépcsőfokaként – meglépem.

KI: Én magam is tartok a főzéstől, de úgy gondolom, ez a félelem addig áll fenn, amíg el nem kezdesz vele foglalkozni, mert minden egyszerű, amikor tudjuk, és minden bonyolult, amikor még nem tudjuk.

KI:December 24-25. általában már szabad, de én most speciel dolgozom 25-én. Mikor például a Dzsungel könyvét csináltam szériában, akkor a december 25-26-27-én mindig előadás volt.

SJ: Van, aki 24-én délelőtt is dolgozik, például a bábszínházasok. És igen, aki kikap egy gyerekelőadást, az akkor...

KI:...akkor beköltözik a színházba.

SJ: Sehogy!

KI: Nekem most valahogy össze kell, mert én szakácsot játszom.

SJ: Nekem nem kell összeegyeztetni, én pincérnőt alakítok.

KI: A pincér az még könnyebb, abból már csináltam gyorstalpalót, de ez...jó persze azért néhány alap dolgot tudnunk kell megcsinálni...

SJ: Azért nem, de van egy főzőjelenet. Egy fasírtszerű pépet kell összeállítani, mert egy szendvicset készít nekem az Iván, amihez húst kell sütni. És akkor most elárulok egy titkot: ott a színpadon gyúrja ugye a nyers húst, de hogy ne kelljen igazi ételbe nyúlkálni, és utána folytatni az előadást, ezért a színpadon gyurma, papír és piros festék keverékéből áll össze a "hús."

KI: Amit aztán megsütünk, és a Juci megeszi!

SJ: Fenéket, azt nem eszem meg! (nevet)

SJ: Igen, december 19-étől a Ketten egyedül című darabban a Thália

Színházban. Azért is különleges előadás, mert ezer éve nem játszottunk együtt.

KI: Húsz éve... Jaj, bocsánat! (nevet)

SJ: Maradjunk annyiban, te húsz, én tíz! (nevet)