Ezeket a festett húsvéti tojásokat meg is eheted a végén

A tojás már teljesen egybeforrt a húsvét ünnepével, szimbólumként és konkrétan is megjelenik a dekorációban, az ételekben az asztalon. Ráadásul rengeteg kreatív elkészítési módot kitaláltunk, hogy a fent nevezett asztalra tegyük. De savanyítottuk már?

A savanyított tojás gondolata először nagyon furcsának hathat (talán gusztustalannak is, bár remélem, hogy nem így van), hiszen ennek az eljárásnak elsősorban inkább zöldségeket vetünk alá. A csemegeuborka, a cékla, a gyöngyhagyma még egy dolog, na de a tojás? Pedig ha ettünk már ecetes burgonyasalátát, akkor valószínűleg ismerős lehet nekünk a savanyított tojás íze. Így már nem is olyan fura ötlet, igaz? Ha pedig a tojások csodás, tavaszi színét meglátjuk, biztosan nem marad majd bennünk több gátlás.

A színes savanyított tojás receptjéért kattints IDE!

A savanyítás alapreceptje

Tulajdonképpen, ha ismerünk egy alapreceptet a savanyításhoz, akkor utána bármilyen savanyúságot elkészíthetünk majd. Csupán egy felöntőlére lesz szükségünk, ami ecetből és vízből áll – ezt fogjuk (jelen esetben) a tojásokra önteni.

Ha 10%-os ételecetet használunk, 1:1 arányban hígítsuk vízzel, erősebb (20%-os) ecet esetében több vízre lesz szükségünk.

Kerül még a savanyítólébe cukor és só, ezen túl pedig bármilyen más fűszerrel és hozzávalóval ízesíthetjük, színezhetjük a savanyított tojást (ezekről az extrákról pár sorral lejjebb lesz szó).

Három színben pompázik a tojás

Ünnepi recept lévén mégsem akartam egyszerű ecetes tojást készíteni, mindenképpen valamilyen színt (vagyis színeket) akartam vinni a receptbe. Szerencsére a savanyítás rengeteg lehetőséget ad a természetes hozzávalókkal való színezésre, ezért ezt alaposan ki is használtam.

A színes savanyított tojás receptjéért kattints IDE!

Készítettem egy bordó-magenta színben pompázó céklás tojást, egy harsánysárga kurkumás verziót és egy kéknek szánt, de végül (a kémiatudásom hiányából eredően) lilába átcsapó káposztával spékelt savanyúságot.

A céklásba került még friss kapor és egy kevés torma is, a kurkumásba hagymát, fokhagymát és mustármagot tettem kiegészítésként, a káposztásban pedig extra kömény szerepelt.

Asztaldísz és étel is egyben

Csupán 2-3 napos hűtős pihentetés után elképesztő színt kaptak a savanyított tojások. A látványon még én magam is meglepődtem, amikor először kivettem őket az üvegből.

A színes savanyított tojás receptjéért kattints IDE!

Az erőteljes színezők már az első napon befogják a tojás felszínét, ha pedig még tovább hagyjuk állni a hűtőben az üvegeket, akkor a szín szépen elindul a főtt fehérjében a tojás belseje felé. Így egy látványosan átmenetes színhatás alakul ki, ami félbevágáskor látszik majd igazán, és a szendvicseknek, hidegtálaknak is különleges külsőt ad.

Készítsünk színes savanyított tojást!

Hozzávalók a felöntőléhez: 300 ml ecet, 700 ml víz, 50 g cukor, 1.5 ek só

Hozzávalók a céklás tojáshoz: 6 db tojás, 1 db cékla, pár szál kapor, 1 k torma, 1 tk egész bors

Hozzávalók a kurkumás tojáshoz: 6 db tojás, ½ db vöröshagyma, 1 ek mustármag, 1 ek kurkuma, 2 gerezd fokhagyma, 1 tk egész bors

Hozzávalók a káposztás tojáshoz: 6 db tojás, 150 g lilakáposzta, 1 ek fűszerkömény, 1 tk egész bors

A színes savanyított tojás receptjéért kattints IDE!

A tojásokat 8-10 perc alatt teljesen keményre főzzük. Hideg vízbe tesszük, és megpucoljuk mindegyiket. A felöntőlé hozzávalóit összeforraljuk. Előkészítünk 3 nagyobb méretű, sterilizált befőttes üveget.

A céklás tojáshoz héjastul megfőzzük a céklát, majd meghámozzuk és lereszeljük. Az üveg aljába halmozzuk a céklát, beleszórjuk a kaprot, borsot és a tormát is belekanalazzuk. Erre az alapra helyezzük a tojásokat, majd felöntjük annyi forró felöntőlével, hogy az teljesen ellepje.

A színes savanyított tojás receptjéért kattints IDE!

A kurkumás verzióhoz vékony félkörökre vágjuk a hagymát, megpucoljuk a fokhagymát, majd a befőttes üveg aljába tesszük őket. Rászórjuk a kurkumát, mustármagot és borsot. Erre jöhetnek a tojások, majd a forró felöntőlé.

A káposztás tojáshoz vékony szálakra aprítjuk a lilakáposztát, majd fészket rakunk belőle az üveg aljában. Ide jöhet a kömény és a bors, utána pedig a tojások. A forró felöntőlével teljesen ellepjük a tojásokat.

Miután teljesen kihűltek, a befőttes üvegeket betesszük a hűtőbe, és hagyjuk őket legalább 1-2 napig állni. Minél tovább hagyjuk őket, annál erőteljesebb íze és színe lesz a tojásnak.

A színes savanyított tojás receptjéért kattints IDE!

A színes savanyított tojás teljes receptjét itt találod, mentsd el kedvenceid közé, vagy küldd tovább valakinek, aki szerinted szívesen elkészítené.

Fotók és recept: Lakos Benedek

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!


Friss tavaszi receptek, akár az ünnepre is:

Legújabb receptek

Aranyló tyúkhúsleves

Mi az? Aranyló, illatos, és minden gondra megoldás. Bizony, egy melengető tyúkhúsleves! Az ünnepekre való tekintettel most hoztunk nektek pár egyszerű ötletet, amivel még ízletesebbé ...

Legegyszerűbb franciasaláta

A leggazdagabb majonézes saláta, ami a kis és nagy napokat is különlegessé képes tenni: az alábbi klasszikus franciasaláta-receptet bármikor elkészíthetjük. Nem akar flancolni, de nem is ...

Címlapról ajánljuk

7 opció, ahonnan szilveszterre hidegtálat, kocsonyát vagy aprósütit rendelhetsz

A szilveszteri bulikat saját bevallása szerint senki nem szereti, de azért mindenki megy valahová. Ez is egy olyan nap, mint a többi, vélik sokan, de azért főznek lencsét, korhelylevest, és mindenkinek megvannak a kis babonái, amiktől szebb, jobb, boldogabb új évet remélnek. Ebben nem tudunk segíteni, de ha december 31-én vendégeket vártok, mutatjuk, honnan lehet rendelni aprósütit, hidegtálat, és hol találtok isteni kocsonyát, ha ahhoz van kedvetek.

Kormos Lili

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos édes fánk

Életem első fánkját még lánykoromban készítettem. Kemény lett és száraz. Ezután évek teltek el és eszembe sem jutott, hogy újra nekiálljak. A kisfiam nagy fánkrajongó. Mondjuk is a ...