Lecserélték az egyik sztárséfet a Konyhafőnök zsűrijében

Vele már biztosan nem találkozhatunk a következő évadban.

A Blikk információi szerint a napokban elkezdődött a Konyhafőnök következő évadának forgatása. Cikkükből kiderült, hogy a zsűri az idei évben változik, tehát nem a megszokott hármas: Rácz Jenő, Fördős Zé és Sárközi Ákos bírálják majd a versenyzők főztjeit, az utóbbi, Michelin-csillagos séftől ugyanis elköszönt az RTL.

Távozik Sárközi Ákos a zsűriből

A lap többször is kereste a híres séfet, de nem sikerült utolérniük, a műsor egyik stábtagja viszont megerősítette nekik a Sárközi lecseréléséről szóló információt.

Ákos valóban nem lesz jelen az idei évadban, a helyét egy másik nagy nevű séf veszi át. Nem önszántából távozott a műsorból, ő nagyon szerette és szívvel-lélekkel csinálta A Konyhafőnököt, és egészen néhány héttel ezelőttig úgy tudta, idén is számolnak vele. A produkció azonban végül máshogy döntött, ami érzékenyen érintettem és teljesen váratlanul érte Sárközit

– mondta a Blikknek az informátor.

Természetesen a lap megkereste az RTL-t is, a csatorna azonban csak annyit közölt, hogy a nézőiket időben tájékoztatják majd a műsorral kapcsolatos változásokról.

Címlapkép: RTL Klub / Sajtóklub

Forrásunk volt.


Még több friss hír:

Legújabb receptek

Aranyló tyúkhúsleves

Mi az? Aranyló, illatos, és minden gondra megoldás. Bizony, egy melengető tyúkhúsleves! Az ünnepekre való tekintettel most hoztunk nektek pár egyszerű ötletet, amivel még ízletesebbé ...

Legegyszerűbb franciasaláta

A leggazdagabb majonézes saláta, ami a kis és nagy napokat is különlegessé képes tenni: az alábbi klasszikus franciasaláta-receptet bármikor elkészíthetjük. Nem akar flancolni, de nem is ...

Címlapról ajánljuk

7 opció, ahonnan szilveszterre hidegtálat, kocsonyát vagy aprósütit rendelhetsz

A szilveszteri bulikat saját bevallása szerint senki nem szereti, de azért mindenki megy valahová. Ez is egy olyan nap, mint a többi, vélik sokan, de azért főznek lencsét, korhelylevest, és mindenkinek megvannak a kis babonái, amiktől szebb, jobb, boldogabb új évet remélnek. Ebben nem tudunk segíteni, de ha december 31-én vendégeket vártok, mutatjuk, honnan lehet rendelni aprósütit, hidegtálat, és hol találtok isteni kocsonyát, ha ahhoz van kedvetek.

Kormos Lili

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos édes fánk

Életem első fánkját még lánykoromban készítettem. Kemény lett és száraz. Ezután évek teltek el és eszembe sem jutott, hogy újra nekiálljak. A kisfiam nagy fánkrajongó. Mondjuk is a ...