Na, ezért sárga a sárga görögdinnye

A görögdinnyével egész nyáron tele van a zöldséges, a piac és a saját hűtőnk is. Az utóbbi években pedig egyre több helyen láthattuk a klasszikus piros mellett felbukanni az izgalmas, sárga színű görögdinnyét is. De miért néz ki így?

A görögdinnye piros-fehér-zöld színe egy olyan konstans és örök dolog, mint a kenyér héja és bele, a barack és a magja vagy a tej és a föle. Amikor belevágunk a dinnye kuglijába, előbukkan a vörös, lédús gyümölcshús. Kivéve persze, ha sárga görögdinnyét veszünk. Mert igen, ez egy létező dolog. De vajon mitől sárga a húsa?

Na, ezért sárga a sárga görögdinnye

Igazából ugyanarról a gyümölcsről van szó, de mégsem teljesen. A görögdinnyének is vannak különböző fajtái a világ körül, ezek közül pedig csak az egyik a sárga húsú gyümölcs. Kívülről ugyanőgy néznek ki, a titok csak akkor kerül felfedésre, ha belevágunk a dinnyébe.

Sőt, nem is a piros jött először: a sárga színű görögdinnye termesztése Afrikában kezdődött, 5000 évvel ezelőtt.

Tehát abszolút nem egy génmódosított trendgyümölcsről van szó, hanem egész egyszerűen egy létező gyümölcs létező alfajáról. A sárga húsú gyümölcs ízben megegyezik a pirossal, egyesek szerint egy kicsit édesebb is.

Na, de miért sárga?

A „klasszikus” görögdinnye színét a likopin nevű karotintól kapja, amely többek között a paradicsomban is megtalálható természetes színanyag. A sárga húsú dinnyében nincs likopin, ezzel szemben van benne karotin, ami sárga színt ad.

Forrásunk volt.

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!


Nyári gyümölcsök, alapanyagok és receptek:

Legújabb receptek

Lencsefőzelék tejmentesen

A Szilveszter vagy az Újév elmaradhatatlan étele a lencsefőzelék. Tálalhatjuk sült hússal is és ér az év többi részében is lencsét enni, hiszen finom és egészséges!

Csokiszalámi

A csokiszalámi több szempontból is jó választás. Mindenki szokta szeretni, könnyen elkészül és sütni sem kell. Sőt, általában otthon megtalálható az összes alapanyag is. Ízlés ...

Címlapról ajánljuk

40 éves lett az IKEA legendás húsgolyója, mi pedig kimentünk...

Aki életében járt már IKEA áruházban, minden bizonnyal kóstolta a legendás húsgolyójukat is, sőt, elképzelhetőnek tartom, hogy otthonra is vásárolt belőle. Azt azonban kevesen tudják, kinek köszönhetjük ezt a mára ikonikussá vált fogást, hogy mit testesít meg a tányérra halmozott golyó, szósz, borsó, krumplipüré és áfonyalekvár, vagy hogy mennyi idő és milyen sok munka szükséges ahhoz, hogy az IKEA éttermeiben új étel kerülhessen a vásárlók tányérjára. Az IKEA Magyarország jóvoltából egy háromnapos sajtóúton kaptunk választ ezekre a kérdésekre.

Kormos Lili

További cikkek

Top Receptek

Klasszikus hagyományos bejgli

Ez egy mennyei bejgli, egy igazi hungarikum! Karácsonykor nem hiányozhat az ünnepi asztalról! Hosszú - már évtizedekben mérhető - idő óta így készítem....mi nem szeretjük a hatalmas, ...