Újabb magyar étterem került Európa legjobbjai közé

Egy már korábban díjazott, elismert budapesti étterem került fel az OAD legjobb európai éttermeket felsoroló Top 10-es listájára! Gratulálunk nekik!

Nagyon jó hírrel szolgálunk ma, hiszen a budapesti Michelin-csillagos SALT bekerült a legjobb Európai éttermek közé – adta hírül az nlc.hu.

Újabb elismerésben részesült az 1+1 Michelin-csillagos SALT étterem

Már a tavalyi év is sikerrel zárult az étterem számára, hiszen az egy Michelin-csillag mellett, 2022 novemberében egy zöld csillaggal gazdagodtak a fenntarthatóságért tett erőfeszítéseikért. Nemrég pedig egy újabb nívós nemzetközi listára került fel az V. kerületi SALT. Az említett ranglista pedig nem más, mint az Európa legjobb 30 étterme.

A szavazók a SALT-ot egyenesen a listán szereplő új éttermek Top10-ébe repítették, ahol a 8. helyen végeztek. Ez azt jelenti, hogy a belvárosi étterem több két Michelin-csillagos külföldi helyet is maga mögé utasított.

Az Opinionated About Dining (OAD) listája több mint 6000 ínyenc véleménye alapján állt össze. A szabályok szerint a nemzetközi lista több százezer étteremlátogatás és -értékelés nyomán születik meg. „A szavazóbrigád résztvevőinek véleményét súlyozzák az étterembe járó „zsűri” látogatásainak száma alapján is, a legvégén pedig egy algoritmus segítségével állítják fel a végleges eredményt" – írja a lap.

A fenti Facebook bejegyzést tette közzé a SALT, amely alá a következőket írták: „Nagy hírünk van: a Salt nyolcadik helyen került fel az OAD Európa 30 legjobb új éttermeit felsoroló 2023-as listájára! Hatalmas elismerés ez számunkra, és nagyon izgatottan várjuk a jövő héten megjelenő teljes európai listát!"

Az OAD nemzetközi listáján egyébként már három hazai étterem szerepel.

A 84. helyen áll a Stand25, Szulló Szabina & Széll Tamás örömkonyhája, számozás nélkül pedig két további budapesti vendéglátóhely: a Borkonyha (az étterem executive séfje Sárközi Ákos) és a Rosenstein Vendéglő.

Forrásunk volt.

Címlapfotó: SALT Budapest / Facebook


Még több friss hír:

Legújabb receptek

Aranyló tyúkhúsleves

Mi az? Aranyló, illatos, és minden gondra megoldás. Bizony, egy melengető tyúkhúsleves! Az ünnepekre való tekintettel most hoztunk nektek pár egyszerű ötletet, amivel még ízletesebbé ...

Legegyszerűbb franciasaláta

A leggazdagabb majonézes saláta, ami a kis és nagy napokat is különlegessé képes tenni: az alábbi klasszikus franciasaláta-receptet bármikor elkészíthetjük. Nem akar flancolni, de nem is ...

Címlapról ajánljuk

7 opció, ahonnan szilveszterre hidegtálat, kocsonyát vagy aprósütit rendelhetsz

A szilveszteri bulikat saját bevallása szerint senki nem szereti, de azért mindenki megy valahová. Ez is egy olyan nap, mint a többi, vélik sokan, de azért főznek lencsét, korhelylevest, és mindenkinek megvannak a kis babonái, amiktől szebb, jobb, boldogabb új évet remélnek. Ebben nem tudunk segíteni, de ha december 31-én vendégeket vártok, mutatjuk, honnan lehet rendelni aprósütit, hidegtálat, és hol találtok isteni kocsonyát, ha ahhoz van kedvetek.

Kormos Lili

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos édes fánk

Életem első fánkját még lánykoromban készítettem. Kemény lett és száraz. Ezután évek teltek el és eszembe sem jutott, hogy újra nekiálljak. A kisfiam nagy fánkrajongó. Mondjuk is a ...