Elképesztő összeget kell fizetni ebben az étteremben egy szelet húsért

Pontosan 309 ezer forintot kell kiperkálni egy szelet 24 karáttal aranyozott húsért ebben a luxusétteremben.

Az utóbbi években hatalmas divat lett arannyal bevonni az ételeket. Ez az új trend azért is nagyon fura, mert ez az elem semmilyen plusz ízt nem ad az ételünkhöz, de még az sem mondható el, hogy valamilyen jótékony hatása lenne szervezetünkre. Az aranyat ugyanis semmilyen formában nem hasznosítja fel a testünk, így nyilván kárt sem okoz, ha megesszük. Valószínűleg az egyetlen dolog, amiért az emberek mégiscsak odavannak érte, az az, hogy flancoljanak egy kicsit.

Erre épített a Mamiban található Nusr-Et Steakhouse is. Ez az étteremnév ismerős lehet, hiszen ez az lánc, amely Salt Bae tulajdonában áll, akinek a nevét még 2017-ben ismerhette meg a világ, ekkor vált ugyanis népszerű mémmé híres sószóró mozdulata.

A legdrágább fogás

A steakhouse legdrágább tétele a 24 karátos arannyal bevont, úgynevezett Tomahawk steak, amelynek lényege, hogy a bélszínen egy jókora darab bordacsontot is rajta hagynak. Mennyit is kell fizetnünk egy ilyen „gasztrocsodáért”? A Golden Tomahawk néven kínált fogásért pontosan 1000 dollárt kérnek el, ami körülbelül 309 ezer forintnak felel meg.

Azonban az étlapon szereplő többi ételnek is igencsak borsos az ára. Egy tál spagettiért, amit szűzpecsenyével tálalnak, 80 dollárt, azaz szűk 25 ezer forintot kell fizetnünk, míg a kétszemélyes, mustárban pácolt wagyu marhahúsért már 350 dollárt, azaz csaknem 110 ezer forintot.

Bármennyire is drágának tűnik, valószínűleg Salt Bae hírneve miatt így is sokan látogatják majd a helyet, és nem sajnálják kifizetni ezeket a horribilis összegeket.


Még több izgalmas étterem:

Forrásunk volt.

Legújabb receptek

Aranyló tyúkhúsleves

Mi az? Aranyló, illatos, és minden gondra megoldás. Bizony, egy melengető tyúkhúsleves! Az ünnepekre való tekintettel most hoztunk nektek pár egyszerű ötletet, amivel még ízletesebbé ...

Legegyszerűbb franciasaláta

A leggazdagabb majonézes saláta, ami a kis és nagy napokat is különlegessé képes tenni: az alábbi klasszikus franciasaláta-receptet bármikor elkészíthetjük. Nem akar flancolni, de nem is ...

Címlapról ajánljuk

Ismerd meg a bottargát, és azt is elmondjuk, hogy használd...

A bottarga egy különleges gasztronómiai alapanyag, amelyet gyakran neveznek a "tenger aranyának". Azok számára, akik még nem találkoztak vele, a bottarga nem más, mint sózott és szárított halikra, amely különleges ízvilágával azonnal magával ragadja az ínyenceket. Ezt a mediterrán kincset évezredek óta fogyasztják, és ma is nagy becsben tartják a kulináris világban.

Hering András

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos édes fánk

Életem első fánkját még lánykoromban készítettem. Kemény lett és száraz. Ezután évek teltek el és eszembe sem jutott, hogy újra nekiálljak. A kisfiam nagy fánkrajongó. Mondjuk is a ...