Sajnos hivatalossá vált: a szerelem bár boldogabbá tesz, okosabbá nem

Van egy jó és egy rossz hírünk: a szerelem állapota valóban a létező legjobb dolog a földön, ám mentális képességeinek nem tesz jót. 

Általánosságban elmondható, a férfiak gyorsabban esnek szerelembe, mint a nők, és ők is az elsők, akik kimondják: "Szeretlek!"Nem sokkal ezután természetesen a nők is “utolérik” őket, hogy aztán közösen “veszítsék el az eszüket” - egy időre. Mivel a szerelem idejére az emberek zöme tényleg elveszti a fejét, a Leiden Egyetem professzorai kutatni kezdték, egészen pontosan mennyire rossz a helyzet.

A szerelem boldoggá tesz: bár ezt a tételt senki számára nem kell levezetni, a kutatók mégis aláhúzzák, a szerelem hajnalán a két fél olyan intenzív élményeket él át, mint az eufória, az öröm, ami valóban nagy boldogságdózist jelent a testnek és a léleknek. Ami az elmét illeti, ott már másképp alakul a dolog.

via GIPHY

A kutatók vizsgálódásaik során negyvenhárom olyan fiatal párral dolgoztak együtt, akik egy-hat hónapja voltak szerelmesek. A feladatuk az volt, hogy töltsenek ki egy-egy tesztet mielőtt és miután romantikus zenét hallgattattak velük, és arra kérték őket, gondoljanak nagyon erősen a szerelmükre. A teszteredményekből kiderült, a romantikus hangulat rossz hatással volt a teljesítményükre. A jelenség érdekessége, hogy a rosszabb teljesítmény férfiakra és nőkre egyaránt jellemző volt, függetlenül a feladat milyenségétől.

via GIPHY

A kutatók szerint, ha szerelmesek vagyunk, az egyszerű hétköznapi feladatok (pl. a tanulás) elvégzésében korlátozva vagyunk, helyette megszállottan csak a másikra tudunk gondolni. A "jó hír", hogy ez az állapot átmeneti, idővel a szenvedély elcsendesedik, a szerelem mély társas kapcsolattá szelídül, ami aztán jó esetben egy hosszú távú kapcsolattá alakul, ahol visszanyerjük tetteink irányítása felett a kontrollt, és tisztábban gondolkodunk.

Ezeket olvastad már?

Ezeket olvastad már?

Címlapkép: La La Land/Summit Entertaiment

via

Legújabb receptek

Aranyló tyúkhúsleves

Mi az? Aranyló, illatos, és minden gondra megoldás. Bizony, egy melengető tyúkhúsleves! Az ünnepekre való tekintettel most hoztunk nektek pár egyszerű ötletet, amivel még ízletesebbé ...

Legegyszerűbb franciasaláta

A leggazdagabb majonézes saláta, ami a kis és nagy napokat is különlegessé képes tenni: az alábbi klasszikus franciasaláta-receptet bármikor elkészíthetjük. Nem akar flancolni, de nem is ...

Címlapról ajánljuk

7 opció, ahonnan szilveszterre hidegtálat, kocsonyát vagy aprósütit rendelhetsz

A szilveszteri bulikat saját bevallása szerint senki nem szereti, de azért mindenki megy valahová. Ez is egy olyan nap, mint a többi, vélik sokan, de azért főznek lencsét, korhelylevest, és mindenkinek megvannak a kis babonái, amiktől szebb, jobb, boldogabb új évet remélnek. Ebben nem tudunk segíteni, de ha december 31-én vendégeket vártok, mutatjuk, honnan lehet rendelni aprósütit, hidegtálat, és hol találtok isteni kocsonyát, ha ahhoz van kedvetek.

Kormos Lili

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos édes fánk

Életem első fánkját még lánykoromban készítettem. Kemény lett és száraz. Ezután évek teltek el és eszembe sem jutott, hogy újra nekiálljak. A kisfiam nagy fánkrajongó. Mondjuk is a ...